A költségvetés felhasználását tekintve úgy néz ki, hogy Orbánék tízmilliós focista- és közmunkás-disztópiába vezetik az országot. A jövő szakembereinek képzését, a tehetségek kibontakoztatását, de úgy en bloc az oktatást, sokkal kevésbé tartják fontosnak a felcsúti fociparadicsomhoz vagy a rendkívül költséges közmunkaprogramhoz képest. Holott az oktatás elhanyagolásával és további forráskivonásokkal életünk befektetését hagyjuk ki. A Magyar Tudományos Akadémia 2015-ös, „A közoktatás indikátorrendszere” című tanulmányából egy elég szomorú tendencia rajzolódik ki:
Magyarországon nem fordítunk elég forrást oktatásra, a tanulók teljesítménye egyre romlik, a tanári gárda öregszik, a pedagógusfizetések pedig továbbra is a béka feneke alatt vannak. A helyzet pedig jellemzően egyre rosszabb.
Sokak számára talán már unalmassá vált példa, mégis jól mutatja a mai magyar politika viszonyát az ügyhöz, hogy miközben sorra épülnek a stadionok milliárdokért, az oktatásra fordított állami források a legfrissebb adatok szerint évről évre csökkenő tendenciát mutatnak.
Működésre költött pénzek és beruházások a magyar oktatásban
Mint az alábbi ábrán is látható, 2002-2003-ban meredeken emelkedtek az oktatás területén a működési és felújítási kiadások, amely az akkori pedagógus-béremelésnek volt köszönhető. Ezek a kiadások 2006-ig stabilan tartották magukat, azonban 2007-2008-tól az alsó és középfokú oktatásban is apadni kezdtek. 2012-ben Hoffmann Rózsa nyomán aztán a kiadások szintje körülbelül a 2002. évi szintre esett vissza, azaz magasabb volt, mint a 2002. évi béremelés előtti szint, de 20–25 százalékkal alacsonyabb a 2003–2006 közötti évek értékeinél. Érdekes, hogy a középfokú oktatás működési kiadásai 5–15 százalékkal alacsonyabbak az általános iskolai oktatás kiadási szintjénél.
Forrás: MTA
A közoktatás ráadásul iszonyú mértékben rá van utalva az állami forrásokra, a nem önkormányzati, államháztartáson kívülről érkező fenntartói támogatás egyedül a középiskolákban éri el a 2 százalékot. Az alapítványi és magánintézményekben természetesen alacsony az állami források aránya, de érdekesség, hogy az egyházi iskolák állami támogatása megközelíti az állami intézményekét – az óvodai és az általános iskolai szinten még magasabb is annál.
A beruházási kiadások kicsivel másképpen alakultak. Mint az a következő ábrán is látszik, az oktatásban válság idején visszaestek a beruházások – ezután némi emelkedéssel az általános iskolai és óvodai beruházási kiadások azonos szintet értek el a mélyrepülésben lévő középfokú oktatás beruházási kiadásaival. Ezután, 2010-ben az összes kiadás 5-5,5 százalékát kitevő beruházási csúcs után a következő két évben a kiadások visszaestek a 2 százalékos szint környékére.
Forrás: MTA
Nemzetközi összehasonlításban
Az OECD legfrissebb elérhető adatai alapján összességében elmondható, hogy Magyarország kevesebbet költ közoktatásra, mint az EU többi tagállama. 2011-ben a magyarországi iskolai kiadások kiugróan alacsonyak voltak, a többi országhoz képest különösen le vagyunk maradva az általános iskola felső tagozata és a középfokú iskolák kiadásaiban.
Míg az egy diákra jutó közoktatási kiadások az egy főre jutó GDP százalékában az EU legtöbb országában 2011-ben 25-30 százalék körül mozgott, Magyarországon ez az arány ugyanebben az évben nem érte el a 20 százalékot. Az általános iskolákat tekintve az európai átlag 27,5 százalék, Magyarországon pedig megint csak alig több, mint 20 százalék.
Érdekes, hogy míg az országok többségében a magasabb oktatási szintekhez magasabb kiadásokat rendelnek, Magyarországon az egyes szintekhez nagyjából azonos összegek tartoznak. Ritka eset, hogy valahol aránylag kevesebbet fordítanak az adott oktatási szintre Magyarországnál: alsó tagozatra csak Csehország, felsőre és középiskolára csak Szlovákia költ nálunk kevesebbet. A többi szinten ezekben az országokban átlagos vagy magas a kiadások szintje. Magyarországon egy dolog zajlik stabilan: a forráscsökkentés. Olyannyira stabilan, hogy európai összehasonlításban a közoktatási kiadások GDP-hez viszonyított aránya Magyarországon a legutolsó, 2011. évi adatok szerint már kiugróan alacsony.
Ha csupán a 2005 és 2011 közötti változást nézzük meg, láthatjuk, hogy Magyarország esetén kiemelkedő csökkenés történt a közoktatásra fordított összegek tekintetében. Az alábbi beszédes ábrán a 2005-ös ráfordítást 100 százaléknak véve, az ahhoz viszonyított 2011-es ráfordítások aránya látható. Magyarországon kívül szinte mindenhol legalább szinten tartották a közoktatásra fordított összeget, de túlnyomórészt inkább növelték.
Minőségi visszaesés
Nem véletlen, hogy a magyar gyerekek képességei is egyre gyengébbek lesznek a csökkenő forrásokkal párhuzamosan. Magyarországon 2000-ben átlag feletti volt a gyengén teljesítő diákok száma a szövegértési teszten a többi OECD országgal összevetve. Az eredményen átmenetileg sikerült javítani: ugyanez az arány 2003-tól 2009-ig folyamatosan csökkent, a gyengén teljesítők számát sikerült átlag alá tornászni, 2012-re azonban ismét az átlagnál több volt a rossz eredmény – matematikából pedig nagyjából ugyanez a folyamat figyelhető meg.
Quo vadis, tanárok?
A folyamatosan csökkenő források legnagyobb részét a tanárok bére teszi ki, akik között egyre kevesebb a fiatal:
Forrás: MTA
Hiába, nem túl vonzó egy olyan pozíció, amellyel feleannyit (!) lehet keresni, mint a hasonló végzettségűek. A lesújtó tendenciát jól illusztrálja a következő ábra:
Forrás: MTA
Ahhoz, hogy meg tudjuk állni helyünket a világ fejlettebb részében – amelyhez tartozni szeretnénk –, a tudás elengedhetetlen eszköz. Ehhez képest egyre kevesebbet fordítunk rá, csökkentve ezzel saját érvényesülésünk esélyét. Hiába jönne ugyanis hazánkba egy külföldi vállalat, ha az új munkahelyekre csak közmunkásokat és labdarúgókat találna.
