Annak ellenére, hogy Vona Gábor a Jobbikot a Fidesz egyetlen alternatívájaként próbálja beállítani, és emiatt az elmúlt 2 évben a centrum irányába próbálta terelni a pártot, konkrét programot vagy tervet, hogy miben változtatnának a Fideszhez képest, ha hatalomra kerülnének,mégsem láttunk a Jobbiktól. Vona irányváltása ráadásul komoly ideológiai válságot okozott a pártban, ami együtt járt azzal, hogy egyetlen aktuális témát sem tudott felkarolni a párt.
Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Jobbik vezetőjének sikerült előállnia egy programmal, amely teljesen halva született ötlet. Nemcsak azért, mert eddig nem látott uniós összefogásra lenne szükség hozzá, hanem azért is, mert közgazdasági szempontok alapján hatalmas butaság a bérunió ötlete, és megvalósítása gazdasági csődöt jelentene. A bérunió politikai szlogenjét ráadásul a legrosszabbkor sikerült időzítenie a Jobbiknak, mivel az elmúlt hónapokban a minimálbér megnövelése miatt több mint 10 százalékkal emelkedtek a bruttó átlagkeresetek Magyarországon.
Vona Gábornak és a Jobbiknak sikerült előállnia azzal a nagyszerű ötlettel, hogy ha már egységes piac van az Európai Unióban, akkor a béreket is azonos szintre kellene húzni. A Jobbik emiatt aláírásgyűjtésbe kezd nyáron, és a párt elnöke szerint szükség lenne egy olyan uniós biztosra, akinek a kelet-európai régió felzárkóztatásával kellene foglalkoznia. Vona szerint az Unió kohéziós programját is új alapokra kellene helyezni, hozzájárulva a bérunióhoz. Szerencsére a Jobbik elnöke nem feledkezett meg arról sem, hogy a magyar vállalkozásokat versenyképesebbé kellene tenni, bár arról már nem esett szó, hogy a brutális versenyképességi lemaradásban lévő hazai vállalati szektort hogyan tornáznák fel a nyugat-európai cégek szintjére.
Amellett, hogy Vona javaslata hatalmas butaság és több ponton is sántít, azt próbálja meg elhitetni a választókkal, hogy a magyar munkavállalók valamilyen rejtélyes oknál fogva kevesebbet keresnek, mint a hasonló pozícióban lévő nyugat-európai munkavállalók, és lehetőség lenne a gyors felzárkóztatásra. Rejtélyes okok azonban nincsenek, ahogyan azt már egy tavalyi bejegyzésünkben is bemutattuk. A hazai bérszínvonal az alacsonyabb termelékenység és versenyképességi okok miatt alacsonyabb, mint az uniós átlag.
Ha holnap minden multinak az egy munkavállalóra jutó bérköltsége annyi lenne, mint például Németországban, akkor az összes multi fogná a sátorfáját és itt hagyná az országot, magával rántva a teljes kkv-szektort, és a szolgáltató szektort. Természetesen ez az ország csődjét jelentené. A bérek és árak az ország által megtermelt értékektől függ, ami összhangban van az ország fejlettségével/versenyképességével. (Bár a Jobbik ötlete is megemlíteni a hazai kkv-szektor versenyképességének javítását, konkrétumokról már nem lehet beszélnek, ezért el lehet tekinteni ettől).
Mi történne, ha Vona Gábor javaslatának megfelelően azonos szintre kéne emelni minden bért? Mivel az emelkedés mögül hiányozna a munkavállalók által kitermelt többletérték, vagy valakinek kevesebb jutna, vagy valamilyen külső forrásból kellene ezt minden szereplőnek megfinanszíroznia (eladósodás minden szektorban). Mivel a vállalati szektor számára egyik sem jó opció, gyorsan otthagynák azokat az országokat, ahol a versenyképességi előnyt pont az alacsonyabb bérek jelentették. Közgazdasági szempontok alapján tehát megvalósíthatatlan Vona Gábor ötlete.
Mivel a Jobbik elnöke arra is kitért, hogy meg kellene reformálni az Unió kohéziós politikáját, így valószínűleg azzal számolnak, hogy a bérkiegyenlítést finanszírozhatná Brüsszel, ami szintén nonszensz. Magyarország már így is nagyon sok pénzt kap – az egyik legjobb nettó pozícióval rendelkező ország az EU-ban –, majd képzeljük el egy német adófizető fejét, amikor megtudja, hogy a nála jóval alacsonyabb termelékenységgel rendelkező magyar munkavállaló bérét az ő szintjére akarják hozni, az ő pénzéből. Kicsit végiggondolva a teljes szituációt, kijelenhetjük, hogy halva született ötlet a bérunió, mivel közgazdasági szempontok alapján megvalósíthatatlan, és a nyugat-európai országok biztosan nem járulnának hozzá egy ilyen nonszensz ötlethez.
A bérek mesterséges szintre hozása brutális áremelkedéshez vezetne. A kórházi ellátás árszínvonala például negyede sincs az EU28 átlagának, emiatt elképzelhetjük, hogy mekkora inflációhoz vezetne a bérunió bevezetése.
Szükség van a bérek növelésére, de...
Fontos téma a hazai bérszínvonal, mivel az alacsony bérek miatt egyre nagyobb a munkaerőhiány Magyarországon, azonban a korábban bemutatott okok miatt látható, hogy ész nélkül nem lehet fejleszteni a béreket.
Ahogyan a fenti ábra is szemlélteti, az elmúlt 10 évben az egy munkavállalóra vetített termelékenység egyáltalán nem növekedett hazánkban, miközben a fajlagos munkaerőköltség folyamatosan emelkedett. Hétköznapi nyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy ugyanazért a minőségért egyre többet kénytelen fizetni a hazai cégek, ami a versenyképesség romlását eredményezi. Egy külföldi befektetőnek pedig egyre kevésbé éri meg tőkét hoznia Magyarországra, mivel a növekvő költséget veszélyeztetik a jövedelmezőséget.
Vona szerint az állami szférában uniós bérminimumra lenne szükség, amit Brüsszelnek kellene kigazdálkodnia (jobban mondva a nettó befizetőknek). A korábbi okfejtésre visszavezetve, ennek sincs sok realitása.
Pánikban a Jobbik?
Nagy problémák lehetnek a Jobbik háza tájékán, ha sikerült előállniuk egy olyan gazdaságpolitikai ötlettel, amelyet nagy valószínűséggel még Matolcsy György is lesöpört volna az asztaláról. Vona Gábor a centrum irányába terelte a pártot az elmúlt 2 évben, nem sikerült azonban olyan programmal előállnia, amellyel a meg tudná szólítani a szélsőséges elemekre nem fogékony választókat. Migrációs témában a Fidesz propaganda gépezete mellett nem jutott szóhoz a párt, a sorosozásról is lemaradtak, az aktuális témákban pedig képtelenek voltak egységes irányvonalat kialakítani:
– Az olimpiát például a Jobbik szavazói is elutasították - ahogy a társadalom többsége is -, ennek ellenére a párt a végsőkig kitartott a hazai rendezés mellett. Mire észbe tudtak volna kapni, a Momentum tarolt az ügyben.
– A CEU-ügy kapcsán Toroczkai Lászlónak még a Fidesznél is sikerült messzebb elmennie. Vonáék megpróbálták menteni a menthetőt, de a CEU-ügy jócskán túl nőtt a párt képességein.
– A civilek vegzálásával gyakorlatilag sohasem foglalkoztak, pedig az elmúlt hónapokban a lex CEU mellett ez volt a másik fontos politikai téma.
– Gazdasági kérdésekben szintén nem tudtak megszólalni, ráadásul a legutóbb publikált makrogazdasági adatok nem az ellenzék malmára hajtják a vizet. A bérunió kapcsán viszont úgy érezzük, hogy talán jobb is, ha kerülik a gazdasági témákat.
Hogy mekkora változáson ment keresztül a Jobbik az jól jelzi, hogy 5 évvel ezelőtt még uniós zászlót égettek, 2017-ben pedig már egy olyan programmal készülnek a kampányra, ami szorosabbra fűzni az integrációt.
A bérunióval a Jobbiknak sikerült bedobnia egy új témát a politikai közbeszédbe. Az ötlet azonban már az aláírásgyűjtés előtt elhalhat, akkor butaság. Nehéz megítélni, hogy mi volt a Jobbik és Vona Gábor célja, jól láthatóan azonban még ők sem tudják, hogyan induljanak neki a 2018-as választásnak.
