Balog Zoltán tavaly harmadik helyet ért el a Ténytár és a Mérték által összeállított toplistán, amely a fő kirekesztőket gyűjtötte össze a magyar politikában. Az „emberminiszter” azzal az érvvel került fel a dobogóra, hogy az iskolai felzárkóztatást szegregált környezetben is végre lehet hajtani.
Mint írtuk, „Balog Zoltán kijelentése tipikus esete a kirekesztő közlésnek, hiszen közhatalom-gyakorlóként, miniszterként állítja, hogy az iskolai szegregáció, ami ugye a kisebbség és a többség elkülönülését jelenti, egyáltalán nem baj. Az érvelés itt egyszerűen megfordul, az elkülönülés a kisebbség érdekét is szolgálja, hiszen felzárkóztatásra a miniszter szerint így is van lehetőség.”
2014 novemberében pedig Balog be is nyújtott egy törvénymódosító javaslatot, amely gyakorlatilag lehetővé tette, hogy a kormány felmentést adjon a szegregációs tilalom alól. A módosító a társadalmi felzárkóztatásra hivatkozva teszi lehetővé a hátrányos megkülönböztetést. Pedig a szegregáció folyamatát inkább visszafogni kellene ahelyett, hogy törvényi szintre emelik, hiszen a 2008-ig tartó csökkenés után az utóbbi években ismét emelkedik a szegregáció mértéke hazánkban.
Balognak abban igaza van, hogy az oktatás színvonalát illetően katasztrofális helyzetben vannak a többségében halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket befogadó iskolák. Az államnak azonban inkább hosszú távon működőképes, fejlődést elősegítő, igazságos rendszert kellene teremtenie a forráskivonás helyett, még akkor is, ha a megoldás csak sok generáció után válik érezhetővé. Csak hát ezzel a megközelítéssel jóval nehezebb kampányolni, politikai népszerűségre szert tenni. Ehelyett marad a kormány által járt egyszerűbb út, az erőszakos, a populista virtus, a szegények stigmálása, a felelősség hárítása.
Forrás: szuveren.hu (szerkesztve)
Szegregáció a jelen gyakorlatában
L. Ritók Nóra, esélyegyenlőségi szakértő, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője, sok éves tapasztalattal rendelkező, halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) gyerekekkel is foglalkozó pedagógus leírása alapján az iskolai szegregáció Magyarországon spontán indult el úgy, hogy alapvetően mindenhol adott volt az integrációs oktatást megvalósító önkormányzati fenntartású iskola.
Majd, ahogy ezekben az intézményekben elkezdett nőni a gyakran HHH, roma tanulók aránya, alapítványi, egyházi iskolákat hoztak létre, ahová szinte kizárólag a nem roma szülők kezdték beiratni gyerekeiket. Ezek az iskolák a problémamentesség ígéretével kecsegtettek, sokszor végigjárták a nem roma családokat, óvodákban ajánlották magukat a szülőknek, akik nem kívánják „rossz környezetbe” adni gyermekeiket.
A jelentkezési feltételeket pedig diszkréten oly módon határozták meg, hogy HHH-gyerekek lehetőleg ne jelentkezzenek (tandíj, kötelező egyházi adó, templombajárás, lelkészi ajánlás). A többieknek pedig maradtak az önkormányzati, mára KLIK fenntartású intézmények, amelyekbe sok helyen mára csak roma gyerekek járnak. Az állami iskolák tehát elkezdték saját magukat szegregálni, méghozzá a szabad iskolaválasztás demokratikus ideálja elvén.
Világos, hogy a közoktatási törvénybe foglalt szabad iskolaválasztás és a deszegregáció elve ellenmondásban állnak egymással – írja L. Ritók. Szabadon választható iskola a gyermek adottságainak, érdeklődésének, a szülő vallási vagy világnézeti meggyőződésének, etnikai, nemzeti hovatartozásának megfelelően. Ahogy a tapasztalat mutatja, ahol van rá lehetőség, a szülők többsége olyan iskolába viszik át gyermekeiket, ahol minimális a HHH-arány.
Ha pedig erre nincs lehetőség, valószínű, hogy létrehoznak egy alapítványi vagy egyházi iskolát, ahol pedig a lakóhely szerinti jelentkezők élveznek elsőbbséget, ideiglenes lakcímet szereznek, hogy gyermekük oda kerülhessen. A törvény által ösztönzött piaci helyzet tehát a szegregációt erősíti, törvényesíti, ami egy másik törvény szerint pedig büntetendő, sérti a gyermekek alapvető jogait.
A szegregált oktatási intézményt fenntartó önkormányzat felelősségre vonható, a burkoltan nem roma gyerekek számára létrehozott alapítványi vagy egyházi intézményeket pedig lehetetlen leleplezni, holott a valóság a statisztikákból is világosan látszik: Magyarországon az általános iskolások egyharmada igazoltan hátrányos helyzetű, az egyházi iskolákban ugyanez az arány 3,55 százalék, ezen belül a HHH-gyerekek aránya pedig 1,9 százalék. Ez csak az országos átlag, Észak-Kelet, Kelet-Magyarország településein a különbség sokkal markánsabb.
Miért rossz az irány?
„Hazai és nemzetközi kutatások sora igazolja, hogy az alacsonyabb társadalmi státuszú, főleg roma gyerekek a szegénységet továbbörökítik. A szegregáló oktatás felerősíti az öröklött társadalmi egyenlőtlenségeket. Integrált oktatás nélkül nem fog megoldódni a cigányság problémája. A szegregált iskolák képtelenek javítani a helyzeten. Ha nem talál a rendszer valamiféle kiutat, a mostani állapot csak romlani fog” – írja az esélyegyenlőségi szakértő, aki szerint megfelelő arányú, vegyes osztályok lennének ideálisak.
Ma Magyarországon a hátrányos helyzetű gyerekek többsége elkülönítetten tanul, bizonyítottan rosszabb körülmények között, alacsonyabb színvonalon, ami nem segíti őket abban, hogy továbbtanuljanak, kitörjenek a mélyszegénységből. A diszkriminációs gyakorlat következtében ezek a gyerekek később nehezebben illeszkednek be, nehezebben kerülnek be a munka világába. Ez pedig nem csak nekik rossz, hiszen később ők lesznek azok, akik a munkaerőpiacról kiszorulva a segélyezési rendszerre közmunkára kényszerülnek, ezzel tovább gyarapítva a létminimum alatt élők négymilliós táborát.
Balognak abban igaza van, hogy az oktatás színvonalát illetően katasztrofális helyzetben vannak a többségében HHH-gyerekeket befogadó iskolák. L. Ritók Nóra is drasztikus minőségbeli romlásról ír az etnikai alapon egyre jobban elkülönülő roma osztályokban. Szerinte „a többségi társadalom magatartási normáit csak integrált csoportszervezésben, és integrált szituációkban lehet megtanulni. És az elfogadás, a tolerancia is csak integrált helyzetekben fejlődik. A felnőttkori együttélést csak gyerekkorban lehet megtanulni. A szakmai érvek az integrált oktatás mellett szólnak. Mindenhol a világon.”
Míg az integráció megteremti a találkozás lehetőségét, együttélésre, alkalmazkodásra, elfogadásra tanít, egyenlő lehetőségeket teremt, a szegregációval ez nem megvalósítható.
Elvi szinten sokan egyetértenek az intergációval, azonban egyén szemszögéből már más a helyzet. Máshogy éli meg ezt a szülő saját gyerekénél, mint az elvek szintjén. Az államnak azonban hosszú távon működőképes, fejlődést elősegítő, igazságos rendszert kell teremtenie az állampolgárai számára, még akkor is, ha a megoldás csak sok generáció után válik érezhetővé. Ezzel pedig jóval nehezebb kampányolni, politikai népszerűségre szert tenni. Az erőszakos, populista virtus, a szegények stigmálása, a felelősség hárítása pedig az egyszerűbb út, amelyen a kormány jár.
Itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter
Az egy dolog, hogy Balog látszólag nem mélyült el a vonatkozó szakirodalomban, de még a hivatalos bírói ítéleteket, valamint az Európai Unió alapelveit is figyelmen kívül hagyja.
Hiszen az Európai Unió immár programszinten próbál küzdeni a szegregáció ellen: az Európai Roma jogok központja (ERRC) az EU égisze alatt hat országra, köztük Magyarországra is kiterjedő civil hálózatot hoz létre a roma gyerekek integrációja érdekében.
Ezen kívül tavaly novemberben az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) jogerősen is megnyerte a pert, melyet a nyíregyházi, szegregált, Huszár-telepi gettóiskola felszámolásáért indított. Erre egyébként az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményt adott ki arról, hogy az ügy “arra hívja fel a figyelmet, hogy szükséges megvizsgálni, milyen jogszerű módjai lehetnek azon iskolák működtetésének, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekek esélyteremtő felzárkóztató oktatását segítik”.
Arról nem is beszélve, hogy a Horváth és Kiss kontra Magyarország ügyben a strassbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyarországot a cigány gyerekek indokolatlan értelmi fogyatékossá minősítése és az ebből fakadó iskolai elkülönítés miatt. Az ítélet azonban nem csak a konkrét ügyben bírálta a magyarországi viszonyokat, hanem a társadalmi-történeti hátteret is vázolva szóvá tette azt a "több évtizedre visszanyúló hagyományt", hogy cigány gyerekeket úgy különítenek el többségi társaiktól, hogy alaptalanul értelmi fogyatékossá nyilvánítják őket.
Ironikus módon, a CFCF szerint pedig éppen Balog saját párttársa, Lázár János nevéhez fűződik az iskolai szegregáció felszámolásának egyik legjobb magyarországi példája, a hódmezővásárhelyi cigány gyerekek integrációja.
