A magyar közoktatás soha nem volt tökéletes, de az sem hozott javulást, amit a Fidesz ezen a területen végrehajtott. Sőt, helyette a forráskivonással és központosítással (ugyanakkor a szakiskolák átgondolatlan decentralizálásával) a kormányzat csak mélyítette az addig is fennálló problémát, vagyis az esélyegyenlőség hiányát a magyar iskolarendszerben, amelynek következtében a társadalmi mobilitás, a szegénységből való kitörés lehetősége az oktatás által mára szinte a lehetetlennel egyenlő.
Miközben a Nemzeti Együttműködés Rendszerében immár több mint 5 éve sorra születnek olyan intézkedések, amelyekkel kifejezetten a szegény társadalmi rétegek járnak rosszul (egykulcsos szja, a minimálbér megadóztatása, jobbágysorsra ítélő közmunkaprogram), a kormány megtartotta elődei szokását és továbbra is forráskivonásokkal sújtja az oktatást.
Az eredmény sokkoló: az OECD adatai szerint 2008-2012 között az oktatásra költött állami pénzek a teljes állami kiadások százalékában 25 százalékkal csökkentek Magyarországon. A magyarországi csökkenés az egyik legmagasabb mértékű volt az OECD-országok közül.
Oktatás = társadalmi mobilitás
Az oktatás mindig is óriási lehetőség arra, hogy az alacsony keresetű családok gyermekei esélyt kaphassanak a felemelkedésre: a statisztikák szerint az iskolai végzettség és a munkaerő-piaci lehetőségek között szoros összefüggés van. Az OECD 2012-es adatai szerint a munkanélküliségi ráta 44,5 százalék volt az alapfokú és csupán 3,9 százalék a diplomával rendelkezők körében.
A tanulás tehát hosszú távon jobb megélhetést jelent, valamint a kiemelkedés lehetőségét nyújtja a szegénységből is. A kormányzat fáradhatatlan munkája következtében azonban az egyetlen kitörési lehetőséget a szegénységből is alkalmatlanná teszik erre a szerepre.
Az oktatásra fordított források csapolását természetesen nem ez a kormány kezdte, de éppen ideje lenne már abbahagyni az egymásra mutogatást annak érdekében, hogy a szegény gyermekek is hozzáférhessenek olyan szintű képzéshez, mint szerencsésebb, jómódúbb családba született társaik.
Megint nagyon rosszul teljesítünk a PISA-teszten, de nem csak ott...
A sokat emlegetett PISA-felmérés részeként minden vizsgált országban képet kaphatunk a tanulók családi hátteréről, és annak összefüggéseiről a tanulók teljesítményével.
A tanulók családi helyzetét mérő szociális, gazdasági és kulturális index (ESCS-index, vagy CSH - családi helyzet - index) számszerűsíthető formában magába sűríti mindazoknak a háttérváltozóknak a hatásait, amelyek a diákok eredményeit leginkább meghatározzák. Az index összetevői között találhatjuk a szülők munkáját, iskolai végzettségét, valamint a család kulturális és anyagi javait (köztük az otthon található könyvek számát). A magyar tanulók átlagos ESCS-indexe valamivel az OECD-átlag alatti, különösen a szegényebb régiókban.
Ám Magyarország ESCS-index értéke, nem csak alacsonyabb az OECD-átlagnál, hanem annak szórása is nagy. Ez azt jelenti, hogy a magyar gyerekek családi háttere között nagy különbségek vannak, a magyar oktatási rendszerben pedig nagyobb arányban vannak rosszabb szociális környezetből érkező diákok, és az iskoláknak, valamint a pedagógusoknak a tipikusnál nagyobb egyenlőtlenségekkel kell megküzdeniük az iskolai előmenetel esélyeinek javításához.
A szociálisan hátrányos helyzetű diákok oktatási lehetőségeinek korlátozottsága egyrészt méltánytalan, másrészt hosszú távon az egész társadalom szempontjából rendkívül káros következményekkel járhat. Ha a kedvezőtlen családi-társadalmi helyzetben nevelkedő diákok az oktatási rendszerből kilépve nem rendelkeznek a munkaerőpiac által értékelt kompetenciákkal és tudáskészlettel, valószínűleg magasabb szociális és egészségügyi költségeket generálnak, és kisebb részt képesek vállalni a közteherviselésből.
Még a Fidesz oktatáspolitikusa szerint is kevés jut oktatásra
Mint arra Pokorni Zoltán is rámutatott, a magyar oktatási rendszer rendkívül alulfinanszírozott, amely egyébként az OECD-statisztikákból is világosan látszik. Ez nagyjából azt jelenti, hogy míg egy olyan országban, ahol többet invesztálnak az oktatásba, az állami intézményekben elérhetőek olyan szolgáltatások, amelyekre a magyar szülők - már akik megtehetik - a piacon keresnek szolgáltatót: külön nyelvtanár, magán sport- és zeneórák, korrepetálás.
Ez látszik a PISA-eredményeken is, amelyekből világosan kiderül, hogy az ESCS-index hatása Magyarországon OECD-átlag feletti: az index egységnyi változása átlagosan 47 pontnyi különbséget jelent a tanulók matematikai képességeiben, 8 ponttal többet, mint az OECD-országokban átlagosan. Vagyis, a jobb anyagi helyzetben lévő családok gyermekei látványosan jobban teljesítenek a felmérésen, holott a szellemi képességek nem az anyagiaktól függnek. Ami viszont pénz kérdése, az az azokat kiaknázó eszközök, módszerek.
A PISA2012 adatai tehát ismételten azt a tényt erősítik meg, hogy Magyarországon az oktatási rendszer eredménytelennek bizonyul a szociokulturális eredetű hátrányokkal szemben, a tudásszerzés családi környezetből fakadó egyenlőtlenségeit nem sikerül kellőképpen enyhíteni.
A mérésből az is kiderül, hogy hazánk az OECD-átlagnál alacsonyabb átlageredményt az OECD-átlagnál jelentősen nagyobb családi háttérből fakadó egyenlőtlenségek mellett érte el. Tehát, ha sikerülne csökkenteni a vagyoni státuszhoz kötött egyenlőtlenséget, az egyúttal országosan is javítaná a diákok teljesítményét.
Érdemes lenne végre levonni a következtetést, hogy az oktatásba fektetett pénz hosszú távon csökkentené a társadalmi egyenlőtlenséget, és a megfelelő színvonalú oktatás biztosítása a szegény gyermekek számára megteremtené a kitörés lehetőségét az ördögi körből, az öröklődő szegénységből.
Pénz lenne rá, már csak az akarat hiányzik.
