Úgy tűnik, hogy a felsőoktatási koncepció után, újabb komoly konfliktusokat generáló téma fekszik a kormány asztalán: az önkormányzatok ügye. Sőt, ebben az esetben a törésvonal nem a kormányzó frakciószövetség két pártja, hanem a Fidesz berkein belül keresendő. Ez a harc a főként fideszes politikusokból álló kabinet és a frakcióban helyet foglaló, sok esetben “erős embernek” számító polgármesterek között dől majd el.
Kérdés persze, hogy az önkormányzati vezetők - kihasználva jelentős, közel 70 fős létszámukat a Fidesz frakcióban - merik-e hallatni a hangjukat akkor is, amikor nem csak a belügyi államtitkár, hanem maga a miniszterelnök lesz az ellenfél. Ha igen, akkor egy újabb politikai mítosszal leszünk szegényebbek: a totálisan centralizált jobboldal képével. Ha nem, akkor jobb ha mi is, és a településeket irányítók is elbúcsúznak az “erős önkormányzatoktól”.
Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára a kormányzat önkormányzati reformterveinek bemutatása során teljes mértékben átérezhette Bligh kapitány helyzetét, akit 1789. április 28-án saját első tisztje rángatta ki hálóruhájában kabinjából, s rakta a Bounty brit hadihajó mentőcsónakjának fedélzetére 18 társával együtt. Az államtitkárnak ugyanis saját párttársai és kollégái, a Fidesz-KDNP frakcióban helyt foglaló polgármesterek és országgyűlési képviselők - legalábbis az origo hírportál információi szerint -, “még a haját is leordították”, vagy ahogyan ők megfogalmazták: jelezték, hogy a BM koncepciója “fényévnyi távolságra” áll az önkormányzati vezetők elképzeléseitől.
Mi váltotta ki - az egyébként központosított pártként ismert - Fidesz helyi-területi vezetőiből (“tisztjeiből”) ezt a már-már lázadást?
Az ok a korábbi írásunkban is részletesen bemutatott önkormányzati koncepció volt, amely erős centralizációt, és az önkormányzati autonómia végét jelentené. Nemcsak a Ténytár, hanem számos fideszes polgármester is úgy vélte, hogy a kormányzat által vizionált új rendszer számos tekintetben jobban hasonlít az 1950 és 1990 közötti tanácsrendszerére, mint a demokratikus európai államok önkormányzati modelljeire.
A Fidesz - miként már jeleztük - ugyanis jelentős költségvetési kiadáscsökkentésekre kényszerül az államadósság és az államháztartási hiány csökkentése érdekében. Mivel az önkormányzatok állami támogatása a központi költségvetés közel 10%-át teszi ki, ezért természetes, hogy az önkormányzati szférát is érintik a Fidesz “duplagondol” képessége szerinti “nem megszorítások”. A konvergencia programban a kormányzat két év alatt a teljes önkormányzati kiadásokat körülbelül 10%-kal, 115 milliárd forinttal kívánja csökkenteni. Ezt pedig nem lehet másként megtenni, csak a jelenlegi önkormányzati sturktúra teljes körű átalakításával.
Ez pontosan mit jelent?
A reform koncepciója egy olyan modellt alakítana ki, amiben gyakorlatilag minden önkormányzati szint valamilyen módon vesztes lenne. A kisebb községekben - amelyek önállóságának megőrzését kiemelt céljának tartotta korábban a Fidesz - megszűnnének az önálló hivatalok, nem lehetne főállású polgármestert választani, s nem is tarthatnak fenn önállóan saját intézményeket. A kisebb - nem járási székhely - városok elvesztenék körzetközponti szerepüket, megszűnnének a most még náluk is működő körzeti hivatalok (pl. okmányirodák), valamint ők sem tarthatnának fenn önállóan intézményeket.
A járásszékhellyé váló városok sem láthatnának el számos olyan funkciót, amelyekért ők felelősek (pl. kórház), valamint a gazdagabb (kis)városoktól részben elvonnák helyi adóbevételeiket. A nagyobb, nem megyeszékhely városok - így Lázár János “vára”, Hódmezővásárhely is - elvesztenék kiemelt helyzetüket, megyei jogú városi címüket, miközben adóbevételeiket is elvonnák. A megyeszékhely városoknak “csak” az adóbevételeiktől és kórházaiktól kellene búcsút venniük, mondjuk cserébe kapnának több, drágán működtethető, kevésbé látványos sikereket ígérő intézményt, mint például a megyei könyvtárak vagy levéltárak.
A megyék elvesztenék legtöbb feladatukat, hiszen az oktatást és az egészségügyet nem ők, hanem közvetlenül az államigazgatás szervezné - ezért cserébe csak egy kicsiny “homokozógödröt” jelentene, hogy a gazdagabb településektől elvont forrásokból ők adhatnának fejlesztési támogatásokat - persze a pénzt befizető városok bevonásával.
Ezzel gyakorlatilag nincs olyan önkormányzati vezető, aki úgy érezhetné, hogy jól jár a változásokkal: csak az látszik, hogy egyesek nagyon megjárják, mások kevéssé. Láthatóan a szigorítások mértékének meghatározása során a kormánypárt figyelt arra, hogy a frakcióban helyet foglaló, a pártban is jelentős befolyással rendelkező nagyvárosi és (kistérségi székhely) városi polgármesterek szenvedjék el a legkisebb veszteséget. Azonban befolyásuk korlátozása még náluk is messze túllépte a szoros pártfegyelem ingerküszöbét.
“Az én városházám az én váram” - vagy mégsem?
Csak hab a tortán, hogy ezzel egyidejűleg a megyei kormányhivatal gyakorlatilag minden fontosabb helyi ügyre erős befolyást gyakorolhat. Nem elég, hogy immáron nemcsak ellenőrzi, hanem felügyeli a döntéseket (azaz fel is függesztheti a testületi döntések végrehajtását), ha a képviselők valamely döntést elmulasztanak, akkor helyettük és a nevükben maga hozhatja azt meg. Ráadásul még a helyi politizálásra teret adó önként vállalt feladatok ellátáshoz is szükség van a “főispán-megyei tanácselnök” kormánymegbízott egyetértésére. Ahogyan a nagyobb beruházások sem végezhetőek el a Kormány helyi megbízottja beleegyezése nélkül.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a polgármester helyi népszerűségét növelő látványos intézkedések - mint például a Fidesz 2007-es “Erős Magyarország” programjában is pozitív példaként említett esztergomi babakötvény, vagy a sárvári fejlesztések - csak akkor lesznek végrehajthatóak, ha ebbe a kormányzat is beleegyezik.
Így aztán az új rendszerben a polgármesterek politikailag is kiszolgáltatottá válnának, ami még egy “azonos színű” Kormánynál is veszélyes lehet, nemhogy egy választási vereség után, így ugyanis nem működhetnének “ellenzéki fellegvárak”.
Erős önkormányzatiság - jobboldali “duplagondol”
Látható, hogy a centralizált irányítás, a hatékonyabb szolgáltatási rendszer és a magyar hagyományokban mélyen gyökerező “önkormányzati ellenállás” letörése érdekében a helyi közösségek önállósága jelentősen csökken. Emellett azonban egy gyönyörű orwelli “duplagondol”-nak (“doublethink”) lehetünk tanúi. A Fidesz ugyanis még ellenzéki pártként - a biztos önkormányzati hátország birtokában - az önkormányzatiság megerősítését, a helyi közösségek önállóságának növelését tűzte ki célul 2007-ben. Látszólag ez a célkitűzés a kormányzati pozícióban sem változott: a nemzet miniszterelnöke a megyei jogú városok polgármesterei előtt még a mostani hétvégén is az erős önkormányzatokról beszélt. Mi ezt amúgy szélkakasnak hívjuk.
Mindezekkel ellentétben azonban az Alaptörvényből és a BM által előkészített koncepcióból éppenhogy az önkormányzatiság meggyengítésének szándéka tükröződik: azaz a kommunikáció és a szép szavak erős ellentétben állnak a programokkal és a szándékokkal.
Most dől el mennyire centralizált párt a Fidesz...
Széles körben elfogadott nézet, hogy a Fidesz egy centralizált párt, míg mások szerint ez csak egy stabil hatalmi rendszer által sugallt látszat. Az, hogy kinek van igaza, éppen az önkormányzati reformmal kapcsolatban fog eldőlni. A kormányzat - olykor indokoltan, olykor túlzott mértékben - ugyanis elsősorban a közép-, de olykor felsővezetőinek politikai hátországát jelentő önkormányzatokat gyengíti. Ezeket a törvényeket pedig annak az Országgyűlésnek kell elfogadnia, amelyben közel 70 önkormányzati vezető ül.
Ha a reformok lényegi változtatások nélkül átmennek a T. Házon, akkor a Fidesz valóban egy egységes központból vezérelt rendszer, hiszen azt is biztosítani tudja, hogy politikusaik a saját egyéni érdekeikkel szemben szavazzanak meg egy döntést. Amennyiben a reformcsomag elbukik, vagy nagyon jelentősen felpuhul, akkor egy újabb politikai mítosszal leszünk szegényebbek: a totálisan centralizált jobboldal képével.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
