Görögország helyzete kapcsán jól látszik, milyen is egy államcsőd közeli helyzet, és hogy mennyire irreális volt itthon államcsőddel riogatni 2010-ben. Ideje túllépni ezen a sokat hangoztatott kormányzati hantán.
A görög dráma ugyanakkor például szolgál a feltörekvő országok számára (így Magyarországnak is), hogy hová süllyedhet egy gazdaság, ha túlságosan aszimmetrikus a szerkezete, az uniós forrásokat rosszul használják fel és irreálisan túlköltekezik magukat, miközben fogalmuk sincs, hogy már régen átlépték a racionalitás határait.
Az elmúlt hét a görög válságtól volt hangos. Az ügy pedig odáig fajult, hogy miután a felek (Görögország-EU/IMF/EKB trojka) felálltak a tárgyalóasztaltól, kedd éjfélkor Görögország technikai értelemben csődbe ment. Az 5 éves görög vergődésnek végül ez lett a vége, miközben az ország gazdasági teljesítménye egynegyedével zsugorodott és a munkanélküliség is drasztikus mértékben megemelkedett.
A görög összeomlás azonban nem egyik évről a másikra jött el, gyakorlatilag évtizedek eredménye, és nehéz megmondani, hogyan is lehetne segíteni az országon. Viták százai voltak ezzel kapcsolatban, szembe mentek egymással a megszorítások mellett (igen, a görögök durván túlköltekezték magukat a külföldi tőke beáramlása során), és a megszorítás ellen érvelők (az is igaz, hogy az állandóan megszorítások csak tovább mélyítik a válságot, lásd Magyarország esete is), miközben kevés szó esett arról, hogy Görögországban olyan súlyos strukturális problémák vannak, amelyeket az ország önmaga képtelen megoldani.
A görög válság okai
Hosszú évtizedek eredménye, hogy Görögország 2015-ben csődbe ment, de nem egyedi eset, megtörtént ez már korábban is. Az elmúlt kétszáz évben többször is. De nem ez az egyetlen állam, amely így járt. A görög helyzet különlegessége, hogy már évek óta jól megfigyelhető az ország vergődése, amelyről a média részletesen beszámol.
Számos oka van annak, hogy Görögország ideáig jutott. Instabil politikai környezet, rossz gazdasági struktúra és kiélezett külpolitikai viszony a szomszédos államokkal, ezek mindig is jellemezték az országot.
A 80-as évek elején azonban jelentős stabilizáció ment végbe Görögországban, erősödött a gazdaság, csatlakoztak a formálódó Európai Unióhoz, visszaléptek a NATO-ba. A korábban tapasztalt feszültségeket azonban nem sikerült megoldani, például a jelentős vagyonbeli különbséget a társadalmi csoportok között, vagy éppen a korrupciót. A viszonylagos stabilitásnak viszont meglett az ára, miután az Unió gazdagabb államaiból elkezdett a tőke beáramlani az országba, a görögök csúnyán visszaéltek ezzel, és brutális túlköltekezésbe kezdek. Ennek egyik jelképe például a 2004-es olimpia.
A görögökön az eurózónához való csatlakozás sem segített. Az egységes pénz egységes inflációs politikát is jelentett a zóna tagországain belül, az Európai Központi Bank (EKB) pedig egy olyan alacsony inflációs szintet célzott meg, amely mesterséges keresletnövekedést indított a periféria országokban. Ezzel együtt pedig a versenyképességük is romlott, mivel az önálló monetáris politika feladása számos eszközt kivett a perifériaországok kezéből.
A mindenkori görög kormányok pedig azzal tetézték a helyzetet, hogy egyszerűen meghamisították az adatokat, így az Unió nem tudott időben közbeavatkozni, és leállítani a túlköltekezést. Ekkor az államadósság már jóval 100 százalék felett volt (GDP-arányos), a költségvetési hiány pedig bőven 10 százalékon állt. 2008-ban aztán jött a gazdasági válság, és sorban elkezdtek kihullani a csontvázak a szekrényből. 2010-re, miután kiderült, hogy mennyire rossz helyzetben van az ország, a hitelezők gyakorlatilag elzárták a pénzcsapokat, a csődkockázati mutatók (pl. a CDS-felár) pedig egyöntetűen azt mutatták, hogy mindenki beárazta a görögök csődjét. Végül az EU-IMF-EKB trojkának köszönhetően az ország "lélegeztető gépre" került, azonban a görög kormánynak súlyos döntéseket kellett meghoznia. A hitelért és a görög bankok likviditásának fenntartásáért cserébe az Unió kemény megszorításokat várt el, mivel részben a túlköltekezés miatt jutott ideáig az ország.
A lenti grafikon azonban jól szemlélteti, hogy valójában a válság az eredeti trendvonal közelébe lökte vissza a gazdaságot, vagyis kidurrant a döntően túlköltekezésből fúvódó görög lufi.
Görög GDP/fő adatok dollárban számolva 1960-tól napjainkig (piros nyíl mutatja a korrekciós pályát)
Megszorításokkal, vagy azok nélkül?
A megszorítások viszont odáig vezettek, hogy a gazdaság még mélyebb válságba került, és 2008 óta a gazdasági teljesítmény egynegyedével csökkent. Így nem véletlen, hogy a politikai válság ismét felütötte a fejét, hiszen a megszorítások, a növekvő munkanélküliség és a kilátástalanság miatt a görög lakosság elvesztette a türelmét. De akkor mégis, kinek van igaza?
1. Érdemes leszögezni, hogy az Unió, és elsősorban a németek hozzáállását nehéz megkérdőjelezni. A görögök durván túlköltekezték magukat, részben uniós forrásokból, mindeközben átverték az egész EU-t, majd újabb hitelt kaptak, megint csak a nyugat-európai országoktól azért, hogy ne menjenek csődbe. A hitelért cserébe tenniük is kell valamit, az pedig nyilvánvaló, hogy hatalmas költségvetési hiánnyal és államadóssággal piaci forrásokból nem tudják fenntartani magukat, mert az államkötvényeket a magas kockázat miatt vagy senki sem venné meg (már így is sokan buktak a részleges adósságelengedések miatt), vagy csak irreálisan magas kamat mellett.
2. Az is nyilvánvaló, hogy az elmúlt 5 évben a megszorításokkal a görög válságot nem sikerült megoldani, mert a görög gazdaságban olyan súlyos strukturális problémák vannak, hogy azt csak évtizedek kemény munkája alapján lehetne megváltoztatni. A megszorítások pedig tovább nehezítették a helyzetet, hiszen jelentősen csökkent a kereslet és ezzel együtt a GDP is.
Így gyakorlatilag ki lehet jelenteni, hogy mindkét félnek részben igaza van, de valós megoldást senki sem kínált.
Bár Görögországban szinte mindenki a fizetéséért és a nyugdíjáért aggódik, nem szabad elfelejteni, hogy a túlköltekezés az ellátórendszert is érintette. Mind a fizetések, mind a nyugdíjak irreálisan magasak az ország valódi teljesítő képességéhez képest.
Mi a megoldás?
A Nobel-díjas közgazdász Paul Krugman blogjában már többször kifejtette, hogy Görögország számára a legjobb megoldás az lenne, ha kilépne az eurózónából, és az önálló monetáris politika mellett lehetősége lenne a versenyképesség javítására. Azonban számításba kell venni a következményeket is: az új pénz bevezetése után hatalmas leértékelődés lenne, amely az importérzékeny gazdaságban beláthatatlan lavinát indíthat.
A görög gazdaság egyik fő problémája, hogy kevés magas hozzáadott értékű terméket állít elő, és gyakorlatilag minden fontos terméket (gépek, mezőgazdasági termékek, gyógyszerek, olaj és gáz, elektronikai termékek) importál, emiatt pedig jelentős folyófizetési mérleghiánnyal küzd.
Közgazdászok szerint az is megoldást jelentene, ha befektetés/beruházás ösztönző gazdaságpolitikát folytatnának a görögök, részben felhagyva a megszorításokkal, és a kormányzati támogatással megvalósuló beruházások helyrebillentenék a gazdaságot. Csakhogy joggal merül fel a kérdés, hogy az elmúlt évtizedekben miért kerülték el a jelentősebb beruházások az országot? Miért van az, hogy gyakorlatilag mindent importálniuk kell, miközben alig állítanak elő magas hozzáadott értékű termékeket? Ez részben a relatíve magas fizetésekkel és alacsony produktivitással magyarázható.
Sok helyen azt írták, hogy a görögök keveset dolgoznak és lusták, ezért jutottak ideáig, azonban a munkaórák tekintetében Görögország az élen jár, Magyarországnál mérföldekkel jobb. A munkaóraszám azonban egy semmitmondó statisztika, az egy főre kivetített produktivitás sokkal jobb mércéje az ország teljesítőképességének, és ebben a görögök az Unió végén kullognak. Ilyen környezetbe pedig nehéz jelentősebb beruházásokat bevonzani, miközben a korrupcióban is élen jár az ország
A görög csődhelyzet jól mutatja, mennyire nem voltunk csődközelben 2010-ben
Görögország technikai csődje "jó példa" mindenki számára, ráadásul a laikusok is rálátást kapnak arra, hogy milyen egy technikai csőd. A mi szempontunkból azért is fontos, mert az elmúlt 7 évben Magyarországon sokszor riogattak a csőd veszélyével, és ebben élen járt a jobboldali sajtó, valamint a Fidesz.
A legismertebb példa, hogy 2010-ben a kormányváltáskor csődközeli helyzetben volt az ország (a görög válság amúgy éppen ekkor robbant), csakhogy ez az állítás nem volt igaz a Fidesz részéről. Tapasztaltuk azt, amit most a görögöknél? 2010 közepén elzárták a befektetők a tőkepiaci csapokat? Nem. A CDS-felár több ezer bázispont volt? Nem, a 200-at sem haladta meg. Fennállt a esélye annak, hogy kiürül az államkassza? Nem. Fennállt az esélye annak, hogy egy akkor lejáró tartozást nem tudunk visszafizetni a befektetőknek? Nem, sőt annyira jónak találta a Fidesz az aktuális állapotokat, hogy az IMF-et is vígan elkergette.
Ha eddig senki számára sem volt világos, hogy mi is az a csődközeli helyzet, vagy éppen csődesemény, akkor most a görög példán keresztül meg lehet ismerni. Az viszont biztos, hogy 2010 közepén Magyarország nagyon távol állt a mostani görög helyzettől (még 2008-2009-ben, és 2011-2012-ben is), így ideje túllépni a hazugságokon (Orbán Viktor még 2015-ös évértékelőjében arról beszélt, hogy 2010-ben válságban volt az ország) is az aktuális ügyekkel foglalkozni, valamint tanulni a görögök hibájából.