Lázár János szavait olvasva a hideg tárgyilagosság elég lassan fut végig a hátunkon. Lassan biztosak vagyunk benne, hogy a Fidesz vezérkarnak gyerekkorában rosszul olvasták fel a Robin Hoodot és annyi maradt meg, hogy pénzt elvenni és újraosztani. Az irányt azonban folyamatosan összekeverik.
Mi nem lepődünk meg, hogy Orbán Viktor megvédte frakcióvezetőjét kijelentése kapcsán. Hiszen legfeljebb a szokatlan őszintesége miatt tehette volna. Egyedül Lázár János volt az, aki kimondta - már 2008-ban - hogy milyen szociális program lesz az alkotmányba belekódolva.
Ráadásul ez nem most kezdődött. Az előző Fidesz kormány alatt is a jómódúak lakáshitelét pénzelték az adófizetők, most pedig a felső középosztály adóterhét jelentősen csökkentik és eközben a szegényekét emelik.
Miközben nem nehéz észrevenni az álszentséget az alkotmánytervezetben, ahol a Fidesz a mélyen átélt szociális érzékenységében Marxot (“„Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükséglete szerint”.) parafrazeálva még arról értekezik, hogy mindenki a “teherbíró képességének megfelelően járul hozzá a közös szükségletek fedezéséhez”. Ez Fidesz-nyelven azt jelenti, hogy a gazdagok jelentősen kevesebbet adóznak, mint eddig - a szegények meg többet.
Coming out
Lázár miközben lefordítja nekünk a Fidesz alkotmánytervezete szociális részének a lényegét a Tözsdecápák nyelvét beszéli. Egyfajta hódmezővásárhelyi Gordon Gekkoként osztja az észt arról, hogy mi számít az életben: pénz, pénz, pénz.
Lázár a hangfelvételen lényegében megígéri, hogy az alkotmányterv alig észrevehetően a szociális biztonsághoz való jogot egy szociális biztonságra való törekvéssé építi le. Előre vetíti nekünk, hogy az új alkotmányból a szociális biztonsághoz való jog már nem lesz levezethető - így jövőre az állam már nem is lesz köteles azt nyújtani.
Hasonlóan őszinte volt, akkor is ha a nyugdíjakat nézzük: az alkotmányterv megszünteti az időskori megélhetéshez szükséges ellátáshoz való jogot, és ehelyett egy meghatározatlan és rugalmasan értelmezhető nyugdíjkötelezettséget vállal. Két apró szó, de teljesen más világ.
Generációs jelenség
Félreértés ne essék: Lázár ifipolitikus hozzáállása a saját, adófizetők által finanszírozott luxuséletmódjához nem kormányárti sajátosság, pontosabban éppen az, csak mindig az aktuálisé.
Nem Lázár János az egyetlen ember, aki arra használta politikai pályafutását, hogy a kiskapukat maximálisan kihasználva egy olyan jómódra tegyen szert, ami dolgozó átlagemberként a magyarok elsöprő többsége számára elérhetetlen. De attól, hogy ilyen arroganciával viszonyul azokhoz (is), akik a 30 milliós luxusautót és a több tízmilliós költségtérítést finanszírozzák neki, még néhány fideszes törzskommentelőnek is megakadt a “Hajrá Viktor” a torkán.
Leginkább azért, mert közülük is sokan azt érzik, hogy tisztességesen fizetik az adójukat, rendesen dolgoznak a Lázár-vagyon gyarapításáért és mégsem érnek eleget ahhoz, hogy ezért Lázár megbecsülését kivívják. Számtalan ember van ebben az országban, aki nem dolgozik kevesebbet Lázár Jánosnál, tisztességesebb is és mégis “semmit” sem ér a lázári filozófia szerint.
Most már látszik, hogy Lázár János nyilván nem akkor volt őszinte, amikor elnézést kért, hanem akkor, ami megosztotta a mini alkotmánytervét a kollégáival. Míg Marx Károly ihleti a kormány szociális retorikáját, a titkos Lázár “elvei” dominálják a kormány társadalom- és gazdaságpolitikai felfogását.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
