Az országgyűlési és az európai parlamenti választások jelezték, hogy a baloldalnak a nagyobb önkormányzatok közül néhány megyei jogú város (pl. Szeged és Miskolc) mellett a fővárosban és annak kerületeiben van csak esélye az önkormányzati választásokon. Előállt hát a fideszes fércmű: a fővárosi választási rendszer, amely alkotmányellenes, ellehetetleníti a város fejlesztéspolitikáját, ellentmondásossá teszi a képviselők feladatát, aránytalanságával másodrendű állampolgárokká silányítja az alsó-középosztálybelieket, de legalább minden eddiginél brutálisabban torzít a Fidesznek.
Mivel a főváros súlya jelentős a magyar közigazgatásban, ezért a Fidesz korábbi nagyvonalú, az aktuálpolitikai racionalitástól független, a jogállamiságot elsődleges zsinórmértéknek tekintő gyakorlata alapján várható volt , hogy itt is saját érdekei szerint kíván belenyúlni a rendszerbe, akár a saját gránitszilárdságú Alaptörvényét is megsértve.
Ez a rendszer annyira groteszkre sikerült, hogy vizsgálata révén rögtön nyilvánvalóvá válik egyetlen célja: hogy a fővárosi közgyűlésben a kormánypárti többség minél teljesebb módon érvényesüljön. Eközben mit sem számít, hogy az itt élők számára az átalakítás katasztrofális következményekkel járhat, a tulajdonképpen 23 egymással versengő kisvárossá szabdalt főváros koncepciója ellehetetleníti az egységes fejlesztéspolitika kialakítását, ami még az eddigi renszerben sem volt egyszerű.
Főpolgármesteri Hivatal. Forrás: Kultúrpont
A nagy elődök
A fővárosi önkormányzati választási rendszer radikális átalakítása nem előzmények nélküli Európában. A fenti változtatásoknak az az oka, hogy a nagyvárosok - s az azok közé tartozó fővárosok - általában az adott országokon belül baloldalibb és liberálisabb beállítottságúak, mint a kisvárosias és kis településies területek. Viszont méretüknél fogva jelentős befolyásúak, így egy jobboldal által uralt országban is a központi hatalom komoly ellensúlyát képezhetik. Éppen ezért az egyik legjelentősebb ilyen reformra az 1980-as évek Egyesült Királyságában került sor, amikor is a Nagy-Londoni Önkormányzatot megszüntette a Thatcher-kormány, s annak helyén egy laza, településüzemeltetési társulást hozott létre, az immáron önálló településnek minősülő kerületi (borough) polgármesterek részvételével. Így lényegében megakadályozták, hogy Nagy-London a munkáspárt erős fellegvára legyen. Ezt a rendszert végül a Blair-kormány számolta fel, s állította helyre az egységes londoni önkormányzatot, s a modell változatlanul fennmaradt az új, konzervatív-liberális koalíció idején is (amelynek talán az az egyik legfőbb oka, hogy a londoni - közvetlenül választott - főpolgármester tory).
Hasonló változásokra ellenkező politikai előjellel is sor került az idén: Olaszországban a baloldali többségű kormánykoalíció a többségében hagyományosan jobboldali megyéket (provincia) gyengítette meg úgy, hogy feladataik jó részét elvonta, a közvetlenül választott megyei közgyűlés helyébe a megye polgármestereinek tanácsát helyezte (a polgármesterek itt lakosságarányos szavazati súllyal rendelkeznek), s a nagyvárosi közösségeket szélesebb körben kivette a megyékből, s jellemzően hozzájuk csatolta az agglomerációs településeket. Itt pontosan a baloldalibb nagyvárost erősítették a jobboldali megyével szemben.
A magyar szabályozás: ilyen állat pedig nincs...
A tervezett magyar szabályozás azonban rendkívül sajátos, s ez mutatja, hogy nem az igazgatási racionalitás, hanem pillanatnyi politikai érdek (egyes éles hangú ellenzékiek szerint egyfajta választási csalás) motiválta azt. Ugyanis az új rendszer nem számolja fel a fővárosi önkormányzatot, nem szünteti meg a főpolgármester tisztségét, sőt, meghagyja annak közvetlen választását is. Ez a korábbi modellek alapján nem racionális, hiszen egy társulásos jellegű modellben éppen ezt a pozíciót kellene a elsőként felszámolni. Ehelyett a Fidesz kizárólag az arányos választási rendszert számolja fel, helyébe egy közvetett választási rendszert épít be.
Miközben a főváros szerkezetén, valamint a főváros és a kerületek feladatmegosztásán érdemben nem változtatnának, a korábban közvetlenül választott közgyűlést egy, a 23 kerületi polgármesterből és egy 9 fős kompenzációs listával kiegészített, 32 fős testület váltaná fel. Mindeközben fennmaradna a főpolgármester közvetlen választása.
Hogy miért? A válasz egyszerű, ha Budapest 2014. tavaszi politikai helyzetét vizsgáljuk. Egységes ellenzéki fellépés hiányában a relatív többségi polgármesteri választási rendszerben egyértelműen a Fidesz jelöltje lesz a főpolgármesteri szék favoritja, így a pozíciót nem akarják gyengíteni. Azonban könnyen előfordulhat, hogy a közgyűlésben - az erős budapesti baloldali-liberális tábor - akár még többségre is szert tehetne egy arányos választási rendszerben. Ez pedig a kellemetlen együttlakás (co-habitation), amelynek nehézségeiről Botka László és Gajdos István is sokat tudna mesélni. Többek közt ezt akarják elkerülni a kormánypártok az új rendszerrel. Emellett persze az új rendszert úgy alakították ki, hogy az őrületes mértékben lejtsen a Fidesz javára: a régi választási metódusban az Origo ábrái alapján így alakultak volna a viszonyok:
És most következzen ugyanaz a szavazatarány az új rendszerben: 
Forrás: Origo.hu
Még jobban látszik a túlsúly, ha a 2010-es eredményeket vetítjük rá az új rendszerre. Akkor a Fidesz a szavazatok 50 százalékát szerezte meg, amellyel 17 helyet kapott a közgyűlésben az akkori 33-ból, 51 százalékot, ami megfelel a szavazati aránynak. Az új szabályozással a 2010-es eredmény 25 helyet eredményezett volna a Fidesznek, a mandátumok 75 százalékát. Tehát csupán a rendszernek köszönhetően 25 százalékkal nőne az elnyert mandátumok aránya, ahogy a Kettős Mérce is írja..gif)
Forrás: magyarinfo.blog
Nemcsak nem elegáns, de még az Alaptörvénnyel is ellentétes
Az egy dolog, hogy egy ilyen változtatás a választások előtt nem sokkal - finoman szólva is - nem elegáns, ezt azonban már megszokhattuk a jelenlegi kormánypártoktól. Az azonban nagyobb gond, hogy a kormánypártok még a saját, gránitszilárdságú Alaptörvényüket sem tisztelik. Mert mit is mond az Alaptörvény 35. cikkének (1) bekezdése?
"A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson, sarkalatos törvényben meghatározott módon választják"
Ha ránézünk a törvényjavaslatra, akkor azt látjuk, hogy a tervezett szabályozás csak két ponton sérti az Alaptörvényt: nem közvetlen és nem egyenlő.
Nem közvetlen, mivel nem a képviselőket választjuk, hanem a (kerületi) polgármestereket. Míg egy társulásnál ez korrekt, de a Fővárosi Önkormányzat nem a kerületek (laza) társulása, hanem a főváros egészét megtestesítő szervezet.
Nem egyenlő, mert a kerületi polgármesterek egyenlő szavazattal rendelkeznek a közgyűlésben. Márpedig a kerületek lakosságszáma között óriási eltérések vannak: a legnagyobb kerület összlakosságszáma több, mint hétszerese (145 ezer 510) a legkisebbének (19 ezer 982). S a közgyűlésben mindkettejüknek ugyanannyi szavazata lenne. Egy választópolgár szavazata tehát hétszer annyit ér, mint egy másiké pusztán azért, mert Budapest másik részén lakik. Ebben a formában tehát a rendszer sérti a választók közti egyenlőség elvét - is. Persze csak akkor, ha addig az Alkotmánybíróság el nem kaszálja a tervezetet.
Fennmaradása esetén viszont ez a szabályozás végleg lezárná a főváros vs. kerületek vitát: ebben a rendszerben egyértelműen kerületek az urak, s a főváros egységessége szinte már csak illúzióvá válik. A kerületek képviselői ugyanis egyúttal a főváros érdekeit is képviselnék, ami a kerület és a főváros közti vitás ügyek elrendezésénél, valamint egy szimpla kerület-főváros érdekütközésnél is óriási problémákat, fennakadásokat okozhat, mind fejlesztéspolitikai, mind hatalomtechnikai szempontból.
Panelprolizás kimaxolása
Ha megnézzük, hogy melyek a kisebb lakosságszámú - s így a közgyűlésben arányaiban nagyobb súllyal megjelenő - kerületek, akkor, hogy-hogy nem a hagyományosan jobboldali orientációjú polgári és kertvárosi kerületeket találjuk meg. Így egy ilyen, kertvárosias lakókörzetben élő személy sokkal nagyobb súllyal befolyásolhatja a főváros sorsát, mint egy nagyobb lakosságszámú, gyakran házgyárias kialakítású kerületben lakó polgártársa.
Ez lényegében a panelprolizás kimaxolása: a Fidesz ezzel üzen a fővárosi alsó középosztálynak, hogy csak másodrangú állampolgárnak tekinti őket. Így voltaképpen a Fidesz most nem tett mást, mint 2002-es kijelentéseit valósította meg: a "panelprolikat" lefokozta, s korlátozta beleszólásukat annak a városnak az ügyeibe, ahol élnek.
