Közel egy hónappal ezelőtt írtuk arról, hogy az uniós források mesterségesen felgyorsított lehívásával a magyar gazdasági „csoda” kártyavárszerűen omolhat össze. Friss adatok pedig alátámasztják feltevésünket. Az elmúlt években a beruházási ráta, és ehhez kapcsolódóan az építőipar teljesítménye jelentősen javult, idén év elején azonban az uniós projektek kifutásával brutálisan bezuhant az ágazat teljesítménye: a visszaesés 20 százalékos.
De még az uniós pénzek mellett sincs miért örülni. Amit a kormány hatalmas sikerként könyvel el - a magyar reformok működnek szlogen mellett -, az inkább egy nagyon aggasztó folyamat eredménye: miközben az Európai Unió történetében ilyen mértékű támogatást még egy közép-európai ország sem kapott, Magyarországnak az elmúlt hat évben 1,5 százalékos átlagos növekedést sikerült összehoznia ebből. Ez pedig nagyon szerény ütemnek mondható. EU-transzferek nélkül ez évi maximum néhány tized százalék lett volna, tehát semmit sem sikerült volna előrelépni a válság után.
Önmagában véve tehát a magyar gazdaság teljesítmény közel a nullával egyenlő, ehhez pedig egy teljesen hibás modellre épülő unortodox gazdaságpolitika is kellett. A valós eredményeket azonban sikerült feljavítani a brüsszeli pénzeknek köszönhetően.
Az uniós támogatások szerepe
2014-től kezdődően „látványos” gazdasági növekedés indult el Magyarországon, már amennyiben látványosnak nevezhető, hogy egy felzárkózó gazdasági 3 százalékos éves növekedési ütemet tud felmutatni. Abban az értelemben persze látványosnak mondható, hogy a 2008-as gazdasági válság után még a legjobb esetben is 1 százalék körüli eredményt tudott produkálni hazánk, miközben a régiós versenytársak 3-4 százalékos, vagy akár még ennél nagyobb növekedési ütemet is fel tudtak mutatni. Az olló 2013-at követően jelentősen zárult, a Fidesz sikerpropagandája pedig meglovagolta a relatíve jó eredményt, a magyar reformok működnek szlogennel. Kicsit jobban megvizsgálva az adatokat azonban teljesen más kép rajzolódik ki.
Általában kevés szó esik az uniós forrásokról, pedig Magyarország nem kevés EU-transzferben részesül egy adott költségvetési ciklus alatt. 2013-ban például 5 milliárd euró volt a nettó egyenlegünk, ennél csak Görögország és Lengyelország kapott több támogatást ebben az évben. Egy főre vetítve viszont mindkét országot megelőznénk. Az Európai Unió történetében arányaiban egy ország sem kapott annyi támogatást az elmúlt 6 évben, mint Magyarország, ehhez képest mégsem sikerült látványos eredményeket felmutatni.
Az átlagos gazdasági növekedés 1,5 százalék volt, ami egy felzárkózó gazdaság esetében nagyon alacsonynak mondható, mégis összhangban van azzal a potenciális növekedési pályával, amellyel a közgazdások számolnak Magyarország esetében (1-2 százalék). A legnagyobb probléma viszont az, hogyha az uniós forrásokat kivennénk a számításból, akkor legjobb esetben is csak évi pár tized százalékos növekedésre lett volna képes a magyar gazdaság. Azaz 2016-ban körülbelül ott tartanánk, ahol 2009-ben voltunk a válság után.
Az uniós transzfereknek döntő szerepük volt az elmúlt évek jobb növekedési mutatóiban, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy annak ellenére, hogy rengeteg pénz áramlott be az országba, mégsem volt inflációs nyomás, és a jegybank is alacsonyan tudta tartani az alapkamatot. Lényegében ez annak köszönhető, hogy nem volt belső konjunktúra, és inkább a keresletszegény környezet volt a meghatározó.
Mindeközben a nettó transzferek nagysága 2 százalékról 4,4 százalékra emelkedett, a multiplikátor hatással számolva pedig még nagyobb GDP-emelkedést eredményezett a források lehívása. Összességében tehát nem volt semmilyen csoda, csak azt láttuk, amiről már korábban is írtunk: a kormánynak sikerült több uniós forrást lehívnia, a több transzfer pedig nagyobb gazdasági növekedéshez vezetett.
kép forrása: portfolio.hu
A fő probléma pedig az, hogy a Fidesz a következő 3 évben erőltetett ütemben szeretné lehívni az uniós forrásokat, fenntartva annak a látszatát, hogy a magyar gazdaság jól teljesít, hiszen a számok ezt mutatják. Ha 2019-2020 tájékán elapad ez a forrás (egészen 2023-ig hívhatnánk le a forrásokat az n+3-as szabály miatt), akkor az olyan lenne, mintha a benzin fogyna ki menet közben az autóból. Megállunk, és széttárhatjuk a kezünket.
A magyar gazdaság ugyanis továbbra is vegetatív állapotban van, ezt egy friss adat is alátámasztja: az uniós projektek eltűnésével az építőipari teljesítmény hatalmasat zuhant év elején, 20 százalékkal. A megrendelés adatok alapján az ágazat szűkös idők elé nézhet egészen addig, amíg a új uniós projekteknek köszönhetően újra erőre nem kap, de ez is csak addig lesz fenntartható, amíg el nem fogynak az újabb transzferek.
Az építőipar esetében a Fidesz a CSOK és a NOK bevezetésével próbál mesterséges keresletet generálni, 2019 környékén azonban ezek a programok is kifutnak.
Nincs gazdasági csoda
Miért fontos erről beszélni? Azért, mert a kormány a uniós források gyors lehívásával azt az illúziót próbálja kelteni, hogy Magyarországon minden rendben van, és ez a Fidesz-KDNP sikeres gazdaságpolitikájának köszönhető. Nem véletlen, hogy Lázár János tervei alapján a következő 3 évben nagyon sietősre vennék, és évente több mint 2000 milliárd forintot hívnának le a 2014-2020-as ciklus költségvetési forrásaiból. Ha összejönne Lázár János terve, akkor a 2018-as választásig biztosan nem fog belassulni a magyar gazdaság, a propaganda pedig mindenkivel megpróbálná elhitetni, hogy működik az unortodox gazdaságpolitika. A pofon majd csak 2020 tájékán jönne, de azt már a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításakor is megtapasztalhattuk, hogy a Fidesz nem gondolkodik hosszú távlatokban, ha az ország sorsáról van szó.
A kormány természetesen úgy is dönthetne, hogy viszonylag egyenleges lefutási pálya alapján hívná le az uniós forrásokat egészen 2023-ig, ebben az esetben azonban a gazdaság lassulásával hamar darabokra esne az illúzió a magyar gazdasági csodáról, és a választok számára feketén-fehéren megmutatkozna, hogy a kormánypárt gazdaságpolitikája bizony nem kínál megoldást hazánk problémáira.
Néhány területen ez már most is észlelhető: romokban az egészségügy és az oktatás, a kormánynak pedig esze ágában sincs rendbe tenni ezt a két területet.
A paksi bővítés lehetőségével sokan nem számolnak, pedig 2020 tájékán lökést adhatna a gazdaságnak a hatalmas horderejű beruházás, pont akkor, amikor az uniós források elapadnának. Maga a beruházás azonban továbbra is bizonytalan, annak ellenére, hogy az egy hónappal ezelőtti Putyin-Orbán találkozón megerősítették, hogy nem függesztik fel a projektet.
Az orosz gazdaság azonban nincs jó helyzetben, az alacsony olajár és a szankciók miatt recesszióban van a gazdaság, a tartalékok folyamatosan csökkenek, és a nemzetközi tőkepiacokhoz és drágábban férnek hozzá. Ilyen feltételek mellett már nem biztos, hogy az oroszoknak megéri a paksi beruházás azokkal a feltételekkel, amik a 2014-es államközi megállapodásban szerepelnek.
Egyre jobban lemaradunk a régióban
Sok jót nem vetít előre, hogy a magyar gazdaság teljesítménye ennyire az uniós forrásoktól függ. Ahogyan az elmúlt években is tapasztaltuk, a régiós versenytársak sorra el fognak húzni mellettünk, és nem csak az egy főre jutó GDP-ben lesz tetemes a lemaradásunk, hanem a versenyképességben is. Matolcsy György jegybankelnökként is szeret álmodozni, legalább is akkor, amikor arról beszélt, hogy reálissá vált Ausztria utolérése. A Fidesz alternatív dimenziójában ennek lehet/van reális alapja. A valóság azonban az, hogy jelenleg nem azzal kell foglalkoznunk, hogy mikor érjük utol nyugati szomszédunkat, hanem azzal, hogy hogyan ne maradjunk le még jobban a régiós versenytársaktól.
