Ha sikerül is kiegyeznie az ellenzéknek és valamilyen választási szövetségben megnyerni a 2014-es országgyűlési választást, az új kormánynak akkor sem lesz könnyű dolga.
A Fidesz ugyanis kétharmados parlamenti többségét kihasználva (Orbán Viktor szavaival élve) alaposan megköti az elkövetkező kormány(ok) kezét. Míg ugyanis az alapvető jogok körében már nem követelik meg a sarkalatos (azaz „kétharmados") szabályozást, addig a gazdasági életet és az állam gazdálkodását meghatározó kérdésekben annál inkább.
Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy a fenti szabályokat ellenőrző szervek élén hosszú időre minősített többséggel „bebetonozott" személyek ülnek, akkor látható: ha a kormányváltásra úgy kerülne sor, hogy az új kormányerő(k) nem rendelkezne (nem rendelkeznének) minősített többséggel, akkor csak kevés ponton lehetséges lényeges átalakítás.
A II. Orbán-kormány előtt...
Amennyiben a 2011. december 31-éig hatályos Alkotmánynak a rendszerére tekintünk, akkor azt mondhatjuk, hogy az az emberi jogok védelmét középpontba állító modellt alkalmazott.
Az Alkotmány elkülönítette egymástól azokat az eseteket, amelyekhez az országgyűlés összes képviselője több mint kétharmadának hozzá kellett járulnia. Ezt a többséget szokták „nagy kétharmadnak", vagy alkotmányozó többségnek is nevezni. Ilyen többségre volt szükség az Alkotmány megalkotásához, módosításához, az Európai Unióval kapcsolatos szerződések ratifikálásához.
Szintén alkotmányozó többség kellett a legfontosabb, a független intézmények vezetését ellátó személyek megválasztásához és a a rendkívüli helyzetek elrendeléséhez. Az Alkotmány így kívánta garantálni, hogy az alkotmányos szabályozás a legfontosabb, a független ellenőrző szervek jogállásának meghatározása és vezetőinek kiválasztása, valamint az alkotmányosság felfüggesztésének eseteit széles társadalmi felhatalmazottság mellett hozhassák csak meg.
A széles körű konszenzus kifejezésének másik eszközét a minősített többséggel elfogadandó döntések és törvények jelentették. Itt az Alkotmány megelégedett azzal, hogy „csak" az országgyűlés döntést hozó ülésén jelenlevő képviselők több mint kétharmada hozhasson döntést. Minősített többség kellett szinte valamennyi alapjog szabályozásához, valamint a legfontosabb államszervezeti törvényekhez.
Az alábbi ábra kattintásra megnő.
.png)
… és után
Bár az Alaptörvény ezt a logikát fenntartotta, erős hansúlyeltolódásokra került sor. Természetesen az Alaptörvény elfogadásához, módosításához az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek megalkotásához, az Európai Unióval összefüggő szerződések ratifikálásához továbbra is alkotmányozó többség kellett. Kikerült ebből a körből a nemzeti jelképekre vonatkozó részletes szabályozás, amelyhez immáron elég „csak" a jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmada.
Az Alaptörvény azonban azzal is korlátozta az eljövendő kormányok mozgásterét, hogy bizonyos szereplőket alkotmányos szinten betonozott be. Így megnövelte a legfőbb ügyész, az alkotmánybírák, a Kúria elnöke megbízatási időtartamát. A legfőbb ügyész ráadásul - a 2010-es alkotmánymódosítással összhangban - minősített többséggel választandó. A sarkalatos törvények egyéb eszközökkel is stabilizálják a helyzetüket.
Mindezeken túl az Alaptörvény rögzíti, hogy a legfontosabb független közigazgatási ellenőrző szerveket, az önálló szabályozó szerveket - amelyek közé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, valamint a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság tartozik - sarkalatos (azaz „kétharmados") törvény hozza létre, s vezetőik megbízatási idejét is hat évben rögzíti, akik ráadásul jogalkotói hatáskörrel is rendelkeznek.
Az Alaptörvény a területi államigazgatás szerkezetét is bebetonozta, amikor rögzítette, hogy a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve megyei szinten működik, s azt megyei, fővárosi kormányhivatalnak hívják. A szervezet átszervezéséhez, nevének megváltoztatásához immáron alkotmányozó többségre lenne szükség.
Érdekesebb a helyzet, ha a sarkalatos törvények körére tekintünk...
Elsőként az tűnik szembe, hogy az alapjogi törvények közül több kikerült ebből a listából. Így a gyülekezési és az egyesülési joghoz, a sztrájkjoghoz, a menedékjoghoz, az utazáshoz és a letelepedéshez kapcsolódó törvények elfogadásához immáron nem kell minősített, „kétharmados" többség. Azaz, ezeket az alapvető jogokat az Alaptörvény keretei között immáron egyszerű többséggel elfogadott törvények is korlátozhatják, nem kell hozzá széles felhatalmazottság.
Amit viszont az új alkotmányos szabályozás megkövetel a legfontosabb gazdasági kérdésekben: a nemzeti vagyon, az adó és a társadalombiztosítási rendszer alapjainak kialakításában. Ebbe a körbe tartozik a kormánybuktatásra is képes Költségvetési Tanács és a jegybank szabályozása is. Így az állam működését alapvetően rendező szabályozás kereteinek kialakításában egy kétharmados többséggel nem rendelkező kormányzat kezét egyértelműen megkötik a mostani elvek. Nem véletlenül mondta azt 2011-ben a miniszterelnök, hogy negyven évre meghatározza az ország működésének egyes kereteit.
Az alábbi ábra kattintásra megnő.
Ez a kör ráadásul tovább bővül. 2012 december végétől - rendkívül bonyolult megfogalmazással - a földtörvény is „kétharmados". Azaz: a kormányzat immáron egyes szakpolitikák alapvető szabályait is beemeli a „gránitszilárdságú" Alaptörvénybe. Ezzel tovább szűkíti egy új kormány mozgásterét.
Ráadásul, ahogy egyes alkotmányjogászok erre felhívták a figyelmet, ez oda vezethet, hogy ilyen bővítésekkel gyakorlatilag ki is zárják azt, hogy egy választáson győztes, de kétharmaddal nem rendelkező kormányerő saját elképzeléseit érvényesíthesse, hiszen nem lesz alkotmányos mozgástere. A mozgástér betartását pedig a jelenlegi kormányerővel lojális tagokkal feltöltött Alkotmánybíróság ellenőrzi.
Így ez a modell erős kérdéseket vet fel: hiszen ezzel a szabályozással gyakorlatilag kizárják azt, hogy a kétharmados parlamenti többségnél kisebb, de a választók és az országgyűlés többségének bizalmát élvező kormányzat saját politikát alakíthasson ki.
