A szervezett érdekérvényesítés lehetőségeit jócskán megnyirbálta a Fidesz: a szakszervezetek elhallgattatására a kormány köldökzsinórra kötötte ezeket. Kénye kedve szerint, egyedi döntésekkel juttat forrásokat, ettől azok függőségi viszonyba kerülve nem nagyon mernek ugrálni. Ezzel csökken az érdekérvényesítés hatásfoka, és a beléjük vetett munkavállalói bizalom is.
A kormány a sztrájktörvény módosítását is felhasználta a munkavállalók érdekérvényesítései eszköztárának csorbítására: annál a munkáltató, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez (pl. közforgalmú tömegközlekedés, távközlés, áram-, víz- ,gáz- és egyéb energiaszolgáltatók), csak úgy gyakorolható a sztrájkjog, ha az a még elégséges szolgáltatás teljesítését sem gátolja. A törvény azonban nem definiálja, mi is az a „még elégséges szolgáltatás”.
No, nem mintha egyébként ne lennének óriási gondok a szakszervezetek háza táján: a legnagyobbak átláthatatlanul működnek, sokszor nem tudni, mire megy a pénz. Aztán néha kiderül, elég csak a legfrissebb korrupciós botrányra gondolni: a Liga éléről 20 év után távozott Gaskó István, a Fidesz kedvenc szakszervezeti vezetője, miután az ügyészség költségvetési csalás gyanújában indított nyomozást a Ligánál 2015-ben.
Forrás:hvg.hu
Szakszervezeti érdekérvényesítés és társadalmi párbeszéd: miért működnek egyre kevésbé?
A szakszervezetek szerepe alapvetően abból a felismerésből fakad, hogy a munkavállaló érdekérvényesítő ereje jóval erősebb egy nagy közösség részeként, mint gyenge és törékeny munkavállalóként szemben állva a munkáltatóval. A kollektív érdekvédelem ugyanis éppen a közös fellépés nagyobb ereje miatt alakult ki, amelynek hatékonyságát jól mutatja a köteg rőzse meséje.
Bár a magyarok többségét élete során érinti a téma, mégis ritkán esik szó a közbeszédben a munkavállalói jogokról, azok képviseletéről. A munkavállalók nincsenek megfelelően tájékoztatva jogaikról, lehetőségeikről, és a munka világának problémáit először artikuláló jelzőrendszerek, a szakszervezetek is egyre nehezebb helyzetben vannak. A szakszervezetek többsége ugyanis mára a csökkenő taglétszámból, tagdíjból fakadóan anyagilag függésbe kerültek az államtól, jogaikat az új Polgári Törvénykönyv számos ponton csorbította
( a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek, az ILO-nak köszönhetjük, hogy 2011-ben nem történt még radikálisabb korlátozás), ráadásul az elmúlt 26 évben folyamatosan vetélkedő, széttöredezett, esetenként politikailag elkötelezett szakszervezeti szövetségeknek hitelességi válságokkal is szembe kellett nézniük az utóbbi időben.
Forrás: szabim.blog
Minderre a II. és III. Orbán-kormány csak még jobban ráerősített: először a társadalmi érdekegyeztetési rendszert temethettük el, amikor a kormány 2011-ben megszüntette a hazai érdekegyeztetés legfontosabb szervét, a kormányzat, a munkaadók és a munkavállalók közötti - elsősorban a munka világához kapcsolódó ügyeket megvitató - Országos Érdekegyeztetési Tanácsot (OÉT), helyette pedig a megcsonkított hatáskörű, felhígított Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot (NGTT) állította fel, így lehetetlenítve el a valós érdekegyeztetést, komolytalanná téve az egykor fontos, munkaadók és munkavállalók érdekeit védő szervezetet.
Gyorstalpaló: mi az a szakszervezet?
A szakszervezetekről szóló rendelkezéseket a Munka Törvénykönyve XXI. fejezete tartalmazza. Szakszervezet a munkavállalók minden olyan szervezete, amelynek elsődleges célja a munkavállalók munkaviszonnyal kapcsolatos érdekeinek előmozdítása és megvédése. Jogállására a Munka Törvénykönyvén kívül a Polgári Törvénykönyv egyesületekre vonatkozó szabályait, továbbá az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényt is alkalmazni kell. A szakszervezet tehát jogi szempontból egy olyan egyesület, amelynek a célja kizárólagos és speciális: a munkavállalók érdekvédelme - írja Dr. Szabó Imre munkajogász.
Ennek jogán a szakszervezetek az Orbán-kormány jogkorlátozása után is kiterjed a kollektív szerződések megkötésére (a munkáltató és a szakszervezet között megkötött szerződés, amely a felek kapcsolatrendszerét és a hatálya alá tartozó munkavállalók munkaviszonyát szabályozza), a bérharcok lefolytatására (ennek egyik eszközeként sztrájkot szerveznek), valamint bent ülnek a tárgyalóasztalnál az érdekegyeztető tanácsokban (OKÉT, OÉT - élt 2011-ig, azóta NGTT).
A szakszervezetek nem tévesztendők össze a hivatásrendi és szakmai kamarákkal, melyek jelentős állami feladatokat vállalnak át az államtól, de létrehozásuk nem alulról, a munkavállalói oldalról, hanem felülről, az állam által történik. Szerepükből, az államhoz való függőségükből fakadóan ezek a szervezetek sokkal kevésbé tudják ellátni a kamarában résztvevők munkavállalói érdekképviseletét. Fő feladatuk a szakmai feladatellátáshoz kapcsolódó szakmai érdekképviselet, amelyet fontos megkülönböztetni és elkülöníteni a munkavállalói érdekképviselettől. A kamarák nem képesek bérharcot folytatni, kollektív szerződést sem köthetnek, és sztrájkot sem szervezhetnek, míg a szakszervezetek mindezen eszközöket bevethetik a munkavállalóik érdekeinek artikulálására.
Orbánék az érdekegyeztetés elsorvasztásával nem érték be, közben lopakodó üzemmódban váltottak a jogszabályalkotás módján is: a fontosabb jogszabályokat formailag egyéni képviselői indítványként nyújtották be, amelyekről nem kell külön egyeztetést folytatni, ezzel kikerülve a kötelező egyeztetési mechanizmust, valamint megrövidítve a törvények elfogadásának átlagos hosszát (ezzel megnehezítve az állampolgárok tájékoztatását, minimalizálva a társadalom tiltakozását a potenciálisan problémás tervezetek ellen). Míg 2010 előtt az elfogadott törvények átlagosan 75-80 százalékát a kormány terjesztette elő, addig a II. Orbán kormány első évében az elfogadott törvények 42-26 százalékát a formális egyeztetést megkerülve nyújtották be a parlamentnek. Bár ez az arány mára javult valamelyest, a kormány ma is örömmel használja az egyéni indítványt a társadalmi párbeszéd megkerülésére.
De a kormánynak a sztrájkjog sem tetszett - megvoltak az emlékek az első Orbán-kormány idejéből, amikor rekordidejű, 329 órás sztrájkot hirdettek a vasutasok - ezért a kormány a sztrájkjogokat is korlátozta, amikor átírta a sztrájktörvényt 2010-ben. A módosított törvény gyakorlatilag kiherélte a sztrájkjogot többek között azzal, hogy egyes munkáltatóknál, „amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez”, a sztrájk alatt is elégséges szolgáltatás teljesítéshez kötötte a sztrájk gyakorlását, amelynek feltételeinek megállapítását a bíróságok körébe utalta. Ezek az eljárások aztán évekig húzódnak a bíróságokon, így gyakorlatilag lehetetlenné téve a sztrájkot bizonyos munkavállalóknak, például a közszolgáltatások területén dolgozóknak.
Pedig a sztrájkhoz való jogot nemcsak az Alaptörvény, hanem több olyan nemzetközi egyezmény is rögzíti, amelyet Magyarország ratifikált. Nemrégiben az Európa Tanács mellett működő Szociális Jogok Európai Bizottsága állapította meg, hogy a Sztrájktörvény egyes, a közszféra sztrájkjogát érintő rendelkezései az Európai Szociális Kartába ütköznek – írja Dr. Schnider Marianna, az SzMDSz (Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete) érdekvédelmi alelnöke.
Állami köldökzsinóron a szakszervezetek
Az állami támogatás fogalma nem sosem volt idegen a szakszervezetek világától, hiszen a tagdíjbevételekből aligha lehet fenntarthatóan fedezni a szervezetek munkáját, ámde az elmúlt években úgy tűnik, igen kerek összegek landolnak a szakszervezetek számláján a kormánytól, amelyek az OÉT megszűnése óta furcsamód nem is nagyon hallatták a hangjukat - talán az első üdítő kivétel a jelenleg is zajló országos pedagógus-tiltakozási hullám, melyben úgy tűnik, végre (nem csupán a kormány asztalánál) aktivizálódnak a tanárokat tömörítő szakszervezetek is.
A legproblémásabb ezekkel a pénzekkel, hogy az állam nem normatív módon, hanem egyedi döntésekkel stafírozza ki a szervezeteket. Az pedig, hogy aztán ezek a szakszervezeti szövetségek, s tagjaik feltűnően nyájasak és lojálisak a kormánnyal, nem segít eloszlatni a függetlenségükkel kapcsolatos aggodalmakat.
Tavaly is nyilvánosságra hozta a Miniszterelnökség, hogy milyen támogatási szerződéseket kötött 2015-ben a költségvetés keretének terhére. 2015-ben 100-100 millió forinthoz jutott a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, valamint az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége is. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Munkástanácsok Országos Szövetsége 125 millió forint támogatást kapott, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája pedig összesen 200 millió forintból gazdálkodhat az országos érdekegyeztetésben való részvételének köszönhetően.
A szakszervezetek ráadásul nem csak anyagi értelemben függnek az államtól, hiszen az Orbán-kormány által eszközölt törvényi változtatásokkal (új Ptk.) a munkavállalók általánosságban, valamint a szakszervezeti vezetők személyükben is sokkal kevésbé védettek a munkaadóval szemben, így nem csoda, ha kevésbé harciasan hallatják a hangjukat.
Kényes ügyek, kényes ügyek everywhere
A szakszervezetek ügyét a problémás történelmi kezdetek (a SZOT-vagyon szétdarabolása körüli vagyonszerzések), illetve az egyes vezetők nyilvánvaló politikai beágyazottsága sem feltétlen segíti abban, hogy a munkavállalók független, érdekeikért kiálló entitásként kezeljék őket. Elég csak a legfrissebb ügyre gondolni: a Liga éléről 20 év után távozott Gaskó István, a Fidesz kedvenc szakszervezeti vezetője, miután az ügyészség költségvetési csalás gyanújával indított nyomozást a Ligánál 2015-ben.
De Gaskó, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetében is mutyizhatott bőven, a szervezet számvizsgáló bizottsága 2012-ig visszamenően ellenőrizte a sztrájkalapon történt pénzmozgásokat, és az évenkénti küldöttgyűlések elé terjesztett beszámolókban szereplő tételeket összehasonlította a könyvelési adatokkal és a bankszámlakivonatokkal. Kiderült: a valóság köszönőviszonyban sincs a beírt számokkal. Gaskó az éttermi és hotelszámláit is a szakszervezettel fizettette. Elnöksége alatt a szakszervezet százmilliókat utalt át a Ligának - nem tudni mire -, ahol szintén Gaskó volt a főnök.
Átláthatóság, taglétszámok: alig vannak nyilvános adatok
A szakszervezetek ráadásul maguk sem tesznek sokat azért, hogy a munkavállalók bizalmába férkőzzenek: ha már közpénzből is gazdálkodnak, okkal várhatná el a társadalom az átlátható, a kiadásokat és bevételeket magában foglaló, azok forrásait és céljait is tartalmazó, nyilvános adathalmaz rendelkezésre bocsátását (nem mintha a tagok tagdíja nem lenne elég ok az átlátható vagyongazdálkodásra).
A szakszervezeti függetlenségnek még a látszata is elkerülhető azzal a módszerrel, amellyel a szakszervezetek többsége jelenleg működik: a közpénzből kapott százmilliókról többségükben felszólításra sem hajlandóak kielégítően elszámolni. Pedig, ha nincs tételes elszámolás, akkor végtére is miben különbözik az adott szakszervezet a kormány békemenetes civiljeitől a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványtól, a CÖKÁ-tól?
Közben a szakszervezetek taglétszámáról feltűnően kevés adat áll rendelkezésre. A szervezetek oldalai sem tartalmaznak pontos adatokat, így leginkább a híradásokra és találgatásokra hagyatkozhatunk. A találgatások többnyire 300 és 450 ezres számokról szólnak, ami a taglétszám csökkenését tekintve megfelel az Európai Unió nagy részén tapasztalható trendeknek. A taglétszám takargatásának oka az lehet, hogy a szakszervezeti konföderációknak egyszerre érdekük, hogy minél több tagot „valljanak be” (ezzel is növelve saját jelentőségüket), illetve hogy minél kevesebbet (mivel a nemzetközi szövetségekben taglétszám alapján kell az éves hozzájárulást befizetni).
Mi most legjobb tudásunk szerint összegyűjtöttük a rendelkezésünkre álló legfrissebb adatokból a hozzávetőleges számokat, amelyek a források sokszínűsége miatt tartalmazhat kilengéseket.
