A jelenlegi kormánytöbbség közismerten szereti kitölteni a jogszabályi környezet kínálta kereteket. Így aztán senkit sem érhetett meglepetésként, hogy az alaptörvény hírhedt negyedik módosítása által teremtett lehetőséggel is azonnal éltek, és a lehető legsürgősebben újra törvénybe iktatják a hallgatói szerződés rendszerét.
A törvény egyes konkrét megoldásai is felettébb elgondolkodtatóak. Először is a törvényalkotó ragaszkodik ahhoz a rögeszméjéhez, hogy a felsőoktatásban nincs tandíj, csak önköltség, és a feltételekkel adott állami ösztöndíj pedig ingyenes képzést jelent. Az is kétséges, hogy mennyire képes a törvény elérni deklarált célját, és visszakérni az iskolapénzt a külföldre távozott volt diákoktól. Aki viszont itthon marad, az meglehetősen kiszolgáltatott lesz.
A felsorolt példák is mutatják, hogy a törvényjavaslat nem alkalmas arra, hogy a diplomások itthon tartását támogassa. No persze a felsőoktatás leépülése egyáltalán nem biztos, hogy a kormány szándéka ellen való. Úgy látszik, ebben a unortodox gazdasági rendben csak a meleg vasak kalapálása és pálinkafőzés számít értékteremtő tevékenységnek. Ehhez a gazdaságpolitikához valóban nincs szükség túl sok diplomásra.
Kabáthoz a gombot
Az, hogy a törvényjavaslat már címében is a negyedik módosításra hivatkozik, beismerésnek is tekinthető, hiszen ezek szerint csak az alaptörvény barkácsolása után alkotmányos a diplomások röghöz kötése. Ez azért is jó tudni, mert a korábbi szabályt az alkotmánybíróság formai okok miatt semmisítette meg, és a kormányoldal akkor váltig állította, hogy tartalmi probléma nincs vele. Az "alaptörvény kabát" "röghöz kötés gombhoz" varrása viszont csak részben oldotta meg a problémát, hiszen továbbra is kérdés maradt: hogyan illeszkedik az egész megoldás az Európai Unió jogrendszeréhez, amit kimondottan a munkaerő szabad áramlásának biztosítására találtak ki.
Az amúgy is erősen kétséges, hogy az állam előírhat-e úgy kötelezettséget (hazai munkavégzés), hogy ennek feltételeit nem biztosítja. Tulajdonképpen ez az, ami miatt a gyakran emlegetett példa a vállalati ösztöndíjakkal sántít: ha ugyanis egy cég támogatja valakinek a képzését, és ezért elhelyezkedési kötelezettséget ír elő, akkor utána a képzésnek megfelelő munkahelyet is biztosít. Erről azonban a hallgatói szerződésben szó sincs.
Mindenesetre van, akit sikerült meggyőzni. Az úgynevezett felsőoktatási kerekasztal egyetértését adta a javaslathoz. A kormány tárgyalástechnikájának hatékonyságát mutatja a HÖOK két közleménye: az egyik februárban gyávának és hazugnak nevezte az alaptörvénymódosítást, míg a második alig két hónappal később üdvözni a röghöz kötést legitimáló megállapodást.
Tandíj az nincs
A törvény egyes konkrét megoldásai is felettébb elgondolkodtatóak. Először is a törvényalkotó ragaszkodik ahhoz a rögeszméjéhez, hogy a felsőoktatásban nincs tandíj, csak önköltség. A feltételekkel adott állami ösztöndíj pedig ingyenes képzést jelent. Ez persze elsősorban elnevezési kérdés, az viszont nem az, hogy a kormányzat továbbra is erőlteti a részösztöndíjas képzési formát, annak ellenére, hogy ez a forma már 2012-es bevezetésekor egyértelműen megbukott. Ez a képzési forma sikeresen egyesíti a tandíjas és az ösztöndíjas hátrányait: fizetni is kell, meg hallgatói szerződést is kötni, nem csoda, hogy alig választotta valaki.
Az is kétséges, hogy mennyire képes a törvény elérni deklarált célját, és visszakérni az iskolapénzt a külföldre távozott volt diákoktól. Nehezen megjósolható, hogy mennyire lesz hatékony az adósság behajtása. Vajon milyen költsége lesz annak, hogy ha a magyar állam meg akarja találni mondjuk az Ausztráliába távozott és esetleg nevet is módosító diplomásokat? És vajon mennyire lesz kikényszeríthető a magyar adóhatóság követelése egy külföldi bíróságon?
Az is szív, aki itthon marad
Az eljárás másik szépsége az, hogy aki itthon marad, meglehetősen kiszolgáltatott lesz. Az állam ugyanis elvileg a TB-befizetések alapján követheti a hazai munkavállalást, de az egyéni nyugdíjszámlákkal kapcsolatos tehetetlenkedés erősen kétségessé teszi, hogy mennyire lesz hatékony ez a rendszer. Az külön érdekessé teszi működését, hogy a munkaviszonyok nyilvántartását majd külön szervezet végzi, tehát nem (az ezzel elvileg hivatalból már foglalkozó) társadalombiztosítás. Az itt nyilvántartott adatokat viszont minden korlátozás nélkül át lehet adni a nemzetbiztonsági szolgálatoknak is, ami szintén erősen aggályos - alkotmányossági szempontból is.
Ha viszont az itthon gürcölő polgár adatai nem jelennek meg a rendszerben, akkor a normál államigazgatási eljárásban ráterhelik a teljes költséget. Ha közben esetleg elmulasztott egy lakcímváltozást bejelenteni, akkor könnyen lecsúszhat a fellebbezésről is. Ráadásul az adósságot 30 napon belül meg kell fizetni, ami a többmilliósra felgyűlt tandíjak mellett teljesen irreális. Lehet részletfizetést kérni, de természetesen ehhez is az kell, hogy a polgár idejében kérelmezzen, mert automatikusan nem jár.
Átgondolatlan kedvezmények
A diplomások gyermekvállalását szívén viselő kormány a hallgatói szerződések keretében is gondoskodni kíván a többgyerekesekről. Három gyermek szülése mentesít a hazai munkavégzési kötelezettség alól. A szabályozás azonban részleteiben roppant átgondolatlan. Ha például valaki nem szül három gyereket, hanem örökbefogad, vállalva a gyermeknevelés minden terhét, akkor őt miért nem illeti meg a kedvezmény? A gyermekvállalás az esetek jó részében közös döntés és felelősség. Ha azonban (például munkahely hiányában) az apa marad otthon a gyerekkel, akkor is az anyát illeti meg a munkavégzés alóli mentesség. Ráadásul azok esetében, akik külföldre mennek, és ott szülik meg a kívánatos számú lurkót, a kormány által kitűzött népesedéspolitikai célok sem igazán teljesülnek.
A felsorolt példák is mutatják, hogy a törvényjavaslat nem alkalmas arra, hogy a kormány által kitűzött célt, a diplomások itthon tartását támogassa (alighanem erre éppen a gyűlölt és kiüldözött multik által kínált jól fizető értelmiségi munkahelyek lennének alkalmasak). Egy szempontból azonban nagyon is eredményes - sikeresen tartja távol a felsőoktatástól a jelentkezőket.
Unortodox oktatáspolitika
Idén ugyanis kevesebb mint 95 ezer diák adta be a jelentkezését a felsőoktatásba, ami 17 éve a legalacsonyabb szám. Két éve még több mint 140 ezren, tavaly pedig 110 ezren voltak a jelentkezők. A csökkenés szinte az összes intézményt jelentősen érinti, így közép távon is intézmények és szakok megszűnésével járhat. Különösen azért, mert az egyetemek és a főiskolák gazdasági helyzete már így is siralmas. A növekvő anyagi terhek, a röghöz kötés fenyegetése és a csökkenő színvonal tovább fogja gyorsítani a hallgatok menekülését a magyar felsőoktatásból.
A felsőoktatás leépülése egyáltalán nem biztos, hogy a kormány szándéka ellen való. A miniszterelnök és hű szövetségese Parragh László kamarai elnök által elképzelt munkaalapú társadalom egyre inkább a tudásalapú társadalom ellentétének tűnik. Úgy látszik, ebben a unortodox gazdasági rendben csak a meleg vasak kalapálása és pálinkafőzés számít értékteremtő tevékenységnek. Ehhez a gazdaságpolitikához pedig valóban nincs szükség túl sok diplomásra.
