A rendszerváltást követő néhány év rémálom volt a magyar társadalom számára, pedig 1994-ben közel kerültünk a teljes összeomláshoz. Megfelelő gazdaságpolitikai lépésekkel sikerült kirángatni a magyar gazdaságot a gödörből, a '90-es évek végén pedig sokan már példaként emlegették az ország gazdasági stabilitását. Sok örömre azonban nem volt okunk, 15 év elteltével pedig érdemes elgondolkodni azon, hogy hol rontottuk el, hol tértünk le a kitaposott ösvényről.
A kétezres évek közepétől a magyar gazdaság egyre jobban lemaradt a régióban, a pénzügyi világválságból 7 év alatt tudtunk kilábalni, összességében pedig sereghajtóvá váltunk a régióban. Az összkép pedig egyre rosszabb, mivel köztudott, hogy az uniós transzferek tartják életben az országot, a magyar kormány pedig képtelen belátni, hogy strukturális átalakítások nélkül nem lehet előrelépni ebből a helyzetből.
Kétrészes sorozatunk első részében bemutattuk a magyar gazdaság mélyrepülésének történetét, a második részben pedig bemutatjuk, hogy hol kell keresni a magyar gazdaság fő problémáit.
A magyar gazdaság fő problémái
A magyar gazdaság problémáját pont ott kell keresni, ahol a versenytársaink előre tudtak lépni. Miközben a szocializmust fel tudták számolni, Magyarországon még mindig kísért a kádári puha szocializmus:
- Az állam próbál mindenhol ott lenni, próbálja megoldani az állampolgárok problémáit, atyáskodik felettünk. Az állami újraelosztás mértéke brutálisan magas, GDP-arányosan eléri az 50 százalékot szemben a legtöbb régiós versenytárssal, akiknél ez 40 százalék köré csökkent a rendszerváltás óta. Ennél is nagyobb probléma, ha megnézzük, mire költ a magyar állam. Sokan azt hiszik, hogy a szociális kiadásokra jóval többet költünk, mint a környező országokban. Összehasonlítva Magyarországot a régiós versenytársakkal viszont jól látható, hogy a középmezőnybe tartozunk. A probléma valódi forrása az, hogy az állam magára nagyon sokat költ, valamint a gazdasági környezet alakításában is túl nagy szerepet próbál kihasítani. GDP-arányosan a bürokráciára és egyéb közszolgáltatásokra több mint 10 százalékot költöttünk el 2014-ben, a maradék hat vizsgált országban ez az arány 5,6 százalék volt. A versenyképességi felmérések során is sok kritika éri az országot a bürokrácia miatt, de a cégek is sokat panaszkodnak emiatt.
- A magas állami kiadásokhoz nyilvánvalóan magasabb bevételekre van szükség, nem véletlen, hogy a GDP-arányos adóelvonás mértéke Magyarországon a legmagasabb a régióban. 2010 és 2014 között az adóreformoknak köszönhetően 1 százalékponttal emelkedett ez az érték, annak ellenére, hogy az Orbán-kormány célul tűzte ki az adóelvonás arányának csökkentését. A különadók agyonnyomják az üzleti környezetet, ez pedig távol tartja a külföldi befektetőket. Különböző adókedvezményekkel ideiglenesen Magyarországra lehet csábítani külföldi cégeket, hosszú távon viszont ez sem jelenthet megoldást, mivel az élőmunkára rakódó terhek irreálisan magas szinten vannak.
- Korrupció. A régióban Magyarország az egyik legkorruptabb ország. Az elmúlt 6 évben ráadásul ezt még sikerült törvényi szintre is emelni. Hiába érkezik rengeteg uniós forrás az országba, ezek egy részéhez az amúgy nem versenyképes haveri cégek jutnak hozzá, akik szimplán túlárazzák a beruházásokat. Nem az számít, hogy mennyire vagy versenyképes, hanem az, hogy mennyire ápolsz jó kapcsolatot a vezetéssel. A cégek bele se mernek kezdeni a fejlesztésekbe, mert nem tudni, mit tartogat számukra a jövő. A korrupció és átláthatatlanság minden eddigi magyar kormányra jellemző volt, függetlenül attól, hogy melyik oldalon álltak, az elszámoltatásoknak azonban se híre se hamva. Miközben a régió többi országában nem egy példa volt arra, hogy miniszterek buktak bele a korrupcióba, Magyarországon nagyon ritka, ha valaki belebukik az ügyeskedésbe.
Mengyi "Voldemort" Roland ez első olyan fideszes képviselő, aki belebukhat az uniós pénzekhez kapcsolódó korrupcióba. Az ügyészségi vizsgálat és mentelmi jogának felfüggesztése példa nélküli eseménynek számít az elmúlt 6 évben, attól viszont nem kell tartani, hogy hirtelen lavina módjára kerülnének elő az újabb ügyek.
Ebben persze az is közrejátszik, hogy a magyar társadalom egy része szintén ügyeskedésből él, és egy hallgatólagos szerződés alakult ki a mindenkori kormány és a választók között: a magyar nép kevésbé érzékeny a korrupcióra, cserébe az állam is jóval elnézőbb. A tisztességes vállalkozásoknak emiatt még rosszabb, mivel a kieső bevételek miatt a rájuk jutó egységnyi adóteher jóval magasabb.
A régióban Magyarországon az egyik legmagasabb a GDP-arányos feketegazdaság mérete. Statisztika szempontból nagyon nehéz megállítani az eltitkolt jövedelmek arányát. Egyes becslések körülbelül a GDP 25 százalékára teszik a hazai feketegazdaság méretét.
Az elmúlt években történtek előremutató lépések a kifehérítésben - például az online kasszák -, továbbá lépések szükségesek a feketegazdaság visszaszorításához.
- Fiskális fegyelem hiánya. Elemzésünk második szakaszában részletesen leírtuk, hogy mi vezetett a magyar gazdaság lejtmenetéhez, és ebben kiemelt szerepe volt annak, hogy 2001-ben felhagytunk a fiskális fegyelemmel, és 6 éven át felelőtlen osztogatás jellemezte a magyar gazdaságpolitikát (bár a Fidesz kezdte, ez elsősorban a baloldali kormányok sara). A gazdasági növekedést fiskális impulzussal próbálták meg fenntartani, elszívva a forrásokat a piaci szereplők elől, ez ikerdeficithez és növekvő államadóssághoz vezetett, pár év alatt fenntarthatatlan helyzetet kialakítva. Ezzel párhuzamosan a monetáris politika sem állt a helyzet magaslatán, hiszen az egyik fő tézis is, hogy a fiskális politikával párhuzamosan anticiklikus politikát érdemes folytatni. Magyarországon ennek ellenkezőjét tapasztalhattuk, pro-ciklikusság jellemezte a fiskális és monetáris politikát.
- Fontosnak tartjuk ismét kiemelni az egyre aggasztóbb munkaerőhiányt. Az alacsony hazai bérszínvonal miatt az elmúlt években felgyorsult a kivándorlás az országból. A legtöbb szektorban a cégek számára egyre több problémát jelent a képzett munkaerő megtalálása. Ott, ahol volt lehetőség, a cégek bérfejlesztésbe kezdtek, a termelékenység javulása nélkül viszont a profitmarzs beszűküléséhez vezet a folyamat, fejlesztések fognak elmaradni, így az egyik rossz helyzetből átkerülünk egy másik rossz helyzetbe. A képzett munkaerő kiképzése nem egy-két év, ehhez viszont nemcsak a kapacitások hiányoznak, hanem az oktatási rendszer is hagy némi kívánni valót maga után. Az adórendszer átalakítása, az adóék csökkentése sokat tudna javítani a helyzeten. A járulékokhoz viszont nem 1-2 százalékponttal, hanem két számjegyű összegben gondolkodva kellene hozzányúlni. Ekkora tartalékokkal viszont nem rendelkezik a magyar költségvetés.
A jövő szempontjából elengedhetetlen lenne a tudásalapú társadalom kiépítése, ehhez viszont elengedhetetlen az oktatás teljes szintű átalakítása. Sajnálatos módon az elmúlt évek átalakításai inkább visszalépést jelentettek egy olyan elavult struktúrába, ami inkább lebutítja a jövő generációit, mintsem megfelelő tudást és képességeket adna át. Ezzel összhangban a munkaerőhiány sem fog javulni, hiszen az oktatási rendszernek kellene gondoskodnia arról, hogy kitermelje a modern munkaerő-piaci követelményeknek megfelelő humán tőkét.
Magyarország tőkeszegény ország, emiatt a termelési tényezők egy része elavult, valamint az innovációk is hiányoznak. Jó gazdaságpolitika kialakításával viszont sokat lehet ezen segíteni: az államnak támogatnia kell az innovatív vállalkozásokat, valamint olyan környezet kell kialakítani, ahol a vállalkozásokat könnyebben hozzáférnek a szükséges forrásokhoz. A külföldi tőke számára biztonságosabb üzleti környezetet kell biztosítani, mivel a magyar vállalkozások sikerét is abban kell keresni, hogy mennyire tud együtt működni külföldi szereplőkkel (pl. az új piacok megtalálásában).
Ha össze szeretnénk foglalni, hogy miért is tartunk ott ahol tartunk, három szóban le tudjuk írni: strukturális reformok elmaradása. Mit is jelent ez? A már említett állami kiadások mérséklését, olyan adórendszer kialakítását, ami traszparens, támogatja az új vállalkozásokat, és fejlesztéseket. A nagy ellátórendszerekben (elsősorban oktatás és egészségügy) jelentős átalakításokra lenne szükség, a piaci szereplőket ide is be kellene engedni. A magyar állam nem képes hatékonyan allokálni az erőforrásokat, emiatt sokkal nagyobb teret kell adni a piaci szereplőknek.
Ez vár ránk a jövőben
Hiába szép néhány makrogazdasági mutató – a 3 százalékos GDP-növekedéstől nem kell hasra esni, a potenciális növekedés nem több 1-2 százaléknál -, ezek csak elfedik az igazságot. Ahogy a legfrissebb versenyképességi felmérések is alátámasztják a magyar gazdaság közel sincs olyan jó állapotban, mint ahogy azt egyesek gondolják, és átfogó reformok nélkül semmi sem fog változni. Ezen csak és kizárólag a strukturális reformok segíthetnének, sajnálatos módon viszont éppen ellenkezője megy végbe Magyarországon. Amióta a Fidesz-kormányra került 2010-ben még inkább egy centrális gazdasági tér alakult ki, az állam pedig ahol csak tud ott akar lenni. Meglepő módon pont egy jobboldali kormánytól láthatjuk azt, ami inkább a baloldaliakra jellemző: nagyobb állami szerepvállalás. Nemcsak az a probléma ezzel, hogy mellőztek minden racionalitást, hanem mindeközben a korrupció és átláthatóság hiánya is tovább növekedett. Annak pedig jelei sem látszanak, hogy 180 fokos változás következne be akár közép távon is. Várhatóan kormányváltás 2018-ban sem lesz, így a Fidesznél pattog a labda, hogy végül belemegy-e a szükséges átalakításokba, vagy reménykedünk abban, hogy 2020 után is bőkezű lesz az Európai Unió velünk, így tovább tudunk sodródni az árral, reménykedve, hogy valaha jobb lesz.
(Részletes elemzésünk elérhető ide kattintva elérhető)
