A Tárki kétévente adja ki Társadalmi Riport című szociológiai kiadványát, amely átfogó és naprakész képet ad a magyar társadalom állapotáról. Amennyiben Magyarország egy páciens volna, a kórkép sajnos nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve. Továbbra is rendkívül sokan élnek nyomorban, kilátástalan körülmények között. Erőtlen a magyar középosztály. Baj van az oktatással, az egészségüggyel, rendszerszintű korrupció épült ki, de tanulságosak a gazdaság szerkezetével foglalkozó fejezetek is. Az első részben a társadalmat érintő adatokat mutatjuk be.
forrás: budapestbeacon.com
Európa szegényebbik fele
A szegénység mérésére több fajta módszer létezik, ám mind a relatív szegénységi, mind az anyagi deprivációs mutató szerint csökkent valamelyes a nélkülözésben élők száma. A tanulmány szerint 2009-ben még a magyarországi népesség több mint fele, 53 százaléka élt valamilyen anyagi javaktól megfosztottan, ez 2015-re már 37 százalékra csökkent. A képet azonban árnyalja, hogy nemzetközi összehasonlításban Magyarország helye semmit sem változott, továbbra is csak Románia és Bulgária lakossága van rosszabb helyzetben.
Ki számít relatív szegénynek? Az, aki a relatív szegénységi küszöb alatt él, vagyis olyan háztartásban, ahol a jövedelem nem éri el az átlagjövedelem 60 százalékát.
Ki számít súlyosan depriváltnak? A statisztikákban súlyos nélkülözésnek számít az, ha valakire az alábbi kilenc tételből legalább három igaz: (1) nem tud időben lakbért vagy rezsit fizetni, (2) nem tud rendesen fűteni, (3) nincs pénze váratlan kiadásokra, (4) nem tud rendszeresen húst enni, (5) nincs pénze egy hét üdülésre (6), nincs autója, (7) nincs mosógépe (8) nincs tévéje, (9) nincs telefonja.
A nélkülözésben élők aránya Európában
forrás: Tárki
A válság elmúltával egész Európában, így Magyarországon is, jobbra fordult a szegénységek helyzete. Csakhogy ez nem szociálpolitikai beavatkozásnak köszönhető, hanem a gazdasági környezet kedvezőbbé válásának.
„A makrogazdasági mutatók 2015-ben már biztatóak voltak, az államháztartás és az eladósodás adatai pozitív irányba változtak, növekedésnek indult a foglalkoztatottság, gyakorlatilag nullára csökkent az infláció. Azt lehetett várni, hogy elindul egy csendesebb építkezés és megteremtődnek a feltételei annak, hogy a figyelem a stabilizáció után az intézményi reformokra terelődjék, s az ország szembenézzen az egészségügyi rendszer és az oktatási rendszer hatékonysági elveket szem előtt tartó reformjának kérdéseivel. Eddig azonban nem ez történt” – írják a kötet szerzői.
És valóban elmondható, hogy a gazdaság stabilizációját követően az ország vezetése még mindig egy olyan válság retorikát folytat, amely szerint az országot meg kell védeni a kommunisták, Gyurcsány, bankok, IMF, Daniel Cohn Bendit, USA, háttérhatalom, brüsszeli bürokraták, migránsok, Soros György közelgő veszedelemtől, így az olyan állami intézményrendszerek olajozottá tételére, mint az oktatás vagy egészségügy, egyszerűen nincs ideje a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.
Fontos megemlíteni, hogy a környező országok társadalmai nagyon hasonló problémákkal néztek szembe a rendszerváltozást követően, manapság azonban szinte nincs már olyan mutató, amelyben ne előzött volna be minket a Visegrádi országok mindegyike.
Hogyan lehetne javítani a helyzeten? Általánosságban elmondható, hogy minél magasabb a háztartás munkaintenzitása vagy a háztartásfő iskolai végzettsége, annál alacsonyabb a valószínűsége, hogy valakinek nélkülözésben kell élnie. Számtalanszor írtunk már mi is róla, ám most a tanulmány szerzői is kiemelték, hogy az oktatás előtérbe helyezése csökkenthetné azokat a különbségeket, amelyek a munkavállalók képességei és a piacon elérhető munkalehetőségek között tátong. A magasabb színvonalú munkaerő jobb minőségű, magasabb bérekkel kecsegtető és nagyobb hozzáadott értékkel bíró munkahelyeket vonzana be, aminek összességében az egész társadalom a nyertese lenne. A helyzet azonban az, hogy az oktatásra keveset költ a kormányzat, ami meg is látszik a nemzetközi oktatási minőséget vizsgáló rangsorolásokon való visszaesésünkön. És persze ez kihat a magyar versenyképességre is, ám erről bővebben később.
Gyenge és erőtlen középosztály
Bár sok különböző megközelítés létezik a „középosztály” meghatározására, szinte szociológiai közhelynek számít, hogy Magyarországon tulajdonképpen nincs klasszikus értelemben vett középosztály, inkább csak jövedelmi értelemben vett középről beszélhetünk. Ez a viszonylag széles réteg azokat az embereket jelenti, akik a társadalom főáramához sorolható fogyasztási és életviteli minta követéséhez elégséges jövedelemmel rendelkeznek.
Ez a jövedelem azonban vásárlóerőben mérve, tehát adott fizetésből mennyi és milyen árut, illetve a szolgáltatást képes megszerezni, nagyon alacsonynak számít az EU-ban. Aki nálunk középrétegnek számít elképzelhető, hogy Spanyolországban például bőven a leszakadók vagy szegének közé sorolnák. A tanulmány szerint Magyarországon, a jövedelmet tekintve a felső- és a középosztályba tartozók, vagy az annál jobban keresők sorolhatók azok közé, akik „európai” értelemben vett középosztálybeli életvitelt engedhetnek meg maguknak. Az, hogy nincs erős középosztály, nem csak ennek a kormánynak a hibája, az előzőek sem tudták ezt a feladatot megoldania.
A fogyasztásban sem teljesítünk túl fényesen. Ha az elmúlt tizenkét év tényleges fogyasztását vizsgáljuk, azt találjuk, hogy a szlovák gazdaság 23 százalékos, a lengyel 21 százalékos növekedést produkált, addig a magyar gazdaság 1 százalékos csökkenést produkált.
A kutatók szerint a vagyoni egyenlőtlenség még nagyobb, mint a jövedelmi, a társadalomszerkezet meglehetősen eltorzult, farnehéz képet mutat. Az emberek fele rendelkezik 7 millió forintnál kevesebb vagyonnal, ennek döntő részét a lakóingatlanok teszik ki. Mivel semmi más vagyona vagy megtakarítása nincs, ez a csoport gyakorlatilag vagyontalanak számít.
A Tárki kutatóinak eredményeiről elmondhatjuk, hogy amennyiben összességében nézzük a fogyasztást, iskolázottsági szintet, életszínvonalat, életstílust, nyitottságot, nyelvtudást, toleranciát, a magyar társadalom nagyjából egyharmada él Európaiként és nagyjából ennyi ember képes arra, hogy európai társainak partnere legyen. Sajnos egyelőre nem sok jel mutat arra, hogy az életszínvonalat tekintve a jövőben radikális javulás történjen.
A következő részben a gazdaságot érintő adatokat és megállapításokat fogjuk bemutatni.
