Tegnapi bejegyzésünkben azt vizsgáltuk, mennyire gyakori a koalíciós kormányzás Európában. Összevetve 28 ország (EU27 és Norvégia) 1990 utáni kormányait, arra a következtetésre jutottunk, hogy a kormányzás ilyen fajtája egyáltalán nem ritka, sőt, van ahol ez számít általánosnak.
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a koalíció stabilitással is jár. Ebben a pártok számán túl, nagy jelentősége van az adott ország politikai kultúrájának, valamint a koalíciós kormányzást elősegítő intézményes megoldásoknak is, mint amilyen a konstruktív bizalmatlansági indítvány. Végeredményben azonban a legnagyobb instabilitási tényező a rossz kormányzás és a népszerűtlenség: a népszerűtlen, illetve botrány-vert kormányok általában a legkevésbé stabilak.
Mi történik a koalíciós kormányokkal?
Egy összehasonlító kutatás keretében (a módszertanért klikk ide) áttekintettük, hogy 1990 óta az Európai Unió jelenlegi 27 országában és Norvégiában miként alakult a koalíciós kormányok sorsa.
A táblázatból kiderül, hogy mint az várható volt, a koalíció nélküli kormányok a legstabilabbak. Toronymagasan ezek között fordult elő a leggyakrabban, hogy a kormány megrendülés nélkül szolgálta végig a ciklust. Közel háromnegyedük kitölti a ciklust és tízből csupán minden második bukik meg idő előtt.
Meglepő azonban, hogy a sokpárti koalíciók kevésbé bizonyulnak ingatagnak, mint a két- vagy hárompártiak. Minden típus esetében a kormány 40-50 százaléka tölti ki a ciklusát. Figyelemre méltó, hogy a kétpárti koalíciók sokkal gyakrabb lesznek instabilak, mint a többpártiak, viszont ritkábban buknak idő előtt.
Kelet vs. Nyugat
Az sem meglepő, hogy aránylag jelentősen stabilabbak a nyugat-európai kormányok, mint az új EU-tagországok kormányzatai. Ez a trend még erősebb, ha az összehasonlításból kihagyjuk az egypárti kormányokat, és csak a koalíciós kormányzatokat nézzük.
Ezek körében nagyon gyakori a miniszterelnök-váltás, és az sem ritka, hogy előrehozott választást kell tartani, vagy a miniszterelnök pártja kiesik a kormányzásból. Fontos kiemelni, hogy eddig Magyarország a három stabil ciklusával (1990-1994; 1994-1998; 1998-2002) az egyik legjobban teljesítő ország a régióban.
Bukni vagy maradni?
Persze számos oka vannak annak, hogy egyes országokban miért működnek inkább a koalíciók, illetve miért buknak el gyakran. Nagy jelentősége van a politikai kultúrának. Míg Olaszországban például a többpárti koalíciók rendszeresen megbuknak, addig ezek viszonylag jól működnek Skandináviában.
A skandináv politikában azért is működhetnek jól a koalíciós kormányzások, mert nem számít annyit a végrehajtó hatalom gyakorlása, mint általában Európában, ahol sok helyütt jellemző a hatalom „minden vagy semmi"-jellegű megoszlása a kormány és parlamenti ellenzéke között.
Bizalmatlanság – ha konstruktív
Persze nem mindig a koalíciós partnerek vagy az ellenzék nagyvonalúságának függvénye, hogy stabil marad-e a kormányzás. A németek például a nácizmusba torokolló Weimari köztársasági gyakori kormányzati instabilitásra reagálva, kitalálták az úgynevezett konstruktív bizalmatlansági indítványt.
Azok az országok, ahol a konstruktív bizalmatlanság a kormány parlamenti megbuktatásának egyetlen módja, rendkívül stabilak nemzetközi összehasonlításban: előrehozott választásokra mindössze egyszer került sor itt (2005-ben Németországban, az alkotmányos szabályok „flexibilis” értelmezésével) és az instabilitás, azaz a kormányfő cseréje is csak nálunk fordult elő, mindkét alkalommal (Medgyessy és Gyurcsány váltása) a vezető kormánypárt döntésére.
Azonban a két miniszterelnök-cserével együtt is, eddig a legstabilabb országok közé tartozott hazánk a régióban, mint ez a fenti táblázatból kiderült: ebben jelentős szerepe volt a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményének. Lényeges tényező a jövőbeni koalíció működőképességét illetően, hogy Magyarországon 2012-től van sima bizalmatlanság is: ez sokkal ingatagabbá teszi a mindenkori kormányzat helyzetét.
Az elnök, ha fél
A másik stabilizáló tényező, amelyet a franciák a saját 4. köztársaságuk folyamatos koalíciós válságára találtak ki válaszként, az 5. köztársaság kereteit adó, félelnöki rendszer. A stabilitásnál ez azért lényeges, mert ugyan ingatag lehet a miniszterelnök pozíciója, de az elnök a végrehajtó hatalom folytonosságát mégis biztosítja.
Ez persze a kormányfői pozícióra nincs feltétlenül stabilizáló hatással – sőt, adott esetben épphogy megkönnyíti annak leváltását – de elkerülhetetlenül hatással van a rendszerszintű stabilitásra. Bár Magyarországon felmerült egy ilyen rendszer bevezetése, eddig nem került rá sor, és a kommunista örökség miatt vélhetően egyhamar nem is fog.
A népszerűtlenség és a rossz kormányzás
Ám egy potenciális magyar koalíciónál nem csak a számszerűséget érdemes figyelembe venni. Nagy szerepe van olyan tényezőknek is, amelyek a táblázatban vázolt trendekből nem derülnek ki. A legnagyobb destabilizáló tényező mindenképpen az, ha nem sikeres a kormányzás és népszerűtlen a kormány. Ilyenkor különösen a régiónkban – és Magyarországon – először lecserélik a miniszterelnököt, majd ha az sem sikerül, akkor bekövetkezhet a bukás, azaz az előrehozott választás vagy a koalíció szétesése.
Mindazonáltal a kormány népszerűtlensége nagyobb hatással van egy koalíciós kormány stabilitására: a süllyedő hajóról gyakran menekülhet egy-egy csoport, annak érdekében, hogy legalább önmagát megmentse. Ennek fényében, lehet arra számítani, hogy egy 2014 után esetlegesen hivatalba lépő többpárti koalíciónál az első pillanatban megindul a találgatás, ki a gyenge láncszem, amely akár újra hatalomra segíti a Fideszt, akár előrehozott választásokat idéz elő.
Ez a bejegyzés a www.tenytar.hu oldalon található elemzés rövidített és némileg módosított változata.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
