Mátyás király megirigyelhetné, amit a kormány tegnap csinált. Hívta az IMF-et tárgyalni, meg nem is. Ők meg jönnek is, meg nem is. Mindez akár egy kommunikációs osztályvezető bakijának is látszódhat. Azonban szerintünk korántsem erről van szó. Mindez finom zsarolásnak tűnik; a gazdasági szabadságharc újabb állomásának.
Kezdjük a helyzet leírásával!
Az ország gyorsnaszádja által vívott szabadságharc egy ideje elbukni látszott. Az országkockázatot mérő CDS mutató az egekben, a 2012-es gazdasági növekedési kilátásaink a közép-európai országok között a legrosszabbak, az államadósság szintje rekordokat döntöget, sorra buknak be az államadósságot fedező kötvényaukcióink, a tőzsde padlón, és a bóvlivá minősítés veszélye fenyeget minket.
Mindemellett olyan nem-eukonform megoldásokkal borzoltuk a világ idegeit, mint az IMF korábbi kirúgása, a páratlanul igazságtalan (és drága) végtörlesztés, a magánnyugdíjpénzek államosítása, világbajnok nagyságú bankadó, és egyéb szektorális adók.
Eközben a nemzetközi helyzet csak fokozódik. Görögországban és Olaszországban, a két eddigi leggyengébb láncszemnek tekintett országban – legalábbis rövid távon – rendeződni látszanak a dolgok. Mindkét országban éppen miniszterelnök-csere zajlik, és mindkét országban szakértői kormányt állítanak fel.
A következő leggyengébb láncszem pozíciójára így jó eséllyel pályázhatunk – annak ellenére, hogy több szempontból jobbak a fundamentumaink, mint a 2008-as csődközeli időszakban voltak. Ezt leginkább egy dolognak köszönhetjük: az EU-nak tett vállalásunknak megfelelve, az államháztartás hiányát valóban megpróbáljuk kordában tartani. Továbbá – talán éppen ez utóbbi miatt – a kormánynak maradt még némi, egészen minimális hitelessége.
Ráadásul, mielőtt végleg elillanna, erre a hitelességre szüksége is van az Orbán-Matolcsy duónak, ha nem szeretnének az olasz, vagy görög kollégájuk sorsára jutni. Különösen, ha az akár napokon belül esedékes bóvlivá minősítés miatt, egyből valóban mi lennénk a leggyengébb láncszem – mert akkor napok, esetleg hetek alatt borulhat minden.
Mi a megoldás?
Márpedig ez ellen jelen helyzetben két módon lehet védekezni. Vagy egy hatalmas olajmezőt kellene találni az ország alatt, vagy vissza kell hívni az IMF-et (ahogy az már régóta látszott). Románia példáján bemutatható, hogy mennyit ér a háttér, amit nyújtani képes: sok mutatója még a miénknél is rosszabb, de a világbankos készenléti hitellehetőségnek támaszkodva, senkinek sincs a céltábláján, a CDS-ük is sokkal alacsonyabb.
Így a kormány előtt – a hatalmas arcvesztést is kénytelen-kelletlen vállalva – nincs más lehetőség, mint a szabadságharc feladása. Legalábbis részlegesen.
De miért csak részlegesen?
Azért mert más típusú megállapodást igyekszik kötni a kormány, mint amit elődjének kellett. Az Index tegnapi írásában pontosan összefoglalta a lehetőségeket. Tekintsük át, mit is:
A Valutaalap alapvetően háromféle programot kínál, a FCL (Flexible Credit Line - rugalmas hitelkeret) azoknak az országoknak szól, akiknek nincs komolyabb makrogazdasági gondjuk, az IMF alapvetően problémamentesnek tartja őket. A keret olyan biztosítékként szolgál, amelynek lényege, hogy azért van, hogy ne is kelljen igénybe venni.
Egy lépéssel ez alatt van PCL (Precautionary Credit Line - megelőzési hitelkeret), ez az előbbihez hasonló, de bizonytalanabb helyzetű országoknak szól. Lengyelországban FCL, Romániában PCL-program fut, mindkettőben közös, hogy feltétel nélküli, limitált hitelkeretekről van szó.
A harmadik kategória a Magyarország által 2008-ban is igénybe vett készenléti (stand by) hitelkeret – ennél már komoly feltételekkel, makrogazdasági intézkedések előírása mellett történhet tényleges hitelfolyósítás.
Szóval mit is akar a kormány?
Az írás elején vázolt, meglehetősen kedvezőtlen körülmények miatt, az IMF természetesen önmagától nem adná nekünk a kötöttségektől relatíve mentes FCL, vagy PCL típusú hitelkeretet, csak a komoly feltételeket támasztó stand by-t. Ez pedig a kormánynak nem jó, hiszen akkor csorbulna csak igazán a szabadságharc szelleme; az arcvesztés, és a politikai ár pedig nem csupán óriási, hanem még annál is nagyobb lenne.
Így aztán – akár némileg tudatosan, akár egyszerűen csak bepánikolva – a kormány ahhoz az egyszerű megoldáshoz fordult, hogy egy nappal korábban küldi ki a tárgyalások megkezdéséről szóló közleményt, mint azok megkezdődének. Sőt, mielőtt arról a felek egyáltalán tudomást szereznének. Ezzel a trükkel esetleg sarokba szoríthatja a csak szigorúbb feltételek mellett segíteni szándékozó IMF-et, és elérheti politikai célját: a lényegében feltételek nélküli hitelkeretet.
Hiszen az IMF hónapok óta folyamatosan hangsúlyozta, hogy ha kell jön, és segít – még annak ellenére is, hogy korábban csúnyán elzavarták őket. A kormány pedig ezzel a közleménnyel bejelentette, hogy bizony érdekelt az eddig csak kínálgatott hitelkeret megszerzésében. Végre egymásra találhatnak a felek. Ha ezután az IMF esetleg – ilyen-olyan indokkal – mégsem biztosítaná a kormány által elvárt hitelkeretet, akkor mind itthon, mind az árgus szemekkel vizslató külföldi szereplők szemében ő lenne a bűnbak. Így pedig lesz ideje a kormánynak végigvinni a játszmát.
Szóval, ami kommunikációs káosznak tűnik, az lehet, hogy nem más, mint egy finom, de határozott zsaroló manőver. Ha úgy tetszik, a szabadságharc egy újabb állomása.
Mindez most még persze – részünkről unortodox módon – csak spekuláció. De ha tényleg innen fúj a kommunikációs zűrzavar szele, akkor akár be is jöhet. Nem mondjuk, hogy elegáns, de mi ennek ellenére szurkolunk, hogy összejöjjön a hitelkeret. Még akkor is, ha mégis csupán kommunikációs káoszról van szó.
