Annak idején minden esély megvolt arra, hogy Áder János elődje hibáiból tanulva, a napi politikai vitákon felülemelkedve méltó viselője legyen a köztársasági elnöki címnek. Áder egy ideig tartotta magát, ám a betonszilárdságú Alaptörvény negyedik módosításának elfogadása nyilvánvalóvá tette: független, a nép egységét megtestesítő köztársasági elnökként sajnos elbukott. Múlt hét hétfőn pedig Áder János aláírta a paksi atomerőmű bővítéséről szóló orosz-magyar államközi megállapodást, amellyel bebizonyította, hogy ha elődjétől eltérően "álamfő" nem is lehet, Orbán Viktor megbízható (k)Áderének szerepére továbbra is maximálisan alkalmas.
Áder jogászként, (korábban az MTA Szociológiai Kutatóintézetének országgyűlési törvényalkotást kutató tudományos munkatársaként) pontosan tudja, (nem úgy mint elődje, a törvényhozás motorja) mit kéne képviselnie és milyen lehetőségei lennének köztársasági elnökként. Már ha legalább jelzésértékűen gátat akarna szabni a kétharmad jelen ciklusbeli utolsó ámokfutásának, a paksi paktumnak. De nem teszi. Csendben aláír, majd félrevezet, közleményében eltolja magától a felelősséget. Újfent nem harap a kézbe, amely oly sokáig etette. Áder tehát még mindig a leghűségesebb káder.
Hogyan jutottunk el idáig?
A kormányoldalról sokszor hivatkozott biankó csekk, a 25/2009. országgyűlési határozat még az előző, szocialista kormány által került elfogadásra, az azonban csak egy esetleges atomerőmű-bővítés előkészítésének megkezdésére hatalmazta fel az országgyűlést. 2011-ben aztán a jelenlegi kormánypártok (az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 7. §-ának módosításával) a 2009-es határozat nyújtotta elvi hozzájárulást jogi kiskapuként használva úgy módosították az atomtörvényt, hogy ne kelljen újfent az országgyűlés hozzájárulása a bővítéshez, ahogy addig. A kétharmad szavazati súlyából fakadóan részletkérdés, mégis megemlítendő, hogy a 2011-es módosítást az LMP-n kívül minden frakció megszavazta.
A jogi nyelvezetben járatlan olvasó nehezen találhatja meg a két szöveg közti különbséget, (a módosításban kiemeltük a megváltoztatott részt), de a két szöveg közti különbség bizony teljesen megváltoztatta annak értelmét. A módosítás következtében ugyanis Orbán, kikerülve a demokratikus döntéshozatali mechanizmusokat, az országgyűlés előzetes hozzájárulása nélkül dönthetett a bővítésről.
„7.§ (2) Új nukleáris létesítmény és radioaktív hulladéktároló létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez, illetőleg meglévő atomerőmű további atomreaktort tartalmazó egységgel való bővítéséhez az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulása szükséges.” - 1996. évi CXVI. törvény 7. §
„7.§ (2)Új nukleáris létesítmény és radioaktív hulladéktároló létesítését, valamint meglévő atomerőmű további atomreaktort tartalmazó egységgel való bővítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez az Országgyűlés előzetes, elvi hozzájárulása szükséges.” - 2011. június 27. törvénymódosítás
A háttérben valójában már egy éve zajlottak a tárgyalások, amelyeknek eredményeként január közepén állapodott meg az államközi szerződésről Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin. Mindezt nemzetközi tender kiírása nélkül, az ellenzék, a szakértők és a civilek felháborodására, anélkül hogy előzetesen megtárgyalták volna a kérdést a Parlamentben. Végül aztán a már előre eldöntött megállapodást február 6-án, egy héttel az eredetileg kitűzött időpont előtt szavazta meg a szavazó droidokká degradálódott kormánytöbbség, kiegészülve a Jobbik frakcióval. Mindezt úgy, hogy a szerződés mögötti számítások (már ha vannak) 10 évre titkosak, a szerződés szövegéből pedig egyáltalán nem derülnek ki a részletek a hitelezésről, vagy éppen arról, hány blokk építésére adunk felhatalmazást a gyarmatosító befektető-hitelező Oroszországnak.
Az egy héttel előrehozott döntésre feltehetőleg azért volt szükség, mert közben a közösségi média bugyraiban elkezdődött a szervezkedés, civilek és ellenzéki pártok egyaránt sorra jelentették be a tömegdemonstrációkat, amelyek egy hét alatt valószínűleg tovább erősödtek volna, kínos helyzetbe hozva a kormánypártokat a ciklus utolsó parlamenti ülésnapján - bár az így sem volt mentes a botrányoktól.
A paksi paktumot szakpolitikai szempontból most nem boncolgatnánk, hiszen azt már sokan sokféleképp megtették helyettünk, mi pedig a kérdésben felhívtuk a figyelmet arra a hazugság-cunamira, amellyel a kormány védeni akarta a védhetetlent. Áder János szerepére a történetben azonban kevesen szenteltek kellő figyelmet. A fékek és ellensúlyok rendszerében ugyanis a köztársasági elnök az utolsó láncszem, ahol megakadhatott volna egy efféle skandalum.
A megbízható (k)Áder
Áder Jánosnak köztársasági elnökként alkotmányos feladata az országgyűlés által elfogadott törvények tartalmi és formai vizsgálata, mielőtt aláírná azokat és gondoskodna kihirdetésükről. Ha azonban tartalmi vagy formai hibát érzékel, politikai vagy alkotmányossági vétóval élhet. Politikai vétó gyakorlása esetén az országgyűlésnek küldheti vissza a törvénytervezetet megfontolásra, alkotmányos vétó esetén véleményezés céljából az Alkotmánybíróságra. Ezen kívül joga van népszavazást kezdeményezni, amelyet aztán az országgyűlés rendelhet el.
Ha Áder János valóban pártpolitikán felülemelkedő, a magyar nép egészének érdekeit szem előtt tartó köztársasági elnök lenne, figyelembe vette volna a tényt, hogy a magyarok többsége, sőt még a Fidesszel szimpatizálók többsége is népszavazással döntene a paksi bővítés kérdéséről. Áder azonban a rendszer hű kiszolgálójaként kifogásokat gyárt, eltolja magától a felelősséget a nép képviselete helyett. Sajtóközleményében Áder arra hivatkozik:
"Megállapítottam, hogy a törvény alkotmányos szempontból nem kifogásolható, visszaküldésének egyetlen feltétele sem adott. Ezért a törvényt a mai napon aláírtam és kihirdetését elrendeltem. Egyes pártok indítványára figyelemmel ezzel egyidejűleg megvizsgáltam a törvény népszavazásra bocsáthatóságának kérdését is. Megállapítottam, hogy az alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés d) pontja alapján nem lehet népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről. Ilyen kezdeményezést Magyarország egyetlen polgára, így maga az államfő sem tehet." - írta Áder János 2014. február 10.-én.
A fenti érvelésben egyaránt találunk csúsztatást, hamis következtetést és szimpla hazugságot is. Attól, hogy egy törvény alkotmányos szempontból nem kifogásolható, tartalmilag még bőven lehet problémás, tehát visszaküldhette volna az országgyűlésnek megfontolásra, ezzel nyomást gyakorolva a kormánypártokra. Előretolt bástya funkciójában azonban nyilvánvaló, hogy a csúsztatással ("visszaküldésének egyik feltétele sem adott") felelősségét próbálta elkenni, hiszen meg sem említi, miért nem élt a politikai vétó eszközével.
Legnagyobb hazugsága a kérdésben mégis a népszavazással kapcsolatos érvelés. Igaz ugyanis, hogy nemzetközi szerződésből adódó kötelezettségből nem lehet népszavazást tartani, ám jelen szerződés pont attól vált hatályos nemzetközi szerződéssé, hogy Áder János köztársasági elnökként aláírta azt. Tehát mindaddig lehetett volna népszavazást kezdeményezni a kérdésben - sőt Áder János maga is kezdeményezhette volna azt - amíg alá nem írta a hozzá küldött dokumentumot. A józanészen és az emlékezetünkön kívül (gondoljunk csak az Euópai Unióhoz való csatlakozás előtti népszavazásra, ami szintén nemzetközi szerződés volt) a szerződés szövegezése is ezt támasztja alá:
"Jelen Egyezmény azon a napon lép hatályba, amikor diplomáciai csatornákon megérkezik az utolsó írásos tájékoztató arról, hogy a Felek eleget tettek a hatályba lépéshez szükséges hazai eljárásoknak. Magyarország vonatkozásában a "hazai” úgy értendő, hogy Magyarországra vagy Magyarországon kötelező..." - áll a paksi bővítés témájában kötött nemzetközi egyezményben.
Nem volt tehát hatályos semmiféle nemzetközi szerződés, amíg azt a köztársasági elnök alá nem írta. Aláírásával pedig segített a nyakunkba akasztani minden idők legdrágább magyar projektjét, amelynek részleteit 10 évre titkosították, ezzel az értelmes, számításokon alapuló vita csíráit is elfojtva. Az egyezmény elfogadása a nemzet világos népszavazási szándéka ellenére, a téma szakértőinek és az ellenzék teljes kizárásával, a jogállami keretek kijátszásával valósult meg. Ezt az eljárást legitimálta aláírásával a köztársasági elnök, ezzel pedig ismét bebizonyosodott, hogy Orbán legmegbízhatóbb kÁdere még mindig tudja a dolgát.