Orbán Ismét Moszkvát választotta Brüsszel helyett, amiért azonban nem csupán erkölcsileg, de anyagilag is megfizethetünk. A Déli Áramlat gázvezeték ügyében Brüsszel kooperációra kényszerítené Moszkvát a vezeték rendszer-üzemeltetési és a szállítási jogainak szétválasztásával. Vagyis, más gázcégeknek is szállítási jogokat akar kicsikarni, ami nyilvánvalóan csökkentené az orosz gázóriás monopóliumát. Ez Magyarország számára mindenképpen kedvező lenne, hiszen a monopólium megtörésével az árak alacsonyabbak lehetnek, a projekt pedig kevésbé lenne alkalmas a politikai nyomásgyakorlásra.
Ezzel egy időben Magyarország nemhogy rendezné sorait és a kérdésben egységesülő EU-ban határozottan beleállna a döntésbe, éppen ellenkezőleg. Rogán Antal pár napja nyújtott be egy javaslatot, amellyel kicselezve az EU-s jogot és szembemenve az EU elvárásaival egy ideig még biztosan tovább építhetjük a Déli Áramlat hazai szakaszát. Ezzel a kormány ismét Moszkvát választotta az éppen értünk is harcoló Brüsszel helyett.
Pedig nem csupán a diverzifikáció miatti olcsóbb gázár reménysége sarkallhatna a szövetségesünk melletti kiállásra. Az EU a kérdésben nem viccel, akár az uniós forrásokat is leállíthatják, ahogy azt Bulgáriának is kilátásba helyezték. Ezt pedig jobb lenne komolyan venni. Főleg azért, mert csupán tavaly a hazai GDP 5,4 százalékát, több mint 1600 milliárd forintot kaptunk az EU-tól, ez pedig már a befizetéseink utáni nettó összeg. Képzeljük el a költségvetést, mondjuk a személyi jövedelemadóból befolyó összes forrás nélkül, ami hozzávetőlegesen 421 Pancho Aréna ára. Ennyit adott ugyanis hozzá az EU a magyar gazdasághoz 2013-ban.
Forrás: 444.hu
Gázellátás: az alapok
Az Európai Unió egyik legsebezhetőbb pontja a gazdasági óriás energiafüggősége. Az EU energiaszükségletének negyedét földgázzal elégíti ki, ami relatíve tiszta és költségkímélő energiaforrás. De megvannak az árnyoldalai is: a mostanság még vezetékeken szállított gázt könnyen politikai nyomásgyakorlásra használhatja az eladó fél, hiszen arra egyszerűen szükség van, a gázcsapok elzárásának közép távon komoly szociálpolitikai következményei lehetnek. Ez a veszély is megszűnik egyszer, az LNG (cseppfolyósított és a csővezetékes földgáz) olcsóbbá válásával egyre könnyebb lesz diverzifikálni a gázkészletek beszerzési pontjait, ám addig marad az olcsó, de fix kiépítésű vezetékes gáz.
Esetünkben ráadásul attól a nagyhatalomtól érkezik az energiaforrás, amely az utóbbi években nem egyszer ki is játszotta a gázcsapok elzárásával történő nyomásgyakorlás kártyáját: 2006-ban, 2009-ben és 2014-ben is felfüggesztette az ukrajnai szállítást, ezzel egyébként minket, magyarokat is korlátozva az orosz gázhoz való hozzájutásban. Másrészről az ukránok többször megcsapolták olyankor is a vezetéket, amikor Moszkva ezt határozottan tiltotta, adósság vagy a tárgyalások elakadása miatt. Ezért Magyarországnak mindenképpen alternatívát kell keresnie az Ukrajnán át történő gázszállítás mellett.
Európa-Nabucco kontra Oroszország-Déli Áramlat
Többek között éppen az ukrán gázviták hatására, valamint a növekvő igények kielégítésére indultak el a tárgyalások két egymással versengő gázvezeték-tervezetről. A két koncepció közti legfőbb különbség, hogy az EU által támogatott, mára kifulladt projekt, a Nabucco gázvezeték nem egy cég tulajdonában lenne, hanem az EU-s versenyjoggal összeférhető módon a kitermelés helye is diverzifikálta volna a vezetéket (iraki, azerbajdzsáni, türkmenisztáni és egyiptomi eredetű földgázt is eljuttatott volna az EU területére). Ezen túl a vezetéken több cégnek lett volna joga a szállításra, versengésük pedig garantálta volna a lehető legalacsonyabb árat a fogyasztóknak.
Mindennek pont az ellenkezője az orosz Déli Áramlat: az orosz állami cég, a Gazprom egy kézben összpontosítaná, rendelkezve a tulajdonosi és a kizárólagos szállítói, valamint az üzemeltetői jogokkal is. Ezzel kiiktatja a versenyt, egyeduralkodóvá válva a gázpiacon, ami nyilvánvalóan nem szolgálja sem Európa, sem Magyarország érdekeit. Tehát magyar viszonylatban úgy diverzifikálnánk a hazai gázellátást, (amellyel a legnagyobb baj, hogy Oroszországtól függ), hogy egy másik útvonalon keresztül szállítana az orosz gázt hazánkba. Márpedig a Nabucco-projekt és a Déli Áramlat egymást kizáró opciók, a két vezeték együtt nem működhetett volna profitábilisan.
Post Nabucco: Moszkva győzelme Kelet-Európa fölött
Moszkva pedig pontosan tudta ezt. Ezért a kelet-közép-európai piaci pozícióit szem előtt tartva képes volt az orruknál fogva vezetni a régió államait, amelyek fittyet hányva a közös európai energetikai alapelvekre (a diverzifikálás szükségességére) belesétáltak az orosz csapdába, erős bilaterális megállapodásokat kötve Oroszországgal. Az orosz gáztól függő Bulgária, Románia és Magyarország óriási vesztese a Nabucco-projekt (és kisebb testvére, a Nabucco-West) elhalásának.
A helyette megépülő Transz-Adriai gázvezeték (TAP) majd szállítja ugyan Európának az azeri gázt, de azt nem a legkiszolgáltatottabb kelet-európai államok felől teszi, hanem délről, Olaszországon keresztül, amely már így is diverzifikált gázellátási portfólióval rendelkezik.
Meg kéne érteni: Brüsszel nem Moszkva
Így többek között hazánk is ismét kutyaszorítóba került, amelyben a magyar kormány mozgástere immár minimális, többek között eddigi döntéseinek következtében. Itt jönne a képbe Brüsszel, ugyanis az EU nem tett le arról, hogy kooperációra kényszerítse Moszkvát, és rákényszerítse arra, hogy szétválassza a rendszer-üzemeltetési és a szállítási jogokat. Vagyis más gázcégeknek is szállítási jogokat akar kicsikarni, ami nyilvánvalóan csökkentené az orosz gázóriás monopóliumát.
Ez Magyarország számára mindenképpen kedvező lenne, hiszen a monopólium megtörésével az árak alacsonyabbak lehetnek, a projekt pedig kevésbé lenne alkalmas a politikai nyomásgyakorlásra. Így hát észre kellene vennünk, hogy Brüsszel velünk, és nem ellenünk harcol ebben a kérdésben, ráadásul jóval nagyobb "seregekkel", mint amekkorákat mi bármikor mozgatni tudnánk.
Külön utasságunkkal ugyanis csupán az árvitában érhetünk el kisebb engedményeket, cserébe viszont feladjuk az egységes fellépés jóval nagyobb erejét. Az EU Bulgáriát már meggyőzte arról, hogy állítsa le a Déli Áramlat ottani építését mindaddig, amíg az oroszok nem garantálják kétséget kizáróan azt, hogy a vezeték az uniós versenyjoggal kompatibilis módon épül meg és működik majd. Most Szerbia következik, amellyel a csatlakozási tárgyalásokat is felfüggesztheti Brüsszel, amennyiben nem állítják le a projektet.
Putyin bábállamának lenni nem kell félnetek jó lesz...
Ezzel egy időben Magyarország nemhogy rendezné sorait és a kérdésben egységesülő EU-ban határozottan beleállna a döntésbe, éppen ellenkezőleg. Rogán Antal pár napja nyújtott be egy javaslatot, amellyel csupán az időt húzzuk, közben süthetjük a magunk pecsenyéjét tovább építhetjük az eddigi brüsszeli kokik ellenére a Déli Áramlat hazai szakaszát. Ezzel a kormány ismét Moszkvát választotta Brüsszel helyett.
Pedig ez nem csupán az EU energetikai elképzeléseivel megy szembe, hanem Orbánék pár évvel korábbi meggyőződésével is, amely szerint ez csak tovább fokozná az oroszoktól való függőségünket. Pedig Brüsszel nem viccel, akár az uniós forrásokat is leállíthatja, ahogy azt Bulgáriának is kilátásba helyezték. Ezt pedig jobb lenne komolyan venni. Főleg azért, mert csupán tavaly a hazai GDP 5,4 százalékát, több mint 1600 milliárd forintot kaptunk az EU-tól (nem kölcsönként, hanem támogatásként), ez pedig már a befizetéseink utáni nettó összeg. Képzeljük el a költségvetést mondjuk a személyi jövedelemadóból befolyó összes forrás nélkül, ami ez hozzávetőlegesen 421 Pancho Aréna ára. Ennyit adott hozzá az EU a magyar gazdasághoz 2013-ban.
Az utolsó 100 komment: