A magyar egészségügyi ellátórendszer problémáival nem először foglalkozik a Ténytár. Az elmúlt hónapokban az oktatási rendszerhez kapcsolódó tüntetések és sztrájkok miatt valamennyire háttérbe szorultak az egészségügyi rendszerben tapasztalható mindennapos problémák, pedig nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a hazai egészségügyi ellátórendszer ugyanolyan, ha nem súlyosabb válságban van, mint az oktatási rendszer.
Magyarország az OECD-országok között GDP-arányosan a legkevesebbet költi az egészségügyre, de a forráshiány mellett a 30-40 éve változatlan elveken működő rendszer sem segíti az egészségügyi ellátórendszer fejlődését. A források nem hatékony szétosztása miatt a bérek szánalmasan alacsonyan maradtak az elmúlt 10-15 évben, ennek pedig az az eredménye, hogy az orvosok és nővérek jelentős hányada hagyja itt Magyarországot, vagy vált pályát a kilátástalan helyzet miatt.
Bár a 2017-es költségvetési tervezet alapján jövőre több mint 100 milliárd forinttal jut több pénz az egészségügyi ellátásra, önmagában ez még nem fogja megoldani a problémákat.
Nem új keletű problémák
Az egészségügyi rendszer válsága nem most ütötte fel a fejét. De ha a közeljövőben nem sikerül átfogó megoldási tervvel előállni, akkor még ebben az évtizedben összeomolhat a rendszer. Az elmúlt években felgyorsult az egészségügyi dolgozók kivándorlása, több tízezren hagyták itt az országok. Azok közül, akik pedig itt maradtak, sokan inkább a pályaelhagyást választották, mert az átlagbérek annyira alacsonyak a szektorban, hogy még a tisztességes középosztálybeli megélhetéshez sem elegendő a legtöbb esetben.
A szakértők között nincs egyetértés abban, hogy orvoshiány van-e Magyarországon, vagy sem. Lantos Gabrella Mi a baj a magyar egészségüggyel című írása szerint a 30 ezer praktizáló orvos népességszámra vetítve nem kevesebb, mint a többi országban, de a Kórházszövetség szerint azonban sokkal rosszabb a helyzet, mivel a köz finanszírozott fekvő- és járóbeteg-ellátásban összesen 17 ezren praktizálnak.
Abban viszont mindenki egyetért, hogy a bérek nevetségesen alacsonyak a szektorban: egy 35 éves szakorvos kezdőbére alig éri el a nettó 200 ezer forintot, egy 50 évesé pedig a 300 ezret. Előbbi csak néhány tízezer forinttal van felette a magyar átlagbérnek, de sok szektorban (IT, biztosítás, pénzügy) egy kezdő fizetése magasabb, mint egy több éves tapasztalattal rendelkező orvos fizetése.
Még rosszabb a helyzet, ha az ápoló személyzet, nővérek bérét vizsgáljuk. A nővérek helyzete még nyomorúságosabb. Többségük havi nettó 100-130 ezer forintot keres, ami alacsonyabb mint a nettó átlagfizetés Magyarországon. Összehasonlításul: körülbelül a takarítok keresnek ennyit. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a kivándorlás és a pályaelhagyás a nővérek körében még magasabb, mint az orvosoknál, és körülbelül 4000 nővéri állás betöltetlen. Emiatt még többet kell dolgoznia azoknak, akik még kitartanak, ami stresszhez és feszültségekhez vezet. Arról nem is beszélve, hogy sok helyen már az orvosoknak kell ellátnia a hiányzó ápolószemélyzet munkáját, emiatt még inkább úgy tűnik, hogy kevés az orvos a rendszerben.
Ha mindez nem lenne elég, érdemes ismét kiemelni, ha az ellátórendszer elavult, az eszközpark hiányos, az új modern eljárások pedig sok helyen teljes egészében hiányoznak.
Orvosbárók uralják a kórházakat?
Lantos Gabriella Mi a baj a magyar egészségüggyel írására sokan felfigyeltek a szakmán belül is, mivel olyan témát is feszegetett, amelyről eddig még kevés szó esett.
A paraszolvencia, vagy hétköznapibb nevén hálapénz gyakorlatilag már elfogadott jelenséggé vált az egészségügyben, az orvosok teljes jövedelmének jelentős hányadát teszi ki (becslések szerint évi 70 milliárd forint adózatlan pénz kerül így az egészségügyi dolgozókhoz). Amiről viszont kevesen beszélnek, hogy a hálapénz sem egyenlően oszlik meg az erősen hierarchikus rendszerre épülő szektorban. Sok vezető és sztárorvos sajátítja ki a műtői kapacitásokat, és a legtöbb hálapénzt ők teszik zsebre, nem egy esetben akár havi több millió forintot is (a szerző szerint akár még a havi 8 millió forint sem elképzelhetetlen). Mindeközben pedig számos olyan szakterület van (mint pl. az aneszteziológus), ahol a háttérben dolgozó orvosok egy fillér hálapénzt sem kapnak, így nem véletlen, hogy ezeken a területeken alakult ki a legnagyobb hiány az elmúlt években. Másfelől, a hierarchiában betöltött szerep alapján a fiatalabbak jövedelme jóval alacsonyabb, így nem véletlen, hogy közülük hagyják legtöbben itt az országot, vagy váltanak pályát. Ennek tükrében érdemes feltenni a kérdést: becsatornázható-e a hálapénz átlátható formában a rendszerbe?
Az ellátásban részesülőket alapvetően három dolog motiválja a hálapénz odaadása során: minőségibb ellátást akarnak (például kevesebb várakozás), biztosra mennek, hogy így kapják meg a megfelelő ellátást, illetve valóban hálát éreznek. A motivációk alapján jól látható, hogy alapvetően mindenkit a saját érdeke vezérel, amikor hálapénzről van szó: nem a közös kasszába akarnak befizetni, hanem pénzért cserébe biztosabb, minőségibb ellátásban részesülni. Teljesen egészében nem lehet eltüntetni, azonban tisztességes fizetések (és egy jól működő, fejlett ellátórendszerben) mellett vissza lehetne szorítani.
Nem hatékony rendszer
Egy másik fő probléma, amellyel egyre többen foglalkoznak, az a hatékonyság hiánya. Ha röviden össze szeretnénk foglalni, akkor a magyar egészségügyi ellátórendszer nem méretgazdaságos. Rengeteg (szám szerint több mint 150 intézmény) elaprózott kórház van, fenntartásuk pedig költséges. Abban a szakmában is egyetértenek, hogy változtatásokra lenne szükség, mivel a felesleges intézmények fenntartása rengeteg pénzt emészt fel, ezek a pénzek pedig átcsatornázhatóak lennének a dolgozói bérek irányába.
Egy másik probléma, hogy sokan indokolatlan esetben is orvoshoz fordulnak (akár még kórházban is eltöltenek pár napot): Az OECD-tagországok között Magyarországon az egyik legmagasabb az orvosi látogatások száma, ehhez pedig relatíve alacsony orvos és nővérszám társul. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik,, hogy a rosszul strukturált egészségügyi kiadások is hozzájárulnak ehhez, például a fejlett országokhoz képest prevencióra (megelőzés) nagyon kevés pénz jut.
A gondolkodásban és hozzáállásban is változás kell
A 2017-es költségvetési tervben a kormány 164 milliárd forinttal több pénzt tervezett be egészségügyi kiadásokra, ami előrelépésnek tekinthető az elmúlt évek forráskivonásához képest. A plusz forrásokkal azonban csak tompítani lehet a feszültségeket, kezelni nem. Ha sikerülne elmozdulni a hatékonyság irányába (itt nem csak döntéshozói részről, hanem szakmán belül is egyetértés szükséges), akkor már is jelentős javulást lehetne elkönyvelni a szektorban. Ehhez azonban meg kellene szabadulni a Kádár-rendszerben beégett normáktól és szokásoktól. Mivel az átalakulás nem megy egyik napról a másikra, ideje lenne lefektetni az ehhez szükséges alapokat, mivel az áldatlan állapatok miatt idővel annyian kilépnek majd a hazai a rendszerből, hogy az összeomlás végül elkerülhetetlenné válik.
