Miközben a kormány azt kommunikálja, hogy nemzetközileg is versenyképes felsőoktatást akar, az oktatók bére megalázó, a kutatói előmenetelhez pedig hiányoznak az alapvető feltételek. Ahelyett, hogy elsődlegesen ezeket a problémákat orvosolnák és a magyarországi egyetemek kellő pénzt kapnának a hatékony működés érdekében, a kormány egy sor általa létrehozott intézményt tömött ki nem kevés pénzzel az elmúlt időben. Az egyik ilyen szervezet a Veritas Intézet, amely 2014 januári megalakulása óta már kapott hideget-meleget a hazai történésztársadalomtól.
Hiába vannak kiváló egyetemeink nemzetközileg is elismert tanszékekkel, illetve oktatói gárdával, a kormány mégis fontosnak tartotta, hogy állami pénzekkel pumpáljon ki egy általa alapított intézetet. Ez egyrészt azért rendkívül visszás, mert a felsőoktatási intézményeinknek 2010 és 2014 között súlyos megszorításokkal kellett szembenézniük, másrészt, néhány szakmabeli szavaival, újra beköszöntött a pártállami tudományszervezés.
Mi a Veritas? Hol az „igazság”?
A kormány 2014 januárjában 260 milliós költségvetési kerettel „a nemzeti összetartozás erősítése érdekében” hozta létre a Veritas Történetkutató Intézetet azért, hogy „az elmúlt másfél évszázad sorsfordító politikai és társadalmi eseményeit hitelesen, torzítás mentesen, a mai kor elvárásainak megfelelően” mutassa be. Már a színpadra lépés több mint botrányosra sikeredett: Szakály Ferencnek, az intézet vezetőjének sikerült egyszerűen csak „idegenrendészeti eljárásnak” minősíteni a kamenyec-podolszki mészárlásokhoz vezető deportálásosokat, (igaz, Szakály a kezdeti magyarázkodások után legalább bocsánatot kért.)
Szintén Szakály volt az, aki fontos szerepet játszott tavaly abban, hogy a Budapesti Törvényszék rehabilitálja Hóman Bálintot. A Horthy-korszak volt kultuszminiszterének szerepe volt számos zsidóellenes törvény megalkotásában, és több parlamenti képviselővel együtt a magyar zsidók deportálása mellett emelt szót. Legvégül csak a nagyon hangos nemzetközi felzúdulás akadályozta meg, hogy felépüljön a Hóman-szobor. Még a miniszterelnök is, aki bár korábban támogatta a szoborállítást, utólag már elállt tőle.
Nem is csoda, hogy a hazai történészszakma már a kezdetektől ellenszenvvel figyelte a Veritas munkásságát, és igen kemény kritikával illeték az Intézetet. A szakmabeliek szerint kurzus-történetírás, agitprop, pártállami tudományszervezés, ideológiai megrendelések zajlanak az intézetnél. Bár Szakály már nagyobb nyilvánosság előtt is szólt kritikusan Horthyval kapcsolatban, a történészek közül sokan továbbra is úgy vélik, hogy munkássága a Horthy-rendszer egyoldalú rehabilitálását szolgálja.
Nemrégiben az is kihozta a szakmát a sodrából, hogy állami szaklevéltárrá minősítette a parlament kormánypárti többsége a Veritas Történetkutató Intézetet, amely így a rendszerváltás óta felhalmozódott, és a kárpótlási ügyekben keletkezett iratokat is átveszi az Igazságügyi Hivataltól. A felháborodott levéltárosok azonnal jelezték, hogy szerintük sokkal inkább a Magyar Nemzeti Levéltár részére kellett volna többletforrást biztosítania a kormányzatnak, mint egy megfelelő tárgyi és személyi feltételekkel nem rendelkező tudományos kutatóműhelynek.
A plusz forrásokat az egyetemeknek kéne adni!
A levéltárosok fellépése teljesen jogos: kiváló szakmai fórumok léteznek a hatékony és a lehető legobjektívebb történelemkutatáshoz, többek között az egyetemi oktatógárda is ide tartozik. Ők azonban egyáltalán nincsenek megbecsülve, legalábbis ha a fizetésüket és a munkakörülményeiket nézzük.
A legnagyobb baj például az, amelyre a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete már rég felhívta a figyelmet, hogy ma egy adjunktusnak a nettó bére annyi, mint egy jobb multinál egy betanított munkásé. Ráadásul a kutatói előmenetelhez publikálni kell és konferenciákra is kell járni, sőt nem árt, ha az ember még néhány szakmai szövetségnek is a tagja. Mindez azonban rendkívül költséges. Mindezek mellé érdemes azt is hozzátenni, hogy az egyetemi oktatók bére az elmúlt tíz évben nem változott, az infláció miatt a fizetések évről évre kevesebbet értek.
A kormányzat már „reagált” a problémákra: Palkovics László, felsőoktatási államtitkár például másod-, vagy harmadállás vállalására biztatta az egyetemi oktatókat, amennyiben elégedetlenek a bérükkel. Palkovics szerint az oktatóknak „egy sor lehetősége van arra, hogy egyéb módon kiegészítse a jövedelmét”.
Palkovics László - MTI fotó
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy némi béremelés tervbe van véve az egyetemi oktatóknál, mindez azonban nem ad megoldást egy sor rendkívül súlyos problémára: az oktatóknak saját zsebből kell fizetniük, hogy egyáltalán tudjanak tanítani (saját gép, rengeteg nyomtatás, könyvbeszerzés). Minden tudományos mellékmunkát (szerkesztés, fordítás, lektorálás stb.) ingyen, szakmai elkötelezettségből kell végezniük.
A Népszabadságnak nyilatkozó oktatók helyzetleírásai tökéletesen bemutatja a jelenlegi áldatlan állapotokat:
A munkakörülmények minősíthetetlenek: nincs szakkönyv, nincs papír, nyomtató, nincs okostábla, nincs függöny az ablakon. A saját laptopunkkal tanítunk a 70-es évek elkoszlott irodabútorai között. Ez így nem mehet tovább!
- A tanszékünkön két oktatóra jut egy (tízéves) számítógép.- Több kollégámnál bekövetkezett a dilemma: vagy számlát fizet, vagy eszik. Nincs tovább.
Hogy lesz így szakszerű oktatás?
És akkor most vissza a mindent anyagi segítséget megkapó Veritas-hoz, vagy akár ahhoz a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézetéhez, amely a rendszerváltás történetének újraértelmezését kapta feladatául, és amely szervezet már akkor részesült 400 millió forintban, mikor az intézmény még fel sem állt. Az egyetemeink bizonyosan képesek lennének mindazt a munkát, kutatást elvégezni, amit a Veritas vagy a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet elvállalt, csak éppen pénzük nincsen. Igaz, ebben az esetben, ha az egyetemek is megkapnánk a szükséges anyagi támogatást, a múlt feltárása is objektívebben menne, ami sajnálatos módon jelenleg egyáltalán nem fontos a kormánynak.
Csak az a lényeg, hogy egy olyan történelemszemlélet kerülhessen előtérbe, ami a Fidesz számára oly kedves. Ha már a független civilség szerepét kiosztották a CÖF-re, akkor miért pont a történészszakma ne kapjon egy ilyen kormánybarát szervezetet? – gondolhatták valahol fent. Ezzel viszont félő, hogy rengeteg történésznek csak akkor lesz esélye egyáltalán normálisan megélni, ha vállalja a múlt akképpen való értelmezését, ahogy a kormány szájízének megfelel.