Nem kellett sokat várni, hogy a választás után újabb ellenségképeket találjon a kormány: Lázár János már a választások után pár nappal a Norvég Civil Alap forrásait elosztó alapítványoknak ment neki, és az alap által civileknek szánt pénzek leállítását kérte Norvégiától. A támadás mögött az a nyilvánvaló törekvés állhat, hogy a magyar civil pénzek fölötti hatalomátvétel után a Norvég Civil Alap pénzeit is központilag oszthassák szét, a saját prioritásoknak megfelelően.
De a norvégok keményen visszaszóltak: a Norvég Alapnak csupán egyik részeként funkcionáló Norvég Civil Alap támogatásait nem állították le, de a többi, a kormány által kezelt kezelt programterületet viszont befagyasztották, ezzel óriási fricskát adva Lázárnak. Attól persze azért nem kell tartani, hogy bármiféle következménye lenne a csörtének Lázárra nézve.
A kormány erre a lépésre biztosan nem számított, azóta pedig totális szereptévesztésben van, mintha az ország érdekeinek ellenzéke lenne. Lázárék válasza ugyanis az volt, hogy a maradék norvég pénzt is befagyasztatnák, amelynek következtében a magyarországi civil szféra se jutna forrásokhoz.
Felfüggesztett, vagy nem felfüggesztett?
A Norvég Alap tekintetében is felmerült, hogy a Norvég Királyság Külügyminisztériuma felfüggesztette a Norvég Alap átutalását, amellyel a norvégok csattanós választ adtak Lázár János diplomáciai körökben mérsékelten udvariasnak számító levelére.
Erre a "nem felfüggesztés felfüggesztésre" mi adtunk alkalmat és lehetőséget. Ugyanis - figyelemmel arra, hogy ezt Norvégia azért adja, mert az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagjaként kötelezettsége a fejlesztési forrásokat biztosítania a kevésbé fejlett EU-tagállamoknak - a Norvég Alapra is az EU-s rezsimhez hasonló szabályok vonatkoznak.
A jogi helyzet
Norvégia bizonyos okokból - például az önálló halászati politika iránti igény miatt, valamint szénhidrogénvagyona miatti jelentős önállósága miatt - nem lépett be az EU-ba (bár belépési társulásaik sikeresen lezárultak, a lakosság több népszavazáson elutasította a tagságot). Azonban Norvégia nem akart kimaradni az Unió együttműködéséből, így belépett az EGT-be Izlanddal és Lichtensteinnel együtt. Ennek révén Norvégia "majdnem tag", lakossága ténylegesen az EU polgáraival esik egy megítélés alá (azzal az egy kivétellel, hogy a politikai jogokat nem gyakorolhatják, így náluk nincs EP-választás, hiszen nem tagok).
Ez a majdnem tagság kötelezettségekkel is jár. Mivel Norvégia gazdag állam, ezért vállalta, hogy a kevéssé fejlett tagállamokat támogatja. A támogatásokra - mivel erre az EGT-tagság alapján kerül sor - alapvetően az EU-s fejlesztési forrásokhoz hasonló rendszert kell alkalmaznia. Azonban mivel Norvégia nem EU-tag, így a támogatások igazgatásával kapcsolatos, az EU-s források esetében az Európai Bizottság által gyakorolt jogokat a Norvég Királyság Külügyminisztériuma látja el.
Melyek ezek a jogok?
Ezek a jogok viszonylag szélesek: mivel Norvégia a donor állam, ezért az Alap (valamint az ahhoz kapcsolódó, EGT-Alap) felhasználását Norvégiával egyeztetni kell. Így csak a Norvégiával egyeztetett célokra és módon használható fel a forrás. A tervek és célok egyeztetése mellett egyeztetni kell a források elosztásában közreműködő szervek körét - akárcsak az EU-s támogatások esetén. S itt jelentkeztek most a problémák.
De hát nem is függesztették fel az EU-s források kifizetését!
Jogilag nem - de technikailag igen. Ráadásul Magyarország házhoz ment a pofonért mind az EU, mind Norvégia esetében. Nézzük először az EU-t (ugyanis a Norvég Alap tekintetében lényegében ugyanezt a rendszert alkalmazzák). A források elosztását vezérlő irányító hatóságok, valamint bizonyos esetekben a közreműködő szervek kijelölése ugyanis - figyelemmel arra, hogy ők alapvetően az Unió támogatásait osztják - nem tartozik a nemzeti szuverenitás kizárólagos körébe. Kijelölésükhöz és meghatározásukhoz az Európai Bizottság egyetértése, azaz egyfajta akkreditáció szükséges. Az akkreditáció során azt vizsgálják elsősorban, hogy képes-e eleget tenni a feladatainak, illetve teljesülnek-e az elosztáshoz szükséges átláthatósági és egyéb feltételek.
Amennyiben egy tagállam - jelen esetben Magyarország - változtatni akar a rendszerén, akkor ezt először be kell jelentenie. A korábbi szabályok alapján a Bizottságnak négy hónapja volt a változás jóváhagyására. Ha a Bizottság problémát észlelt, akkor felhívhatta egyfajta "hiánypótlásra" az érintett tagállamot, de a hiánypótlással az eljárási idő is meghosszabbodott. S hogy mi a poén az egészben? Amíg nincs bizottsági jóváhagyás, addig nem lehet új forrást igényelni az EU-tól. Így bár jogilag egy ilyen esetben nem függesztik fel a kifizetést, de technikailag igen.
Látható, hogy itt a Bizottságnak a beavatkozásra a tagállam ad lehetőséget, hiszen, ha nem változtat a rendszerén, akkor nem is szólhatnak ebbe bele. Nálunk azonban pont ez történt: az NFÜ megszüntetése és Lázár János alá rendelése pontosan ilyen, beleszólást engedő eset volt. Nem ártana tudni, mielőtt szétverjük a rendszert, hogy a hazai állami fejlesztések, beruházások 97 százalékát kitevő EU-s pénz bizony mások pénze, tehát ha széfet használni akarjuk, bizony át kell jutni a mágneskapun. Különben magunk nyújtjuk orcánkat a pofonra.
És mi van a Norvég Alappal?
Lényegében ugyanez. Ott is jelentősen átalakították a forrásokat elosztó szervezetrendszert 2014. január 1-jével. Azonban az átalakítással nem volt teljesen elégedett Magyarország most már majdnem mindenható kancelláriaminisztere. A civil pénzek igazgatását is magához akarta vonni, indoklása szerint azért, mert egy LMP-közeli alapítvány is helyet kapott a Norvég Civil Alap pályázatait elbíráló bizottságban. A kormány vádja szerint "párthoz kötődő, szélhámos gittegyletek" osztják a pénzeket, de arra persze nem szolgáltak semmiféle bizonyítékkal, hogy bármilyen pályázaton visszaélés történt volna, sőt az alapítványok válaszlevelükben többek között azt is kifejtették, hogy a bíráló bizottságokban minisztériumi delegáltak is részt vesznek, akik elismerték a döntések pártatlanságát és szakmai színvonalát. A vád tehát közelebbről megvizsgálva csupán az alapítványok jó hírnevének csorbítására szolgál. A háttérben inkább az állhat, hogy a kormány maga érdekei szerint osztaná ezt a civil szféra szempontjából kifejezetten jelentős (a többi forráshoz képest azonban eltörpülő) támogatást.
Itt kell megjegyeznünk, hogy egyébként a civil szervezetek állami támogatására létrehozott Nemzeti Együttműködési Alap ( a NEA 3 milliárd forint közpénzről döntő alap) viszont egyértelműen a jelenlegi kormánypártok befolyása alatt áll, elnökének pedig Csizmadia Lászlót, a békemenetek szervezéséréről és a CÖF elnökeként elhíresült nyíltan kormánypárti kötődésű "civilt" tette meg az Orbán-kormány.
Ha már párthoz kötődő, szélhámos gittegyletről beszél a kormány, akkor inkább saját háza táján kellene sepregetni: a Csizmadia László vezette, a kormányt valóban ellenőrző ajnározó kamu civilek, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) vígan kapja az adóforintokat, amelyből aztán kormánypárti propagandát valósít meg, hiába tiltja a civil törvény az NEA vezető tisztségviselői által vezetett szervezetek támogatáshoz juttatását. Sok érdemes, valódi civil szervezet viszont ennek következtében lemarad a valójában számukra létrehozott alap pénzeinek szétosztásából. 
Lázár János tehát joggal háborodhatott fel, hiszen létezik olyan forráselosztó szerv Magyarországon, amely élén nem Fideszes döntéshozók, hanem civilek ülnek. Felháborító, nemde? Lázár ezért megírta levelét, s jelezte, hogy fel kívánja számolni ezeket a civil pénzosztó szervezeteket. A levelet röviden, s diplomatikusan úgy jellemezhetnénk, hogy mérsékelten volt udvarias.
Bár hivatalosan nem erre a levélre, azonban tulajdonképpen a kormányzati szándékra adott csattanós választ Norvégia. Mivel a Norvég Alap döntő többségét kezelő állami szervezet változott, ezért ott norvég jóváhagyásra volt szükség. Norvégia pedig pontosan úgy járt el, mint az EU, pontosan ugyanazokkal az érvekkel (amelyek egyáltalán nem alaptalanok). Úgy vélte, hogy a 2006-2013-as támogatási időszak lezárásakor kockázatos egy ilyen szervezeti átalakítás, s igazgatási problémákat látott, miután a kormány egyoldalúan, konzultáció nélkül Lázár Jánoshoz központosította a fejlesztési pénzek elosztását. Ezért hiánypótlásra hívta fel Magyarországot. Ez azt jelenti, hogy hónapokig nem mehet állami kifizetés a Norvég Alapból, így jelentős források ragadhatnak bent.
Magyarország az elmúlt 5 évben nemigen tudta kihasználni a rendelkezésre álló forrásokat a Norvég Alapból: a 2009-2014-es periódusban országunk csaknem 40 milliárd forint lehívására jogosult, amelyből eddig hozzávetőleg 3,6 milliárd forint kifizetése történt meg, amely kevesebb, mint tíz százaléka a rendelkezésre álló keretnek. A központosítás okozta befagyasztás miatt ez az arány a közeljövőben már nem is lesz sokkal jobb.
Mivel a civil közreműködőket a magyar állam nem alakíthatta át (éppen ezért írta Lázár János a levelét), ezért ott nem is volt változás, így nem kellett jóváhagyás sem. Ezt követte az igazán elegáns és csattanós válasz: lényegében csak a Lázár által kifogásolt pénzek áramolhatnak tovább, az állam által kezeltek nem.
A kormány azóta totális szereptévesztésben van, mintha az ország érdekeinek ellenzéke lenne. Lázárék válasza ugyanis az volt, hogy a maradék norvég pénzt is befagyasztatnák, amelynek következtében a magyarországi civil szféra se jutna forrásokhoz. Erre mi már nemigen találunk szavakat.
