A 2014-es választásokon minden szempontból jobbra lejt a pálya: bár a választási regisztráció elbukott az Alkotmánybíróságon, a Fidesznek jó pár egyéb terve volt a tarsolyban. A választási rendszer immár a győztest kompenzálja. Választójogot kaptak a (többségében jobbra szavazó) határon túliak, miközben a magyar lakhellyel rendelkező több százezer külföldi magyar hozzájuk képest csak óriási nehézségek árán szavazhat. A kisebb parlament miatt növekedni fog az egyéni mandátumok aránya az országgyűlés mandátumaiban, az egyéni választókerületeket viszont úgy szabta át a Fidesz, hogy az új határok mindenütt a kormánypártnak kedvezzenek.
A kampányt kiszervezték baráti "civilszervezeteknek", akik közpénzből folyatják a kormányzati propagandát. A pártok médiamegjelenését korlátozták, a közszolgálati médiát lényegében propagandagyárrá silányították. Az óriásplakátolási szabályokat szigorították (de csak a pártok esetében, a kormány és civil szervezetek bárhol hirdethetnek). A kormány is beszállt a kampányba, 1000 milliárdot ígértek a kormányzati vezetők különböző rendezvényeken az elmúlt hónapokban. A Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság vezetését is lényegében átvette a kétharmad. A protest szavazatok elaprózását pedig a kis pártok felélesztésével oldották meg, ami 8,8 milliárd forintjába került a költségvetésnek.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Fidesz nem legyőzhető, de azt igen, hogy sokkal nehezebben: mivel a kormánypárt messze a legerősebb párt, az új rendszer alapján nem lesz elég, ha az ellenzék összes pártjainak összeadott eredménye erősebb a Fideszénél.
Az új választójogi törvény
Az új szabályozás gyökeresen átalakította az eddigi rendszert. Bár a 2011-es választójogi törvény is ismeri a kompenzációs rendszert, valamint a töredékszavazatokat, azonban azok arányosító hatása jóval kisebb a korábbinál. Ez több okra vezethető vissza.
Az első ok, hogy megszűnik az önálló kompenzációs lista. A töredékszavazatok az országos listára kerülő szavazatnak minősülnek, amelyen összesen 93 mandátumot osztanak szét, figyelemmel arra, hogy a 199 fős parlament 106 helyére a legtöbb szavazattal nyerő (azaz nem kell a szavazatok többségét megszerezni) egyéni jelölt kerül be.
Ebből a 93 helyből osztják ki a pártlistára leadott szavazatok alapján számított mandátumokat, a nemzetiségi kedvezményes mandátumokat, valamint a kompenzációs célú mandátumokat. A határon túli szavazók csak listára szavazhatnak, így az ő voksaik is itt jelennek meg. Ez már önmagában jelzi, hogy a kompenzációs mandátumok súlya a korábbinál várhatóan jóval kisebb lesz. Azaz: az erősödő többségi modell ellensúlyai is csökkennek, ahogyan ezt más választási szakértők is kiemelték.
A másik ok, amely miatt a kompenzáció csak mérsékelten érvényesülhet az, hogy megváltozik a töredékszavazat fogalma. Míg korábban a mandátumot nem eredményező szavazat minősül csak töredékszavazatnak, addig 2014-ben már "a mandátumot szerző jelölt szavazataiból a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám" is ilyennek minősül. Azaz az új számítás során bizonyos, a mandátumot eredményező győztes szavazatok is beszámítanak. Így abból a mandátumkörből, amely elvileg a veszteseket kellene hogy kompenzálja, a győztesek is kapnak egy részt. Elsősorban akkor, ha győzelmük jelentős volt.
Az új szabályok hatását jól mutatja az, hogy ha 2010-ben is így választottunk volna, akkor a Fidesz a megszerzett listás szavazatok alig több mint felével az országgyűlésben nem kétharmados, hanem háromnegyedes többséget szerzett volna (az összes mandátum 75,9 százalékát).
A legnagyobb ellenzéki erő, az MSZP a leadott listás szavazatok 20 százaléka mellett a mandátumok alig több, mint tizedét (11,8 százalékot) kapta volna, a Jobbik csak 9 százalékot (a 12 százalék helyett) az LMP pedig 3,5 százalékot (a 4,1 százalék helyett).
Mindez azt jelenti, hogy a kompenzációs rendszer szűkítése mellett olyan elemeket is beépítettek a rendszerbe, amelyek tovább stabilizálják a győztesek pozícióját, azaz a győztest is kompenzálják. Ezzel biztosítva, hogy stabil többséggel rendelkezzenek. Így tehát könnyen előfordulhat, hogy akkor is a jelenlegi kormányzó erők maradnak hatalmon, ha a választók többsége nem rájuk voksol majd 2014-ben.
Új párt- és kampányfinanszírozási törvény
Nyílt titok, hogy a hivatalos támogatások, illetve az eddigi 386 milliós kampányköltekezési plafon nem több hasznos fikciónál: a valós költségekről, illetve főleg a nagy pártok valós bevételeiről csak becslések vannak, de az biztos, hogy több milliárdra rúgnak.
Az elmúlt két évtized tapasztalatai alapján annyit sejtünk – és számos kutatás is alátámasztja –, hogy a többmilliárdos egyéb pártfinanszírozást is közvetetten az adófizetők adják, méghozzá javarészt a túlárazott közbeszerzések révén, amelynek hasznán a politika és az üzleti szféra korrupt része osztozkodnak egymással.
Ezekből a pénzekből ráadásul azok a pártok részesülnek, amelyek közbeszerzések felett diszponálnak, azaz a kormányzat valamilyen szintje felett gyakorolnak hatalmat. A jelen felállásban ez szinte mindenütt a Fidesz. Így újfent kijelenthetjük, hogy mint oly sok más ügy esetében, ebben is jobbra lejt a pálya.
Így aztán különösebben nem meglepő, törvény a probléma alapját, azaz a pártfinanszírozás rendbetételét nem érinti. Az új szabályok csak a kampányfinanszírozás rendszerén változtatnak. Eszerint az állam az egyéni képviselőjelölteknek és a listát állító pártoknak is biztosít támogatást. Ez a gyakorlatban úgy zajlik, hogy a választókerületi jelöltek egymillió forintos költségvetési támogatásra lesznek jogosultak az államkincstártól egy kártya formájában, amelyről készpénzt nem vehetnek majd fel, és csak számlaadással bonyolíthatnak róla kifizetéseket. A jelöltnek pedig meg kell kapnia a szavazatok legalább 2 százalékát, hogy a támogatást később ne kelljen visszafizetnie. Aki pedig nem megfelelően számol el, annak maximum a felvett támogatás kétszeresét kell megfizetnie.
Százmilliók a kis pártoknak
Az ördög azonban a részletekben rejlik, ez esetben a listát állító pártok finanszírozásában állt be óriási változás. Eddig ugyanis a listaállító pártoknak sem járt külön támogatás az államkasszából. Most azonban az a párt, amely minden választókerületben állít jelöltet, az egyéni jelölteknek járó 1 millió forinton túl maximum 597 millió forint közpénzt kaphat. Ezt az összeget pedig akár egyetlen szerzett szavazat nélkül is eltapsolhatja úgy, hogy azt később vissza kellene fizetnie.
A metódus: a maximálisan elnyerhető mandátumszámot, amely az új parlamentben 199 lesz, megszorozzák a pártok egyéni és listás jelöltjei után fejenként kapható ötmillió forinttal. A tervezett szabályok szerint az a párt, amely mind a 106 kerületben állít jelöltet és a listáján is megfelelő számú politikus szerepel, az így eredményül kapott 995 millió forintnak a 60 százalékára, azaz 597 millió forintra jogosult. A legkisebb támogatás a 995 millió forint 15 százalékának megfelelő összeg lesz, amely abban az esetben jár, ha egy párt legalább 27 egyéni körzetben tud jelöltet állítani.
A jelenlegi rendszer tehát az eddigiektől eltérően abban teszi érdekeltté a poltikai élet szereplőit, hogy külön-külön induljanak a rendszerben, összegyűjtve a minimális 27 jelöltet ugyanis már 150 millió forint közpénzt kapnak a közösből kampánycélra. Ez több szempontból aggályos. A szabályozás úgynevezett "bizniszpártok" feléledését eredményezi, amelynek célja nem a politikai alternatíva felmutatása, csupán a könnyű pénzszerzés. Az könnyen belátható, hogy a pénz elköltése annyira nem nehéz az erre szakosodott számlagyárakban vagy a baráti vállalkozásokban.
Ezen pártok megszületését megkönnyítették azáltal is, hogy az ajánlószelvények helyett aláírásgyűjtő íveken 500 aláírást kell összegyűjtenie minden jelöltnek. Azonban az eddigiektől eltérően egy választópolgár bármennyi párt jelöltjének adhatja a támogató aláírását, így szélsőséges esetben akár 500 választópolgár ajánlásával is elindulhatna végtelen számú párt.
A jelenlegi törvény ráadásul meg sem próbálja arra motiválni a "törpe pártokat", hogy minimális társadalmi bázis megszólítására törekedjenek, harcba szálljanak a szavazatokért, hiszen a támogatás akkor is megtartható, ha egyetlen szavazat sem érkezett az adott pártra. Ez a rendszer tehát a közpénz elherdálásán túl a választásokat a nyerészkedők zsibvásárává silányítja, ráadásul alkotmányosan is aggályos. Racionális magyarázat a közpénz ilyen mértékű elherdálására egyszerűen nincs, egyetlen célja a protest szavazatok elaprózása lehet. Orbán ráadásul 2012-ben még a jelenlegi rendszer gyökeres ellentétéről: a teljes állami pártfinanszírozás felfüggesztéséről beszélt.
Látszanak az új rendszer következményei is: 24-30 párt állíthat országos listát 2014-ben, ez pedig összesen 8,8 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek az Így írnánk mi blog számításai szerint.
Külön "gesztus" az egyetlen reálisan kormányváltásra képes politikai erővel, az immár közös listán induló demokratikus ellenzéki pártokkal szemben, hogy a törvény szerint a közös listát állító pártok a finanszírozás és a költési korlátozások tekintetében egy pártnak minősülnek.
Folytatjuk!
