A közszolgálati zsákmányrendszer kiépülésével, az elmúlt két évtizedben kialakult az a gyakorlat, hogy a mindenkori kormányok a legfontosabb kormányzati szakmai vezetői beosztásokban is jelentős személycseréket hajtanak végre. Egyes szervek esetében azonban – a fékek és ellensúlyok rendszerében betöltött jelentős szerepük, egyes egyéni alapjogok védelme és garantálása, valamint a gazdasági élet tisztasága érdekében – a szabályozás arra törekedett, hogy azok a kormánytól minél függetlenebbül működhessenek. Ennek részeként, vezetőik elmozdítását is korlátozták a jogszabályok.
Ezt az elvet már az „elmúltnyolcév” jogalkotása is kikezdte, míg azonban a szocialista „lexek” csak a gazdasági életet érintették, addig az alkotmányozó többséggel rendelkező jobboldal az élet minden területén elkezdte „lebontani” az autonómiát.
2010-et követően, jelentősen megsokszorozódtak azok a módosítások, amelyek valamely, független szervezetet vezető „nemkívánatos” személy eltávolítását, és/vagy valamely „kívánatos” személy bebetonozását végezték el. Bár az Alkotmánybíróság korábban határozottan fellépett az ilyen módosításokkal szemben, ez mára erősen visszaszorult. Az „elmúltnyolcév” két kirívó esetével szemben, tucatnyi ügyben alkottak „lexek”-et, illetve cserélték le szép, lassan szinte az összes független szervezet vezetőjét.
Az ilyen esetek magas száma – akárcsak a lexek és az államosítások esetében -– miatt két külön bejegyzésben vesszük sorra, hogy ki ment és ki maradt a szocialisták, illetve a II. Orbán-kormány regnálása óta.
Független szervezetek?
Egyes állami szerveknél kiemelt jelentőségű, hogy azok a mindenkori kormánytól függetlenek legyenek. Ennek oka az, hogy az adott szervezet a fékek és ellensúlyok rendszerében a kormányzattal szemben, annak döntéseit olykor felülvizsgálva, hatalmát korlátozva jár el (például Alkotmánybíróság, Költségvetési Tanács). A függetlenség másik oka, hogy ezek az állami szervek gyakran a kormányzattal, a közigazgatással szemben védik az állampolgárok egyéni jogait (például ombudsmanok, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság). A függetlenségnek az is oka lehet, hogy így biztosítsák a megalapozott és hatékony gazdaságpolitikát, valamint a gazdasági élet tisztaságát (például Gazdasági Versenyhivatal, Magyar Energia Hivatal, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete).
A függetlenség biztosítása érdekében, törvényekben garantálták ezen intézmények vezetőinek a kormányzattól való függetlenségét. Ennek részeként, vezetőiket nem a kormány, vagy annak feje nevezte ki, valamint megbízatási idejük is túllépett egy-egy kormányzati cikluson: négy év helyett 6-8-9 esztendőre nevezték ki őket.
E szervezetek kiemelt szerepe azonban már korán „csábítást” jelentett a kormányzatoknak. Elkezdődött a nekik „nem tetsző” személyek – főleg az előző ciklusokban kinevezettek – a jogállamiság elvét erősen sértő törvényekkel történő eltávolítása.
Az „elmúltnyolcév”
Ez a folyamat már a 2002-2010-es ciklus elején megindult. Célpontjai azon vezetők voltak, akiket az előző (az I. Orbán-kormány) kormányzat a ciklusa végén nevezett ki, hat évre. Így egy új földgázellátási törvény megalkotásával mozdították el Kaderják Pétert, a Magyar Energia Hivatal elnökét, egy befektetési „salátatörvény” keretében pedig úgy alakították át a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetését, hogy lehetővé váljon Szász Károly, korábbi elnök felmentése.
Ekkor azonban még az Alkotmánybíróság – ha utólag is – ellenállt: megállapította mindkét érintett törvény (az első „lex Szász” – ki gondolta volna, hogy még legalább kettő követi – és a „lex Kaderják”) alkotmányellenességét.
Az alkotmánybírósági pofonok után, az MSZP vezette kabinet felhagyott a „lexek” ilyen durva alkalmazásával. Ezt követően, „csak” apróbb módon nyúltak bele a rendszerbe: például a jegybanktörvény módosításával biztosították, hogy az előző kormány idején kinevezett jegybankelnök mellett működő Monetáris Tanácsban a kormányhoz köthető szakemberek legyenek többségben.
Míg a szocialista „lexek” csak a gazdasági életet érintették, addig az alkotmányozó többséggel rendelkező jobboldal az élet minden területén elkezdte „lebontani” az autonómiát.
A II. Orbán-kormány kezdeti lépései
2010-ben kapóra jött a kormánypártoknak, hogy épp lejárt a legfőbb ügyész megbízatása. Elsőként egy alkotmánymódosítással megszüntették parlamenti interpellálhatóságát. A változtatás a „szolgálati időt” is felemelte hatról kilenc évre, a legfőbb ügyész megválasztását pedig kétharmados parlamenti többséghez kötötte. Nem más ez, mint a tisztség „bebetonozása”.
Azonban a bírói nyugdíjazás miatt, a kormánypárti többségnek újból elő kellett volna vennie a kérdést. Polt Péter ugyanis 57 éves, így nem tölthette volna ki kilenc éves mandátumát. A kormánypártok ezért módosították az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló törvényt. A korábbi módosítás ráadásul akár 13 évre is bebetonozhatja a pozíció birtokosát: az új szabályozás alapján, amennyiben nincs kétharmados többség a parlamentben az új legfőbb ügyész megválasztására, a korábbi legfőbb ügyész mindaddig betölti hivatalát, amíg újat nem választanak.
Az Alkotmánybíróság „kasztrálása”
A legfőbb ügyész státusának megváltoztatása csak bemelegítés volt. Kétharmados parlamenti többségüket kihasználva, a kormánypártok elsőként az Alkotmánybíróság tagjainak jelölési metódusát változtatták meg (ehhez módosítaniuk kellett az Alkotmányt). A megüresedett alkotmánybírói székekbe saját jelöltjeiket, Bihari Mihályt és (a posztra egyesek szerint politikailag, mások szerint törvényileg alkalmatlan) Stumpf Istvánt, az első Orbán kormány volt kancelláriaminiszterét választották meg.
A legnagyobb felháborodást (egyesek szerint a Rubicon átlépését) kiváltó intézkedés azonban egyértelműen a taláros testület hatáskörének – újabb alkotmánymódosítással megoldott – jelentős korlátozása volt. Ekkor a Fidesz úgy módosította az Alkotmánybíróság hatáskörét, hogy ne vizsgálhasson olyan ügyeket, amelyekről népszavazást sem lehet tartani. Mi úgy látjuk, ez egyenlő a testület kasztrálásával.
Utolsó döfésként, 2011-ben egy újabb módosítással, 15-re emelték a taláros testület létszámát. A megnövelt tagságú szervezetet pedig jelentős részben a kormányzathoz valamilyen módon köthető jogászokkal töltötték fel, akik közül egyesek a nagy döntésekben is „hozták” a kormányzati elvárást.
Következő bejegyzésünkben a Legfelsőbb Bíróság (Kúria), a Költségvetési Tanács, a független jogvédő szervek, a gazdasági élet tisztaságát védő testületek, valamint az érdekegyeztető rendszer jogállásában és szervezetében bekövetkezett változásokat tárgyaljuk. Maradjatok velünk!
Ez a bejegyzés a www.tenytar.hu oldalon megjelent elemzés rövidített változata.
