Ahogy azt korábban megjósoltuk, mindenféle tiltakozás ellenére változatlan formában mégiscsak felépült a német megszállás emlékműve. A szoborkompozíció eddig hiányzó darabjait szombat hajnalban, kordonok között, nagy rendőri kíséret mellett helyezték be a helyére. Arról, hogy a szoborral, illetve az „orbáni” történelemszemlélettel mi a baj, már többször is foglalkoztunk.
Nem ez a szobor azonban az egyetlen olyan cselekedete az Orbán-kormánynak, amellyel udvarolni kíván a Horthy-korszak iránt nosztalgiázóknak. Nehezen félreértelmezhető lépés az is, hogy a Miniszterelnökség Központi Hivatala a budai Várba fog költözni, így a legfőbb hatalom székhelye ugyanott lesz, mint ahol legutoljára Horthy Miklós idejében volt. Szintén jelzésértékű, hogy bár a kormányfő megígérte, végül semmilyen érdemleges párbeszédre sem került sor a Mazsihisszel a Sorsok Háza-projekt kialakításával kapcsolatban.
A kormánypárt szemszögéből nézve mindezek a cselekedetek egyrészt hasznos gumicsontok, amelyek hosszan képesek lekötni a közfigyelmet, miközben bőven lenne miről számot adni (többek között, ha „Magyarország jobban teljesít”, akkor miért is szükséges további 110 milliárdos megszorítás zárolás). Másrészt mindez üzenet azoknak a szavazóknak, akiknek imponál a baloldallal szembeni állandó konfliktuskeresés, illetve akik még vacillálnak a Fidesz és a Jobbik között az önkormányzati választások közeledtével.
Forrás: Napi.hu
Mi a kormány szándéka az emlékművel?
Az emlékmű felállításának egyik előzménye az volt, hogy a Fővárosi Törvényszék elutasította a szobor eltávolítását célzó helyi népszavazást azzal az indokkal, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította az egész projektet. A kormány számára tehát egyértelműen nagyon fontos volt az emlékhely kialakítása, azonban hogy pontosan milyen szándékból, az már erősen kérdéses.
A miniszterelnök a hétfői közleményében úgy fogalmazott az emlékmű felállításával kapcsolatban, hogy: „a magyar kormány eleget tett kötelességének, amellyel az alkotmányos rendnek, az egykori áldozatoknak és ma élő magyaroknak tartozunk.” Ez elég lagymatag érvelés, hiszen senki nem kért egy olyan emlékműből, amelynek a kompozíciója ráadásul még a történészek szerint is kimeríti a történelemhamisítás fogalmát.
Ezzel szemben, ha valóban komolyak lennének Orbánnak a közleményében leírt szavai, mely szerint azért lett helyére emelve a köztéri alkotás, hogy az „kifejezze azt a fájdalmat és megpróbáltatást, amelyet a szabadsága elvesztése miatt a magyar nemzet érzett és elszenvedett”, akkor a szoborállítást széleskörű egyeztetések előzték volna meg, többek között a történész és művészettörténész szakma teljes bevonásával, hogy mégis pontosan hogyan is nézzen ki az új szoborkompozíció.
Orbán közleménye: történelemből elégtelen
A miniszterelnök közleményében számos olyan több sebből is vérző történelmi megállapításokat tesz, amelyeket már a korábbi levelében szintén „elkövetett”. Most csak egyetlen lényeges gondolatát emelnénk ki:
„1944. március 19-től 1991-ig hazánk területén folyamatosan állomásoztak megszálló csapatok. A megszállás hosszú évtizedei alatt olyan szörnyű dolgok történtek Magyarországgal és a magyar állam polgáraival, amelyek függetlenségünk és nemzeti önrendelkezésünk megléte esetén sohasem következhettek volna be.”
Magyarország független volt és nemzeti önrendelkezésünk teljességében döntöttünk a numerus claususról, majd a különböző zsidótörvényekról. Azt sem idegen hatalom kényszerítette ki hazánktól, hogy Kárpátaljáról kitoloncoljanak mintegy 18 ezer zsidót az akkori határainkon túlra (akik Trianon előtt magyar állampolgárok voltak). Azt megértjük, hogy Orbán itt arra gondolhatott, hogy a magyar zsidóság teljes fizikai megsemmisítése feltételezhetően nem ment volna végbe, hogyha elmarad a német megszállás, azonban többek között a magyar állampolgárok százezreinek a jogkorlátozása, a munkaszolgálat fölállítása szintén szörnyűséges dolgok, amelyek ráadásul 1944 márciusa előtt történtek. (A Don-kanyari katasztrófáról nem is beszélve)
Dühöngő 2.0: költözés a budai Várba
Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, még június 6-án tartott üléséről adott tájékoztatásában jelentette be, hogy a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala. Mindez most már biztossá vált, miután az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányhatározat elrendelte az ingatlan felújítását és átépítését úgy, hogy az 2016. március 15-ig megvalósuljon. A kormány felkérte Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert és Fürjes Balázst, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést a beruházás megvalósítása érdekében.
Mindez azért érdekes, mert még 2011-ben Lázár János azt mondta, hogy a kabinetnek a Parlamentből történő kiköltöztetése akkor fog megvalósulni, ha az államnak lesz rá pénze. Lázár akkor úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány nincs abban a helyzetben, hogy több tíz milliárdot költsön a költözködésre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az Országház valóban nem kormányzati épületnek épült, hanem a törvényhozás házának, vagyis előbb-utóbb minden más funkciónak ki kell onnan költöznie, „de erre csak akkor költünk, amikor már egyébként annyi a pénz, hogy nem tudunk vele mit kezdeni”.
Nos, a jó hír az, hogy ezek szerint annyira jól áll a magyar gazdaság, hogy sikerült néhány tíz milliárdot találni a magyar költségvetésben, amely segítségével végre valóra válhat Orbán álma. De ha ennyire jól megy minden, akkor miért szükséges további 110 milliárdos megszorítás zárolás?
Társadalmi párbeszéd helyett kordonok
Az több mint visszás, hogy az emlékmű ügyében, egy ennyire érzékeny témában keménykedik a magyar kormány azzal, hogy ők bármit megtehetnek, semmilyen ellen hang, tiltakozás sem tántoríthatja el őket a céljaik elérésétől. Orbán, az ígérete ellenére semmilyen érdemleges párbeszédbe sem kezdett bele a Sorsok Házával, az emlékművel, vagy akár a Veritas Történetkutató Intézettel kapcsolatban. A történészek hiába próbálkoztak a szoborállítás kapcsán petíciókkal, ténykedésük süket fülekre talált a kormányzatnál.
Ez az emlékmű, így ebben a formában az igénytelenségével (még a rajta szereplő feliratot is sikerült félrefordítani, így jelenleg állatáldozatokról emlékezik meg a a héber felirat) immár nem szól másról, mint a hergelésről és a közbeszéd további megmérgezéséről. Mindezeknek a lépéseknek a kormányzati célja egyrészt az lehet, hogy elterelje a figyelmet az olyan témákról, mint például, hogy miért is kell 110 milliárd forintot zárolni a költségvetésből, miközben arra mégis van több tíz milliárd forint, hogy Orbánék átköltözhessenek Budára. Másrészt ezek a jelképes erőfitogtatások egyértelmű üzenetként dekódolódhatnak azoknál a szavazóknál, akiknek imponál a baloldallal szembeni állandó konfliktuskeresés, illetve akik még vacillálnak a Fidesz és a Jobbik között az önkormányzati választások közeledtével.
