Lassan fél évvel ezelőtt, 2012 decemberében ezt írtuk az ellenzéki erők körül zajló folyamatokról: sok idő már nincs az erőfitogtatásra. Valamilyen formában meg kell egyezni, hogy ne csak jól csengő kampányszlogen maradjon a rezsimváltás.
Ezeket a mondatokat akár most is megfogalmazhatjuk, gyakorlatilag azóta nem történt semmiféle érdemi változás. Bajnai és Mesterházy egymásnak adogatják a labdát, miközben Orbán Viktor elégedetten hátradőlhet. Mind a közvélemény-kutatási adatokból, mind az időközi választási eredményekből kiolvasható, hogy újabb négy évet tölthet a miniszterelnöki székben.
Ezzel bizonyára tisztában vannak az érintettek is. Minden bizonnyal tudják ők jól, hogy a további időhúzás napról-napra csökkenti az esélyt arra, hogy kormányváltás legyen. Anélkül is éppen elég nehézséggel kell szembenézniük (új választási rendszer, új kampányszabályok, az új médiaszabályozás, a valós funkcióját elvesztő országgyűlés), hogy saját magukat lejáratva üzengessenek egymásnak a választók szeme láttára.
Ha ezt a “stratégiát” folytatják, már most berendezkedhetnek az újabb négy ellenzéki évre. Ráadásul csak és kizárólag saját maguknak köszönhetően.
A harmadik (?) menet
Újabb fordulóhoz érkezett az "ellenzéki párkereső". 2013. április 19-én Bajnai Gordon közleményében tett javaslatot az ellenzéki összefogás menetrendjére. (Ezt egyébként a szocialisták is megtették még 2012 decemberében.) Ebben a volt miniszterelnök 2013 nyarát jelölte meg a megállapodás kezdő dátumaként. Egész pontosan június 16-át, Nagy Imre kivégzése napjának évfordulóját.
Talán Bajnait is meglepte, hogy Mesterházy Attila szinte azonnal reagált. Még aznap tárgyalásra, 2013. április 21-én 10 órára hívta a valós potenciállal rendelkező ellenzéki szervezeteket az Együtt 2014-t, a PM-et és a Demokratikus Koalíciót. Szerinte ugyanis nem veszíthetnek újabb két hónapot, “el kell kezdeni cselekedni, azonnal kezdjük meg a tárgyalásokat.”
Két nappal később azonban ismét kosarat kapott. Bajnai szerint ugyanis “a már jövő hétfőre javasolt többoldalú, hivatalos tárgyalásokat előkészítetlennek és a közös céljaink szempontjából kockázatosnak tartom. A kapkodásnak nem látom értelmét. A támogatóink nem gyorsan kitűzött, hanem sikeres és időben megkötött megállapodást várnak tőlünk.”
Az egyre kínosabbá váló pávatánc láttán a közvélemény és az elemző is értetlenül áll. Pontosabban: érteni értjük hogy mire megy ki a játék (meg is írtuk több alkalommal), csak épp most már egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy csak rosszul jöhet ki ebből mindkét fél.
Pártalapítási láz
Az ellenzéki oldal megítélésén az sem segít, hogy miközben a “nagyok” egymással vannak elfoglalva, gombamód szaporodnak a komolynak még nagy adag jóindulattal sem nevezhető pártocskák. Látván, hogy a helyzet nem változik, sőt inkább romlik, kitört a pártalapítási láz.
Fodor Gábor és Ungár Klára után Bokros Lajos is úgy érzi: rá van szükség ahhoz, hogy megtörjék az ellenzéki oldal körül kialakulóban lévő apátiát. Céljaikkal ellentétben azonban maximum csak azt érik el ezzel, hogy még jobban szétaprózzák az amúgy sem egységes, a jelenlegi kormányt leváltani szándékozó erőket.
A nevető harmadik
Eközben a kormány és a miniszterelnök nyugodtan hátradőlhet. A remek taktikai érzékkel elindított rezsicsökkentési program úgy tűnik éppen elegendő ahhoz, hogy 2014-ben ismét megnyerjék (a most már csak egyfordulós) választást. Könnyen lehet, hogy kétharmados többségük már feltehetően nem lesz, de még így is egyértelműen a Fidesz a legnépszerűbb párt. Sőt, a kormány teljesítményének megítélése még javult is valamicskét.
Az ugyan igaz, hogy továbbra is rendkívül magas a bizonytalan, pártot választani nem tudó szavazók aránya, de ez csekély vigaszt jelent az ellenzéknek. Úgy tűnik, hogy továbbra is képtelenek megszólítani ezeket a szavazókat. Hiába dolgoz ki folyamatosan újabb és újabb programokat az MSZP, hiába kezdte el járni az országot Bajnai, az embereknek érezhetően elegük van a “pávatáncból.”
Ketyeg az óra
Az előbbiekben megfogalmazott gondolatok természetesen nem jelentenek újdonságot. Minden bizonnyal tisztában vannak ezzel az érintettek is. Tudják ők is, hogy a további időhúzás napról-napra csökkenti az esélyt arra, hogy kormányváltásra kerüljön sor. Anélkül is éppen elég nehézséggel kell szembenézniük (új választási rendszer, új kampányszabályok, az új médiaszabályozás, a valós funkcióját elvesztő országgyűlés), hogy saját magukat lejáratva üzengessenek egymásnak a választók szeme láttára.
Ha ezt a “stratégiát” folytatják, már most berendezkedhetnek az újabb négy ellenzéki évre. Ráadásul csak és kizárólag saját maguknak köszönhetően.