Az új köznevelési törvény egyik legérzékenyebb új szabálya a hit és erkölcstan oktatásra vonatkozik. A kulcsszó szokás szerint a “kötelező”, a változás azonban egyaránt felvet oktatásszervezési, pedagógiai és a lelkiismereti szabadsággal kapcsolatos kérdéseket.
A javaslat egy, a rendszerváltozás óta eltelt 20 évben alapvetően jól működő rendszerbe nyúl bele, ráadásul úgy, hogy azt senki nem kérte. Nem véletlen, hogy fogadtatása egyáltalán nem pozitív. Egyházi körökben is erősen megosztottak a vélemények és van már olyan kormánypárti képviselő is, aki legszívesebben vissza is csinálná az egészet. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban félő, hogy ezúttal sem a józan ész győz a központilag osztott erkölcsnemesítő szándékokkal szemben.
Egy kompromisszum vége
A Köznevelési törvénybe utolsó pillanatban, erősen vitatható körülmények között becsempészett rendelkezés egy érzékeny kompromisszumot rúgott fel. A rendszerváltás vitái után a fakultatív hittanoktatás rendszere alakult ki az állami iskolákban. Ennek lényege, hogy a hittanoktatást az egyházak szervezik, az oktatók az egyházak alkalmazásában állnak. Az iskola helyet, esetleg szervezési segítséget nyújt, az állam pedig egy, az egyházak számára nyújtott külön támogatással segít biztosítani a hittanoktatás anyagi feltételeit. Ez a rendszer az elmúlt 20 évben nyugodtan, legfeljebb kisebb helyi vitákkal zajlott. Nem véletlen, hogy Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is így nyilatkozott: “Mi nem kértük, hogy változzon meg a hitoktatás jogi helyzete az iskolákban, (...) alapvetően az igényeknek megfelelő oktatási lehetőség megvolt.”
Állami órarendtervezés
Az új megoldással kapcsolatban tulajdonképpen három kérdést érdemes feltenni. Az első, hogy egyáltalán mennyire van értelme kötelező tantárgyakat előírni?
A korábbi szabályozás szerint a nemzeti alaptanterv követelményeinek része lett az erkölcstan és az (egyházilag semleges) vallásismeret, ez azonban nem önálló tantárgyként, hanem más tantárgyakba beépülve jelent meg. Az egyes műveltségi terület ismeretei között szerepeltek az erkölcsi szempontok, valamint a vallásokkal kapcsolatos ismeretek. A valóságban persze ez a témakör - mint általában az ilyen puha tartalmak - meglehetősen korlátozottan épült be az iskolák életébe.
Az új törvény viszont úgy rendelkezett, hogy az erkölcstan vagy a hittan és erkölcstan kötelező tantárgy legyen. A konkrét tartalomról viszont csak még csak mostanában kezdődtek meg a tárgyalások magukkal az egyházakkal is.
A jelenlegi szabályozás szerint az iskolák szabadon dönthetik el, hogy a Nemzeti alaptantervben szereplő témákat milyen tantárgyak keretében dolgozzák fel. Az új kerettantervek vélhetően tartalmaznak majd valamilyen kötelező szabályozást, de ezek sem lesznek teljesen merevek. Ettől még az iskolák többségében nagyjából ugyanazokat a tantárgyak szerepeltek.
Éppen ezért az elmúlt években egy sor olyan igény fogalmazódott meg, amely valamilyen “kötelező” tantárgyat illesztett volna a tantervekbe - a pénzügyi ismeretektől, az egészséges életmódon keresztül, a demokrácia oktatáson és a környezeti nevelésen keresztül a médiaismeretig és az internethasználatig. Ezekben az esetekben mindig az a megoldás született, hogy a meglévő tantárgyak keretében van mód az új ismeretek beillesztésére. Sajátos képet fest a magyar oktatás fejlődéséről, hogy most ebből a széles étlapból két dolog, a testnevelés és az erkölcstan kap ilyen kiemelt védelmet.
Mit ér az erkölcstan?
A második probléma, ha lesz is ilyen tantárgy, akkor mennyire lesz alkalmas arra, hogy elérje a kívánatos célt, jelesül az erkölcsi nevelés megerősítését. Ez azért kérdéses, mert komplex nevelési feladatok végrehajtására kevésbé alkalmasak a tantárgyi keretek, gondoljunk csak vissza gyermekkorunk osztályfőnöki óráira. A diákok erkölcsei érzékének fejlesztése lehet az iskola feladata, de ez nehezen képzelhető el kizárólag szerdán 4. órában a magyar és a matek között. Sokkal inkább egy, az egész iskolai életet átfogó nevelési feladatról lehet szó, amiben a legfontosabb alighanem a jó példa mutatása.
Ezen felül felvetődik több gyakorlati probléma is. Az egyik az osztályzásé. Milyen típusú jegyet kapnak majd a diákok? Dolgozatot írnak a tantárgy anyagából? Vagy a magatartáshoz és szorgalomhoz hasonlóan az erkölcsös viselkedést értékelik majd? Esetleg csak a részvétel lesz kötelező?
Ki tanítja az erkölcsöt?
Az is fontos, hogy ki is taníthat erkölcsöt? A jelenlegi tervek szerint a pedagógusok kapnak majd hatvan óra felkészítést, ami elég kevésnek tűnik egy új tantárgy elsajátításához. Az is megválaszolandó, hogy érinti-e a hittanoktatók státuszát a változás, hiszen innen kezdve ők is törvényben szereplő tárgyat tanítanak, így felvetődhet, hogy hivatalos iskolai státuszba kerüljenek. Végül fontos a tartalom kérdése is, az új erkölcstan tantárgy milyen alapokon nyugszik majd, milyen egyházi és világi szakértőket vonnak be, és például mi történik azokkal a diákokkal, akik vallásosak, de az adott iskolában gyakorlati okok miatt nem szervezhető meg a megfelelő hittan.
Végezetül a harmadik kérdés, hogy mennyire garantálja az új megoldás a lelkiismereti szabadságot. Ez látszólag nem sérül, hiszen a diákok és szülők választhatják a hittan helyett a semleges erkölcstant is. Csakhogy az iskola kötelezően nyilván kell hogy tartsa, hogy a diákok hogyan teljesítik a kötelező feladatokat. Ez azt jelenti, hogy regisztrálnia kell: a diák jár-e, ha igen milyen hittanra, és teljesíti-e a követelményeket. Ez viszont valójában egyfajta vallási nyilvántartás fellátását jelenti, és így sérti a szülőnek és a diáknak azt a jogát, hogy szabadon vallja meg, vagy tartsa titokban vallási meggyőződését. Arról nem is beszélve, hogy felesleges feszültségeket okozhat.
Felemás fogadtatás
Érdemes megjegyezni, hogy az új megoldás hatékonyságáról egyházi körökben is megoszlanak a vélemények Kamarás István (a korábbi erkölcstan tananyag egyik kidolgozója) felmérése szerint. Erdő Péter - a fentebb már idézett interjújában így fogalmazott: “Azt, hogy a gyakorlatban segít-e majd ez a változás „hitünk továbbadásában (...) vagy éppen újabb kockázati tényezőt jelent, még nem tudjuk”.
Ezek után nem meglepő, hogy Pósán László országgyűlési képviselő (korábban a liberális oktatáspolitika nagy kritikusa) olyan javaslatot nyújtott be, ami lényegében visszaállítaná a korábbi helyzetet: a fakultatív hittanoktatást, és a műveltségi tartalmakhoz kapcsolódó erkölcstan oktatást. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban félő, hogy ezúttal sem a józan ész győz a központilag osztott erkölcsnemesítő szándékokkal szemben.
