A kormány tavaly ősszel újabb győzelmi jelentést tett közzé, amelyben az évtizedes foglalkoztatottsági és munkanélküliségi rekordokat ünnepli. Érdemes azonban jobban szemügyre venni az első látásra biztatónak tűnő mutatókat. Nem mondunk sok újat azzal, hogy a növekedésben nagy szerepet játszik a kiterjedt közfoglalkoztatás és a külföldi telephelyen dolgozók csoportja.
Az új munkahelyek létrejöttében a közmunka szerepe kétségtelen. Az ott kapható bér azonban nem elég a tisztes szegénységhez sem - igaz több mint a segély - és nem vezet vissza a munkaerőpiacra sem. A problémákat az is csak tetézi, hogy vannak olyan megyék Magyarországon, ahol a munkavállalás szempontjából más lehetőség szinte nincs is, csak a közmunka.
Az eddig is világos volt, hogy a KSH-nak egyre kényelmetlenebb a létminimum-számítás: már ötödik éve nem közlik, hogy hányan is élnek Magyarországon a létminimum alatt. Tavaly pedig azt is bejelentették, hogy a 2014-es év volt az utolsó a létminimum-számítás történetében. Pedig a létminimum számításának hosszú hagyománya van a magyar statisztikában. A lépést azzal indokolták, hogy eljárt felette az idő, illetve azt is cáfolták, hogy „politikai nyomás” áll a döntés hátterében. Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese tavaly nyáron azzal indokolta a döntést, hogy pontosabb módszertant kívánnak bevezetni a szegénység mérésére, mivel a mutató túl heterogén csoportot hagyott a küszöb alatt, és ez nem járul hozzá a legtöbb gondoskodást igénylő rétegek problémáinak sem a megértéséhez, sem a kezeléséhez.
Forrás: Marabu
Ami a foglalkoztatási rekord mögött van
A kormány tavaly ősszel újabb győzelmi jelentést tett közzé, amelyben az évtizedes foglalkoztatottsági és munkanélküliségi rekordokat ünnepli. Érdemes azonban jobban szemügyre venni az első látásra biztatónak tűnő mutatókat. Nem mondunk sok újat azzal, hogy a növekedésben nagy szerepet játszik a kiterjedt közfoglalkoztatás és a külföldi telephelyen dolgozók csoportja. Valamint ne felejtsük ki a külföldön dolgozók azon több százezres tömegét, akiket nem mutat a statisztika, akiknek az itthoni foglalkoztatására nem lenne pénz a hazai gazdaságban.
Látható, hogy a tavalyi év második negyedévétől a közfoglalkoztatás bőven 200 ezer fő fölé emelkedett, eközben fokozatosan 100 ezer fölé emelkedett azok száma, akiket a KSH külföldi telephelyen dolgozókként regisztrál. Ezek mellett a többi foglalkoztatott létszáma is 3,9 millió fő fölé emelkedett a tavalyi év második felében.
A három komponens különböző módon járul a foglalkoztatottsági mutató javulásához. Az alábbi táblázatban a 2015-ös év létszámváltozása látható a 2014-es év azonos időszakához képest. Míg az első negyedévben a versenyszféra járult hozzá legnagyobb arányban a emelkedéshez, addig az év második felére a súlya kevesebb mint a felére csökkent a közfoglalkoztatáshoz és külföldi telephelyen dolgozókhoz képest.
Az új munkahelyek létrejöttében a közmunka szerepe kétségtelen. Azonban az ott kapható bér nem elég a tisztes szegénységhez sem - igaz több mint a segély - és nem vezet vissza a munkaerőpiacra sem. A problémákat az is csak tetézi, hogy vannak olyan megyék Magyarországon, ahol a munkavállalás szempontjából más lehetőség szinte nincs is, csak a közmunka. Főleg a keleti országrészben új munkahelyek csak a közfoglalkoztatás berkein belül jöttek létre, míg nyugaton (főleg Győr-Moson-Sopron megyében) a versenyszférának köszönthetően (is) születtek új munkahelyek.
A közfoglalkoztatás helyzetével mi is részletesen foglalkoztunk egy elemzésünkben, amelyben annak negatív és visszás oldalaira hívtuk fel az olvasók becses figyelmét.
Létminimum helyett túlélési minimum
Az eddig is világos volt, hogy a KSH-nak egyre kényelmetlenebb a létminimum-számítás: már ötödik éve nem közlik, hogy hányan is élnek Magyarországon a létminimum alatt. Tavaly pedig azt is bejelentették, hogy a 2014-es év volt az utolsó a létminimum-számítás történetében. Pedig a létminimum számításának hosszú hagyománya van a magyar statisztikában. A lépést azzal indokolták, hogy eljárt felette az idő, illetve azt is cáfolták, hogy „politikai nyomás” áll a döntés hátterében. Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese tavaly nyáron azzal indokolta a döntést, hogy pontosabb módszertant kívánnak bevezetni a szegénység mérésére, mivel a mutató túl heterogén csoportot hagyott a küszöb alatt, és ez nem járul hozzá a legtöbb gondoskodást igénylő rétegek problémáinak sem a megértéséhez, sem a kezeléséhez.
A létminimum a társadalomban elfogadható szükséglet-kielégítési szinthez minimálisan szükséges javak és szolgáltatások összességét számszerűsíti a mindenkori fogyasztói árakon - áll a KSH definíciójában.
A létminimum Ferge Zsuzsa megfogalmazása szerint olyan szociális minimum, amelynek elvileg fedeznie kell az alapvető szükségleteket, és meg kell akadályoznia, hogy az emberek kirekesztődjenek egy társadalmilag még elfogadható életformából. A szociológus a Kettős Mércén megjelent írásában azon aggodalmát is kifejezte, hogy az új mutató kidolgozásban részt vevők többségének igénye volt a létminimum-számítások folytatására az összehasonlíthatóság kedvéért az új mutatók kidolgozásáig, valamint a szociális minimumok összekapcsolására a minimális bérekkel, de ezeket a KSH elutasította.
Az új mutatóval kizárólag a mélyszegénységben élőkre kíván fókuszálni a a KSH. Havasi Éva szociológus szerint az új számítási módszerekkel sikerült a korábbi létminimumértékeket egy négytagú családnál az eredetinek a 60–70 százalékára csökkenteni. Így értelemszerűen sokkal kevesebben kerülnek ebbe a kategóriába.
A még éppen a felszínen maradáshoz szükséges létminimumot vagy szociális minimumot a túléléshez szükséges minimum váltja fel. Joggal merül fel a kérdés, hogy minek erre statisztikai mutató, hiszen a túléléshez, az önmagában vett nem éhenhaláshoz elég egy-két kifli mindennap.
A Tárki által 2014-ben készített jövedelmi felmérés szerint a legszegényebb egymillió átlagos egy főre jutó jövedelme 30 ezer, a másodiké pedig 46 ezer forint volt. Valahol a negyedik tizedben érte el a 70 ezer forintot, a 80 ezret meg még följebb. A KSH-létminimum azonos évi jelentésében jelentésében azt írja, hogy a különböző háztartástípusokra érvényes egy főre számított értékek 2014-ben a 70 ezer forintos átlag körül, az 54 ezer és 87 ezer forint közötti sávban szóródtak. (Az 54 ezer a nagy családokra érvényes szám.) Vagyis négymillió körül lehet azok száma, akik nem érik el a társadalmilag még elfogadható megélhetés szintet sem.