Előző bejegyzésünkben rámutattunk arra: a mindenkori kormányok számlájára írható, hogy az előrelátás teljesen hiányzik a gazdaságpolitikai döntésekből. Felsoroltuk, hogy mit tartunk alapvető problémának, miért kell újra és újra megszorító intézkedéseket bevezetni. Most itt az ideje, hogy rátérjünk magukra a megszorító kiigazító csomagokra.
Összegyűjtésük során nem volt könnyű dolgunk, hiszen pontos adatokat nehéz volt találni a régebbi intézkedésekről. Míg a Matolcsy György által fémjelzett intézkedéseket már precízen vezették a hír- és gazdasági portálok, addig a korábbi intézkedésekről nehéz volt pontos felmérést készíteni.
Mivel az egyes csomagok rengeteg inflációgerjesztő tételt tartalmaztak (például áfa- és jövedéki adó emelések, ezért azokat folyó áron tüntettük fel). A különböző csomagoknál az aktuális kormányok által tervezett tételeket vettük figyelembe annak ellenére, hogy azzal mi is tisztában vagyunk, hogy ezek egy része nem valósult meg (például a szocialista kormányok idején az ingatlanadó, és a mostani csomagoknál is rengeteg bizonytalan tétel van, például az e-útdíj bevezetése).
Ezek után nincs más hátra, folytassuk az áttekintést, ki, mikor, mennyit szorított meg!
I. A Gyurcsány-csomagok
A II. Gyurcsány-kormány nevéhez több csomag is köthető. Az Unió átverése és a választók megtévesztése után a kormány kénytelen volt megszorításokkal kezdeni a második ciklust. A 2006 és 2008 között bevezetett intézkedések olyan lépéseket tartalmaztak, mint például az áfakulcs 5 százalékpontos megemelése, az evakulcs 10 százalékpontos emelése, vagy a kamatadó bevezetése. Az ekkori intézkedések leginkább adóemelésekben és új adók bevezetésében merültek ki, a kiadási oldalt kevésbé érintették a lépések.
A második intézkedéshullám a válság kitörésekor következett. A magyar gazdaság gyenge lábakon állt, 2008 őszén a tőkekivonás, majd a piaci források kiapadása miatt csőd közeli helyzetbe került. Nem maradt más, mint az IMF-hitel, cserébe viszont újabb kiigazításokat kellett elrendelnie a kormánynak. Ennek keretében például végleg megszűntek a 13. havi bérek, részben megszűntek a 13. havi nyugdíjak.
A kormány azonban nem volt hajlandó elég intézkedést tenni annak érdekében, hogy a költségvetési hiány megfelelő szintre süllyedjen – leginkább Gyurcsány Ferenc félt a politikai következményektől -, ezért a miniszterelnök végül lemondásra kényszerült. A rossz gazdaságpolitika, a gazdasági válság és a megszorítások Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségébe kerültek.
II. A Bajnai-csomag
Bajnai Gordont válságkezelő miniszterelnökként szokás emlegetni, hiszen sikerült azokat az intézkedéseket keresztül vinnie a szocialista frakción, amelybe Gyurcsány Ferenc belebukott. A Bajnai-csomag keretében tovább emelték az áfát, teljesen kivezették a 13. havi nyugdíjat, és rengeteg egyéb kisebb tételt vezettek be annak érdekében, hogy a költségvetés egyensúlyba kerüljön. A Bajnai-csomag azonban nem csak megszorító intézkedéseket tartalmazott, a komplex tervbe több olyan növekedést ösztönző lépést is beépítettek, amelyek segítették kihúzni a recesszióból Magyarországot.
A csomag ráadásul olyan elemeket is tartalmazott, amelyek minimum elvárásnak számítanak a megszorítások idején: miniszterek és államtitkárok, állami cégvezetők bérének csökkentése. Még ha összességében ezek gesztusértékű lépések is, szívesen látnánk a mostani kormánytól is hasonló intézkedéseket.
A Bajnai-csomagnak sikerült egyensúlyt teremtenie, és a Gyurcsány Ferenc által bevezetett csomagokkal együttvéve a korábbi 8-9 százalékos költségvetési deficitet 4 százalékra lenyomnia. A 2009-es recesszió után beindult a növekedés, viszont a foglalkoztatás területén nem sikerült előrelépést elérni.
A kormányváltás idejére a forintárfolyam stabil volt, a csődkockázati mutatók pedig elfogadható szintre süllyedtek. Az egyensúly árát a magyar lakosság fizette meg, de a Bokros-csomaghoz hasonlóan itt sem tehetett mást az akkori vezetés.
.png)
III. A II. Orbán-kormány intézkedései
A második Orbán-kormány által bevezetett költségvetési kiigazító csomagokról már részletesebben is foglalkoztunk egy korábbi blogbejegyzésünkben. Összességében itt is elmondható, hogy a költségvetési kiigazítást végül a lakosság fizeti meg, mivel a szolgáltatók és a vállalatok a terhek egy jelentős hányadát áthárítják. Kommunikációs szempontból viszont jobban eladhatóak a mostani csomagok, hiszen azokat nem közvetlenül, hanem közvetve fizetik meg a háztartások.
A jelenlegi intézkedések is rengeteg tételt tartalmaznak az adóemelésektől kezdve, az új adók bevezetésén át, a kiadások csökkentéséig, mint például a felsőoktatási forráskivonás. Az egyes intézkedéseket jó előre bejelentették (Széll-Kálmán tervek), bizonyos tételek során viszont kapkodás és fejetlenség volt tapasztalható: mint például az ősszel bejelentett három Matolcsy-csomag, amelyek rengeteg bizonytalan tételt tartalmaznak. Nem véletlen, hogy pár hónapon belül akár újabb csomagra lesz szükség, hogy teljesüljön a költségvetési hiánycél.
A mostani kiigazító csomagok legnagyobb problémája az, hogy nehéz kideríteni, hogy mire is kellett ennyi pénz. 2010-ben a költségvetési hiány kicsivel volt 4 százalék felett, ezt két év alatt több mint 2000 milliárd forintnyi megszorítással sikerült 3 százalék alá vinni. A GDP arányában körülbelül 2 százalékpontnak megfelelő csökkentést sikerült elérni, legalább 7 százalékpontnyi kiigazítással (minden terv nem került, vagy csak most kerül majd megvalósításra).
És mindezt úgy, hogy a magánnnyugdíj-pénztári vagyon államosítása miatt még egy tétel kiesett a költségvetésből, hiszen a teljes magyar költségvetés 2-2,5 százalékát vitte el a magánnyugdíj-pénztárokba befolyó pénz. Márpedig ez azt jeleneti, hogy az elmúlt 2 és fél év megszorításait arra kellett felhasználni, hogy az egyéb tételeket fedezni lehessen (például egykulcsos adó, családi adózás, munkahelyvédelmi akcióterv, magasabb kamatterhek, recesszió miatt zsugorodó adóbevételek).
.png)
Akkor most ki igazított ki többet?
Az adatok alapján úgy tűnik, a mostani kormány a befutó néhány 100 milliárd forinttal, de pontos adatok hiányában nehéz egyértelmű győztest hirdetni. Bár ez a ciklus még nem ért véget, így bármilyen további csomag az Orbán-kormány kétes, ám egyértelmű győzelmét fogja hozni.
A probléma viszont súlyos: 2006 óta a GDP 20 százalékának megfelelő kiigazítást terveztek be a kormányok, így talán nem meglepő, hogy az ország gazdasági teljesítménye a béka feneke alá került. A teljes politikai elit felelőssége, hogy a ciklusok felerősítésével, a felelőtlen osztogatásokkal, majd a brutális mértékű kiigazításokkal a magyar gazdaságot olyan pályára terelték, ahonnan nehéz lesz kijutni.
