A Magyar Köztársaság Magyarország miniszterelnöke a HírTV Rájátszás című műsorában azt nyilatkozta, hogy:
"a magyar jog ismeretében azt tudom mondani, hogy a Fidesz és a KDNP által előterjesztett javaslat nem ütközik a magyar jogba".
Ha alaposabban megvizsgáljuk a magyar jog szabályait, akkor azt mondhatjuk, hogy a politikában eltöltött hosszú idő alatt erősen megfakulhattak a jogász végzettségű miniszterelnök jogi ismeretei, mivel a hatályos Alkotmány, az új Alaptörvény, valamint a Polgári törvénykönyv több rendelkezését sértené ez a javaslat. Biztosan sértené pl. a tulajdonhoz való jogot, s kérdéses, hogy összhangban állna-e a vállalkozás és a szerződés szabadságának elvével.
A tulajdonhoz való jog sérelme?
A fennálló magánjogi szerződések, egyoldalú, jogszabály általi módosítása a tulajdonhoz való jog sérelmét jelentheti, hiszen ha a kormányzat által számolt 200 ezer ember élne a tervezett lehetőséggel, az körülbelül 260 milliárd forintnyi veszteséget okozna a bankoknak, végső soron pedig azok hazai és külföldi tulajdonosainak (részvényeseinek). Azaz csökkentené tulajdonuk értékét. (Már maga a szándék bejelentése is csökkentette, hiszen ennek hírére az Erste és a Raiffaisen bankok részvényei a bécsi, az OTP részvényei a budapesti tőzsdén estek 10%-kal). A nyilvánvaló veszteségmegosztás így egyértelműen a tulajdon elvonását jelenti.
A hatályos Alkotmány és az Alaptörvény azonban csak két esetben engedi meg a tulajdon elvonását. Az első, amikor kivételesen, közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes feltétlen és azonnali kártalanítás mellett kisajátítják a tulajdont. Erre csak szűk körben kerülhet sor, amit egy külön törvény részletesen meghatároz. Ilyenkor az elvont tulajdon köztulajdonná válik, s valamilyen közérdekű feladat ellátást szolgálja - például a szántón utat építenek, vagy a kisajátított kertek helyén egy új iskola épül.
A tulajdon jogszerű elvonásának másik esete a közterhekhez való hozzájárulás, azaz az adózás. Ha azonban a tervezett változtatásokra tekintünk, akkor láthatjuk, hogy a javaslat alapján alapvetően nem köztulajdonba, hanem magántulajdonba kerülne a bankok - gyakorlatilag törvényileg előírt - vesztesége. Így egyik ok sem áll fenn, ezért ha nincs valamely megdönthetetlen egyéb jogi indok, akkor nehezen menthető ez a megoldás.
A varázsige: clausula rebus sic stantibus?
Harry Potter óta tudjuk, hogy egy-egy latin nyelvű varázsige csodákat képes tenni. A jogban is vannak ilyen varázsigék, amelyek egyike a clausula rebus sic stantibus, azaz a "dolgok jelenlegi állására vonatkozó záradék". Ez alapján kivételesen a bíróság is módosíthatja a szerződést, s ez a klauzula megalapozhatja az állam beavatkozását is. A fenti "varázsige" szerint, ha a felek tartós jogviszonyában jelentős változás állt be a szerződéskötést követően, amely a szerződés folytán valamelyik szereplő jogos érdekét lényegesen érinti, akkor az utólag módosítható.
Amennyiben ennek az alkalmazásának a feltételei fennállnak, akkor az a hatályos Alkotmányban, valamint az Alaptörvényben is biztosított alapjogok, így a vállalkozás szabadsága és a szerződési szabadság korlátozásának lehetőségét is megnyithatja.
Első ránézésre a helyzet egyszerű: a svájci frank árfolyamának a szerződéskötést követő megváltozása súlyosan sértette az adósok lényeges jogos érdekét, így egyértelmű, hogy a záradék alkalmazható. Csiribi, csiribá, clausula rebus sic stantibus, s mindjárt módosul a szerződés.
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű
Bár a magyar jogtörténetben a korona első világháború utáni hiperinflációja (amely az évi 100%-os mértéket is többször megközelítette), valamint az 1929-33-as gazdasági világválság idején már megjelent meg annak a lehetősége, hogy az ilyen szerződéseket semmissé nyilváníthassa a bíróság, a jogalkotó ódzkodott attól, hogy törvénnyel avatkozzon be a már megkötött egyezségekbe.
Mindemellett ezekkel az eszközökkel is csak akkor lehetett élni, ha a szerződés kockázata a szokásos kockázatot jelentős mértékben meghaladta. Történt mindez úgy, hogy az 1929-33-as válság hatásai jóval súlyosabbak voltak, mint a jelenlegi válság új felvonásában: 1929 és 1933 között például az akkor legfontosabb magyar árucikk, a búza ára a harmadára (30 pengő/100 kg-ról 10 pengő/100 kg-ra) esett vissza. Ráadásul a jogtudományban az az álláspont alakult ki, hogy ezek a törvények minden jó szándékuk ellenére a hitelbiztonságot tették ki súlyos veszélynek.
A következő, a szerződésekbe súlyosan belenyúló jogalkotási hullámra a második világháborút követő hiperinflációval került sor, azonban ez a szabályozás igazából az államszocialista rendszer kiépülésének az előjátékává vált.
De van nekünk egy Alkotmányunk
A történeti előzmények mellett érdekes megvizsgálni a Polgári törvénykönyv alapján kialakult bírósági gyakorlatot, s az Alkotmánybíróság gyakorlatát is. A polgári bíróságok e tekintetben következetesen azt az álláspontot képviselik, hogy ilyen ügyekben nincs helye a záradék alkalmazásának, ugyanis a szerződés részletesen tartalmazta az árfolyamkockázatra való felhívást. A bankok az ezzel kapcsolatos tájékoztatást sok esetben alá is íratták az ügyfelekkel. Mindezek alapján ez egy ismert szerződési kockázat volt, amelyre felhívták az egyének figyelmét, ezért e körben nem beszélhetünk a szokásost jelentősen meghaladó, ismeretlen kockázatról.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata a piacgazdaság kiépülésével némileg engedékenyebb lett: ma már csak azt követeli meg, hogy a szerződési szabadság korlátozására ésszerű indokból, közérdekből kerülhessen sor. Ezek az indokok talán még fenn is állnának, így a szerződési szabadság sérelmére többek szerint nem lehetne sikeresen hivatkozni az Alkotmánybíróság előtt. A szerződési szabadság korlátozása során a jogalkotónak tiszteletben kell tartania a tulajdonhoz való jogot. Mivel sem az Alkotmány, sem az Alaptörvény nem határoz meg olyan esetet, amely igazolná ezt a tulajdon elvonást, ezért ez egy ilyen megoldás erős alkotmányossági kételyeket vethet fel.
És ami rossz hír: a nemzetközi egyezmények is a magyar jog részét képezik
A miniszterelnök kijelentése azért is problematikus, mivel a nemzetközi egyezmények a hatályos Alkotmány és az új Alaptörvény szerint is beépülnek a magyar jogba: addig belső viszonylatban nem alkalmazhatóak, amíg azokat egy hazai jogszabály ki nem hirdeti. Többen jelezték, hogy a szabályozás azzal, hogy külföldi tulajdonosok befektetett tőkéjét vonja el, sérti a befeketetések védelmét szolgáló ún. Washingtoni Konvenciót. Azt az egyezményt, amelyről a Magyar Köztársaság második elnöke azt írta híres tankönyvében, hogy "élő jog, és fontos instrumentummá lett Magyarország számára is". Ezért a magyar jog sérelmét jelenti az is, ha egy hazai jogszabállyal kihirdetett nemzetközi egyezményt szeg meg a kormányzat.
Mit lehet akkor tenni és miért lenne ez baj?
Ezzel kapcsolatban több, részben különböző álláspont fogalmazódott meg. Valamennyi szakértő egyetért abban, hogy a bankok szempontjából a leghatékonyabb jogorvoslati fórumot a befektetésvédelmi jogvita jelenti. Abban is egyetértenek, hogy a hazai befektetők jogorvoslata a magyar jog alapján nehézkes. Az új alkotmánybírósági törvényre is figyelemmel csak egy hosszú, akár évekig tartó bírósági jogvita után kerülhet sor a jogszabály esetleges megsemmisítésére, s az is kétséges, hogy a döntése érintheti-e a már lezárt és előtörlesztett szerződéseket.
Azonban a nemzetközi fórumok akár kártérítésre is kötelezhetik a magyar államot, amelyet végső soron nekünk, magyar adófizetőknek kell kifizetni, ha kiderül, hogy jogsértő volt a hazai szabály. Figyelembe véve, hogy a belső jogunkkal sem áll teljesen összhangban ez a megoldás (ahogy azt a KIM kiszivárgott szakvéleménye is tartalmazta), ezért erre előbb vagy utóbb, de valószínűleg sor fog kerülni.
Mondhatjuk azt, hogy nem baj, vesszenek a bankok, nekem amúgy sincs OTP részvényem. Azonban arra is gondolni kell, hogy a bankszektor gondjai a gazdaságban súlyosan csapódhatnak le, amely mindenkit érint. S közben nem szabad elfeledni Martin Niemöller szavait sem: "Amikor engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna".
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
