Közel másfél éve azt tapasztaljuk, hogy a magyar gazdaság kezd helyrerázódni, legalábbis sokkal szebbek a KSH által publikált számok, mint 2008 és 2012 között. A mindennapi életben azonban alig látszanak ennek nyomai, mi több, az elmúlt 2 évben úgy emelkedett közel 100 ezer fővel a mélyszegénységben élők száma, hogy a magyar gazdaság valóban jobban teljesített, mint az azt megelőző években.
Az ellentmondás feloldásának érdekében érdemes részletesebben megvizsgálni a számokat és összefüggéseket, valamint tisztázni azt, hogy a GDP csak egy „leegyszerűsített” mutató a gazdaság adott teljesítményéről. Az országban tapasztalható életszínvonal és életkörülmények tisztázásához viszont számos más mutatót is meg kell vizsgálni (pl. GINI-index, a területi egyenlőtlenségeket vizsgáló mutatók) ahhoz, hogy valós képet kapjunk az állapotokról.
Hatalmas lemaradásban a magyar gazdaság
Ahogy egy májusban megjelent cikkünkben is kifejtettük, hiába néhány negyedéves szép növekedési adat, a magyar gazdaság még mindig hatalmas lemaradásban van versenytársaihoz képest. Ennek nagyon egyszerű az oka: a 2008 utáni recesszióban a magyar gazdaság esett vissza az egyik legnagyobb mértékben (több mint 7 százalékkal csökkent 2009-ben), majd azt ezt követő években is csak elenyésző mértékben tudott növekedni. A Matolcsy György által jegyzett unortodox válságkezelés sem jelentett sok jót, 2012-ben például újra recesszióba zuhant a gazdaság (ebben az évben az EU27-ben csak Portugália és Görögország teljesített rosszabbul, mint hazánk), felemésztve az azt megelőző évek gyenge növekedését.
A helyrerázódás csak 2013 végén indult meg. Mindez azonban arra volt elegendő, hogy idén sikerült elérnünk a válság előtti szintet. A magyar gazdaság tehát jelenleg ott tart, ahol 2008 szeptembere előtt volt, miközben a szomszédos országokat jóval kisebb mértékben érintette a válság, és a köztes időszakban jóval nagyobb növekedést tudtak produkálni.
De hogy mennyire rossz is a helyzet, azt jól tükrözi, hogy a '90-es évek végén, és a 2000-es évek elején még Magyarország volt a bezzeg ország, szomszédaink minket próbáltak másolni, most pedig mi vagyunk az az ország, akit senki sem akar másolni. Viszont jó tankönyvi példája vagyunk annak, hogyan lehet téves gazdaságpolitikával elszúrni a konvergenciát (ebben vaskosan benne volt a keze mind a baloldali kormányoknak, mind a Fidesznek.)
Visszatérve a jelenlegi helyzetre, az alábbi tényt kell megállapítanunk:
Magyarországnak most már nem az az elsődleges célja, hogy felzárkózzunk Nyugat-Európához, hanem hogy ne maradjunk le még jobban a régióban és idővel beérjük Szlovákiát, Csehországot, vagy éppen Lengyelországot, amelyek az egy főre jutó GDP-ben nem rég hagytak le minket.
Növekvő egyenlőtlenségek
Az egy főre jutó GDP, vagy éppen a gazdasági növekedés azonban olyan mutatók, amelyek elsősorban csak arra jók, hogy a laikusok össze tudják hasonlítani a különböző országok gazdasági teljesítményét. Ha a magyar gazdaság valódi teljesítményét megszeretnénk vizsgálni akkor számos egyéb mutatóval kell foglalkoznunk, hogy valódi képet kapjunk. Például, hogy miből adódik össze a növekedés (termelési és felhasználási oldalról), mennyi tőke áramlik az országba, vagy éppen, a jövedelmek hogyan oszlanak meg a társadalom tagjai között.
Mivel a bevezetőben kitértünk arra, hogy jelentősen emelkedett a szegények száma az elmúlt években, miközben a gazdasági növekedés 8 éve nem látott mértéket produkált, érdemes megvizsgálni ezt az ellentmondást. Ennek nagyon egyszerű magyarázata az, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek nőttek 2010 óta, miközben a területi egyenlőtlenségek sem csökkentek. Vagy másként kifejtve: a gazdasági növekedés pozitívumai egy szűkebb réteg kezében összpontosultak, akik jórészt a nagyobb városokban és főként Budapesten élnek. Ez pedig részben annak köszönhető, hogy a 2010 utáni jövedelemtranszferek (elsősorban adóátalakítások, mint például az egykulcsos rendszer bevezetése, vagy olyan kedvezmények megszüntetése, mint az adójóváírás) miatt több jövedelem kerül a magasabb keresettel rendelkező csoportokhoz, miközben az alsó decilisekben kénytelenek kevesebb pénzből megélni.
Egy másik fontos tényező a foglalkoztatás/munkanélküliség. A gazdasági visszaesés közvetlen következménye volt, hogy a munkanélküliség 10 százalék felé emelkedett, mivel számos vállalat hagyta itt az országot, vagy éppen kényszerült rá nagyobb elbocsátásokra annak érdekében, hogy túléljen. A helyzet azóta sokat javult, és nem csak a gazdasági teljesítmény, hanem a munkanélküliségi ráta is elérte a válság előtti szintet.
Normál esetben mondhatnánk, hogy minden rendben van, mivel a gazdasági növekedés és a foglakoztatás növekedése/munkanélküliség csökkenése mellett szoros korrelációt lehet felfedezni. Nagyon egyszerűen kifejetve: ha a gazdasági növekedés motorja a növekvő belső fogyasztás/beruházási ráta növekedése, vagy éppen a növekvő export, akkor abból arra is lehet következtetni, hogy jobban megy a vállalatoknak, ha pedig jobban megy a vállalatoknak és a kilátások is jók, akkor növelhetik a termelésüket és új munkaerőt vehetnek fel. Csakhogy Magyarországon az a tapasztalat, hogy a munkanélküliségi ráta csökkenése elsősorban a közmunkaprogramnak volt köszönhető, és nem a versenyszféra hajtotta azt.
Igaz, hogy több tízezer fővel emelkedett a versenyszférában dolgozók száma, de mindez eltörpül a 200 ezer közmunkás mellett (ami tulajdonképpen aktív szociális segélynek tekinthető, hozzáadott értéke a gazdasági teljesítményhez pedig nagyon elenyésző).
Kik a gazdasági növekedés nyertesei?
Hogy megfejtsük az újabb ellentmondást, érdemes részletesebben megnézni azt, hogy termelési és felhasználási oldalról hogyan teljesítettek az egyes ágazatok/szereplők:
- Termelési oldalról azt láthatjuk, hogy az ipar és a szolgáltató szektor körülbelül azonos mértékben járult hozzá a növekedéshez. Az iparon belül kiemelkedik a feldolgozó ipar, és bár nincs további bontás, nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy tudjuk, elsősorban a járműgépgyártás dominált (a Mercedes és az Audi kapacitásbővítése). A szektor hozzáadott értéke nagyon magas, becslések alapján a Mercedes gyár beindulása teljes termelés mellett akár több mint 1 százalékot is lökhetett a növekedésen. Munkahelyteremtés szempontjából sem elhanyagolható a több ezer új munkahely, beszállítói szinten pedig tízezres a nagyságrend, de az arányokból jól látszik, hogy a növekedéshez való hozzájárulása lényegesen nagyobb volt, mint amennyi új munkahely létrejött.
- Felhasználási oldalról azt láthatjuk, hogy a belső fogyasztás és a nettó export vette ki a részét a növekedésből. A nettó exportban semmi meglepő nincsen, a rendszerváltás óta Magyarország mindig is exportorientált gazdasággal rendelkezett kis nyitott gazdaság révén. Az utóbbi években pedig Nyugat-Európában is javult a helyzet, és a megrendelésállomány növekedésének köszönhetően hazánk export teljesítménye is sokat javult (lásd Mercedes).
- A fogyasztásnövekedés pedig szoros összefüggésben van a kiskereskedelmi forgalom növekedésével is. Itt azonban érdemes kitérni arra, hogy a kockázatok csökkenése miatt például kevésbé tapasztalható az úgynevezett óvatossági megtakarítás. Másfelől pedig fontos megjegyezni, hogy a fogyasztást nem azok hajtják, akiknek időközben kevesebb lett a jövedelmük, és nem a közmunkások, akiknek a jövedelme jóval a létminimum alatt van.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az elmúlt másfél évben a gazdasági növekedésben jelentős szerepe volt az uniós források felhasználásának (a korábbi időszakokhoz képest jóval gyorsabb ütemben hívtuk le a pénzeket), és abból megvalósuló állami beruházásoknak, itt pedig nehéz konkrét nyertest kiemelni.
Természetesen egyszerű közhellyel mondhatnánk azt, hogy a társadalom a nyertese ezeknek a beruházásoknak, valójában jól tudjuk, hogy ez csak részben igaz: ha például az uniós forrásokat egy sikeresen pályázó vállalkozás jól használja fel, akkor annak valóban vannak nyertesei, és ez továbbgyűrűzhet, viszont a különböző állami látványberuházásoknak már kevésbé lehet megnevezni a nyerteseit, főleg úgy, hogy jól tudjuk, mennyire körüllengi a korrupció szelleme ezeket a beruházásokat. Mégis sokatmondó adat, hogy mostanra annyi pénzt kaptunk az Uniótól, hogy ha azt fejenként kaptuk volna, minden magyar gazdagabb lenne félmillió forinttal.
Kiknek nem lett jobb a gazdasági növekedés ellenére sem?
Összességében tehát nehéz egzakt megállapítást tenni arról, hogy kik is a gazdasági növekedés nyertesei, de az biztos, hogy nem az a 4 milliónál is több ember, akik a létminimum, vagy az alatti szinten élnek. Annyi biztos, hogy a növekvő teljesítmény esetünkben nem járt együtt a társadalmi különbségek csökkenésével, sőt nőtt a szegények, a társadalomból kirekesztettek száma. A növekvő egyenlőtlenségek pedig azt bizonyítják, hogy ők a jövőben sem tudnak hasznot húzni abból, ha a gazdaságnak éppen jobban megy. Persze sikersztorikról is hallani, igaz leginkább a kormányközeli mutyik kedvezményezettjeitől.
