Talán nem rugaszkodunk el túlzottan a valóságtól, ha azt állítjuk: Szabó Máté nevét nem sokan ismerik az országban. Pedig 2007-ben őt választotta meg a parlament az alapvető jogok országgyűlési biztosának. Mielőtt azonban bárki rosszul érezné magát, azt is hozzá kell tennünk, hogy az ombudsman hivatali idejének első öt évében nem igyekezett felhívni saját magára a figyelmet. Jobbára csak kisebb horderejű ügyeket vizsgált, amelyek jellemzően a gyülekezési jog, illetve az ahhoz kapcsolódó rendőri intézkedések jogszerűségét boncolgatták.
Az elmúlt hónapokban azonban Szabó teljes sebességre kapcsolt. Rövid időn belül, kilenc alkotmánybírósági indítványt nyújtott be. Többek között az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseit, a médiatörvényt, a fiatalkorú szabálysértők elzárását, a hallgatói szerződéseket, valamint a kampányfinanszírozás szabályozását kifogásolta.
Mi lehet a hirtelen jött ébredés oka? Az új jogszabályok miatt ránehezedő felelősségtudat? Esetleg, hogy hamarosan úgyis lejár biztosi mandátuma, s így már nincs vesztenivalója? Talán szakmai tekintélyének erősítése, mielőtt visszatér tudományos tevékenységéhez? Bármelyik is áll a háttérben, sajnálatos, hogy csak most érezte úgy: aktivizálnia kell magát.
Késői ébredés?
Elnöki ajánlat
Szabó Mátét 2007. szeptember 24-én, 290 igen és 37 nem ellenében választotta meg az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a parlament. Az akkor 51 éves jogász-politológust a posztra Sólyom László ajánlotta, akivel a társadalmi mozgalmak, azon belül is a zöldmozgalmak kutatása hozta össze még a 80-as évek végén. A volt köztársasági elnök Szabó megválasztása után így fogalmazott: „Biztos vagyok benne, hogy Szabó Máté nagyon jó ombudsman lesz."
Veszedelmes viszonyok
Azt ugyan nem tudni, hogy az első években milyen viszonyt ápolt kollégáival (bár az addigi munkatársai „nehezen kezelhető, pokrócmodorú” emberként jellemezték), de az biztos, hogy 2009-es, a Figyelőnetnek adott interjúja után – amelyben a cigánybűnözésre figyelmeztetett – a másik három ombudsman már csak a szükséges munkakapcsolatra szorítkozott vele.
Vétkesek közt cinkos, aki néma
Talán ennek is köszönhető, hogy amikor a kormány - korábbi ígéretével szemben - gyakorlatilag felszámolta az addigi ombudsmani rendszert, Szabó hallgatott. Akkor sem érezte úgy, hogy meg kell szólalnia, amikor kifejezetten politikai támadás célkeresztjébe került Jóri András. Az - akkor még létező - adatvédelmi biztos jogszabályban előírt kötelezettségének tett eleget, amikor a szociális konzultáció kapcsán, állampolgári bejelentésre vizsgálódni kezdett. Jóri arra a megállapításra jutott, hogy a konzultáció során sérültek a személyes adatok. Szijjártó Péter válaszként azzal vádolta meg a biztost, hogy sértett emberként (ekkor már tudni lehetett, hogy megszüntetik a hivatalt), „személyes motivációk” miatt jutott erre a következtetésre.
A régi „csapat"
A fenti példák csak Szabó közvetlen környezetét érintik. Úgy látjuk, ha másban nem is, legalább ezekben az esetekben állást kellett volna foglalnia. Legalább saját hivataláért, közvetlen munkatársaiért ki kellett volna állnia, ha már szó nélkül, a háttérbe húzódva tűrte, hogy a kormány módszeresen építi le a jogállamiságot garantáló fékek és ellensúlyok rendszerét. Egészen addig, míg gyakorlatilag két független személy/intézmény, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, illetve ő maga maradt talpon. Mindenki mást elsöpört a kétharmad és a NER.
Erősödő szerep
Személye 2012. január 1, az Alaptörvény hatályba lépés óta különösen felértékelődött, annak köszönhetően, hogy az új szabályok szerint csak a kormány, a képviselők negyede vagy az alapjogi biztos kezdeményezheti nem egyedi ügyben a jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatát. Mivel az ellenzéki pártok mostanság nem jeleskednek az együttműködésben, gyakorlatilag a biztos lett az egyetlen olyan, kormánytól független intézmény, aki élhet az utólagos normakontroll kezdeményezésének jogával.
Késői ébredés
Hogy ez-e az ok, nem tudni. Mndenesetre Szabó felébredt téli álmából, és az elmúlt hónapokban kilenc alkalommal fordult az Alkotmánybírósághoz. Ezek közül többször olyan kérdésben, amellyel bizony a kormány tyúkszemére lépett.
A legnagyobb sikert eddig kétségtelenül az átmeneti rendelkezések megtámadásával érte el. Az AB Szabónak adott igazat, így a kormány máris módosítani kényszerült az év eleje óta hatályos Alaptörvényt.
A másik érzékeny kérdés az európai uniós intézményekben is támadott médiatörvény. Ez esetben az ombudsman ugyan egy meglehetősen marginális kérdést, egy kodifikációs hibát kifogásolt (az ellentmondásos szabályozás miatt előfordulhat, hogy egyszerre két elnöke van a médiahatóságnak és a médiatanácsnak, emiatt sérülhet a véleménynyilvánítás szabadsága), de a médiatörvényt érintő támadások semmiképp nem tesz jót, az azt továbbra is védő kormánynak.
A pártfinanszírozás ügye tipikusan az a téma, ami időről-időre felmerül. Minden politikai szereplő beismeri, hogy rossz a jelenlegi rendszer, ígéretet tesz a megváltoztatására, aztán az egész (feltehetőleg nem véletlenül) rendre elbukik. Na ezzel kapcsolatban is az AB-hez fordult Szabó, egész pontosan a választási eljárásól szóló törvény azon rendelkezése miatt, ami jelöltenként egymillió forintban maximálja az országgyűlési képviselők választása során felhasználható összeget. Szerinte a választási célra fordítható összeg emelése önmagában nem biztosítja, hogy a pártok a jövőben nem fogják túllépni ezt a törvényi limitet. Emiatt szükséges, hogy az állam megfelelő hatékonysággal ellenőrizze a kampánypénzek felhasználását. (Szerintünk sem.)
Az különösen érdekes, hogy bár „munkaköri leírása” szerint megkülönböztetett figyelmet kell fordítania a gyermekek védelmére, csak most, az indítvány-cunami alatt érezte úgy, hogy meg kell támadnia azt a tavaly elfogadott törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy fiatalkorúak esetében is elzárást lehessen kiszabni.
Természetesen örömteli, hogy az egyetlen fék végre működésbe lépett. Kár, hogy azt érezzük: túl későn.
