Már korábban írtunk róla, hogy a kormányzat és a kormánypárti parlamenti többség tevékenysége – a hangzatos deklarációk ellenére - fokozatosan építette le a fékek és ellensúlyok rendszerét, miközben az Alaptörvény szerint, a magyar állam működése a hatalommegosztáson alapul.
Ennek a folyamatnak újabb lépcsőjéhez érkeztünk 2012 májusában. Immáron a miniszterelnök helyettese - a társadalom elvárásaira hivatkozva - levélben kéri az „ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát". Így - sajtófőnökének állításával ellentétben - tulajdonképpen beavatkozik a „harmadik hatalmi ág", a bíróságok működésébe.
A bíróságok függetlensége márpedig - az TE jogaid védelme érdekében - a jogállamok egyik sarokköve, a hatalommegosztás egyik kiemelkedően fontos eleme. Ez a nyílt és egyértelmű beavatkozás ezt az elvet sérti meg.
Hasonlóképpen vélekedett erről a Kúria elnöke is, aki közleményében határozottan visszautasította a miniszter kezdeményezését.
Hatalommegosztás és bírói függetlenség szükségessége
Montesquieu fogalmazta meg elsőként, hogy a zsarnokság elkerülésének érdekében a hatalommegosztási rendszerben a bíróságokat el kell választani a kormányzattól.
Montesquieu úgy érvelt - s mára ez általánosan elfogadott tétel -, hogy a bíróságok függetlensége az egyéni jogok védelmének egyik legfontosabb garanciája. Így ugyanis a - gyakran a politika által vezérelt - közigazgatás közvetlen beavatkozása kizárható az emberek kulcskérdéseiben döntő bíráskodásra. A bíró pedig csak a jogszabályok alapján, saját lelkiismeretére támaszkodva hoz döntést, amely egy kiszámítható, az egyéni jogokat tiszteletben tartó rendszert eredményez.
A bíróságok függetlenségének elve – a modern polgári államok kialakulása során – egész Európában uralkodóvá vált. Így Magyarországon is 1869-ben kimondták a két hatalmi ág elválasztását. Ahogyan a hatalommegosztásból fakadó bírói függetlenség elvét - amely szerint a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak - a jelenleg hatályos Alaptörvény is kimondja.
Nem csoda, hogy ezt az elvet erősen tagadta a kommunista alkotmányjog: a népszuverenitás egységességére hivatkozva, az államhatalom egységének elvét vallották, s csak az állami szervek közötti munkamegosztást, s nem a fékek és ellensúlyok rendszerének működését tartották szükségesnek.
Ennek nyomán, a szocialista rendszerekben relativizálódott a bíróságok és a bírák függetlensége, s vált lehetővé, hogy a kormányzat beleszóljon az ítélkezési gyakorlatba is.
Az ítélkezés egysége és a bírói függetlenség
A bírák függetlensége azonban bizonyos esetekben a jogállam rovására is mehet: amennyiben a különböző bírák eltérően értelmezik ugyanazt a törvényt. Ekkor ugyanis éppen a jogegyenlőség sérül: ugyanazt az esetet másként ítélik meg.
Ennek kiküszöbölésére, a modern jogállamok jellemzően valamely felső (általában a legfelsőbb) bírói testületnek biztosítottak jogegységesítési jogköröket.
Nincs ez másként Magyarországon sem: amennyiben a bírói gyakorlat ellentmondásos lenne, akkor a Kúria - a törvényben meghatározott bírák és bírói vezetők, valamint a legfőbb ügyész indítványára - a bíróságokra nézve kötelező jogegységi döntést hozhat.
Akkor hol a probléma Navracsics kezdeményezésével?
Elöljáróban leszögezzük, hogy ebben a posztban nem értékeljük az ítéletet (hiszen az nem a mi dolgunk), hanem csak és kizárólag az ahhoz kapcsolódó miniszteri felvetések kérdésével foglalkozunk. Itt jegyezzük meg halkan, hogy az ilyen súlyos, élet elleni bűncselekmények esetében általában nagyon súlyos büntetéseket tart csak igazságosnak a társadalom, amely elvárások nem biztos, hogy mindig illeszkednek a jogállami büntető törvénykönyvek rendszerébe.
Első ránézésére a jogot kevéssé ismerő szemlélőnek úgy tűnhet, hogy ebbe a jogállami megoldásba illeszkedik az is, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter kérte egy adott üggyel kapcsolatban a joggyakorlat felülvizsgálatát.
Ez azonban csak első ránézésre van így.
Az első gondot mindjárt a kezdeményező személye jelenti. A jogállami megoldásokban ugyanis az egységesítési eljárást - az igazságszolgáltatás függetlensége miatt - csak az igazságszolgáltatáson belüli szereplő kezdeményezheti (Magyarországon egyes bírák, valamint az igazságszolgáltatási rendszer részét képező, a kormányzattól - jogilag - független legfőbb ügyész).
Márpedig ebben az esetben a kezdeményező egy, a végrehajtó hatalom körébe tartozó személy, aki az ítélkezési gyakorlat - azaz a független törvénykezés - megváltoztatását kéri. Ha ez a gyakorlat általánossá válna, akkor a kormányzat bármely egyedi ügybe beleszólhatna, s ezáltal ezen fontos ügyek eldöntését is magához vonná - úgy, hogy nem kellene figyelemmel lennie az egyént védő szabályokra.
Persze, elfogadható lenne, ha a kezdeményező csak a jogalkotás előkészítéséhez kérne tájékoztatást, azonban a TASZ blogja által közzétett miniszteri levél alapján, ebben az esetben egy konkrét ügyhöz kapcsolódóan kérte az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát.
És éppen ez a másik probléma. Ugyanis levelében nem két különböző ítélet közötti ellentmondás feloldására, valamint a jogalkotás előkészítéséhez szükséges információk megadásához kér segítséget, hanem tulajdonképpen egy konkrét döntés nyomán, az ítélkezési gyakorlat megváltoztatására (szigorítására) hív fel.
Hasonlóképpen vélekedett Navracsics Tibor levelének címzettje, Darák Péter, a Kúria elnöke is. Sajtóközleményében jelezte, hogy a miniszter nem jogosult a bűncselekmények ítélkezési gyakorlatának felülvizsgálatát kérni. A főbíró kiemelte, hogy az igazságszolgáltatás egyik kulcsértéke, s a pártatlanság egyik sarokköve, hogy a bíróság az ítéleteit csak a konkrét ügy minden fontos részletének, körülményének alapos tanulmányozása után, kizárólag a hatályos törvényekre alapítva hozhatja meg, és semmiképpen nem lehet tekintettel a közhangulatra, társadalmi elvárásra vagy más, büntetőjogon kívüli körülményre.
Akkor tehet bármit is jogszerűen a közigazgatás ilyen esetekben?
A miniszteri állítással szemben: igen. Amennyiben úgy véli, hogy a bíróságok túl enyhe ítéleteket hoznak az életellenes büntetőügyekben, akkor az Országgyűlés előtt kezdeményezheti a Büntető törvénykönyv olyan módosítását, amely szigorúbb büntetéseket írna elő. Amit részben meg is tesz akkor, amikor az emberölés minősített esetében az életfogytiglani büntetés melletti - alternatív módon alkalmazandó - határozott idejű szabadságvesztés maximumát tizenötről húsz évre emeli, s szintén emeli a halmazati büntetés során kiszabható büntetések keretét.
Ez az egyetlen jogállami megoldás, hiszen így a kormányzat javaslatára módosul a törvény, amelyet a bírónak alkalmaznia kell. Ez a megoldás tiszteletben tartja a hatalommegosztás, a bírói függetlenség elvét és az egyén jogai védelmének elvét. Igaz, így – a visszaható hatályú törvényalkotás tilalma miatt – már az adott ügybe „nem lehet belenyúlni", de a jövőre nézve, jogállami módon érvényesülhet annak a hatalommegosztásnak az elve, amely az Alaptörvény alapján meghatározza a magyar állam felépítését és működését.
