Nincs olyan nap, amikor ne jelenne meg cikk arról, hogy Magyarországon súlyos munkaerőhiány van. 2016-ban a magyar gazdaság fő problémájává a munkaerőhiány vált, ami nemcsak az olyan magas hozzáadott értékkel rendelkező ágazatokat érinti, mint például az IT-szektor, hanem lassacskán minden nemzetgazdasági ágazat kiveszi a részét a súlyos problémából.
Köztudott az is, hogy a munkaerőhiányt elsődlegesen a kivándorlásra lehet visszavezetni: a rendszerváltás óta százezrek költöztek nyugatra, a demográfiai helyzet pedig ezt leszámítva is katasztrofális. Mivel a negatív demográfiai trend a nyugat-európai országokat is sújtja, idővel már nemcsak a legképzettebb, jobbára diplomás szakemberek tudtak külföldön elhelyezkedni, hanem a képzett szakmunkások is.
Azzal is tisztában van mindenki, hogy az elvándorlás elsődleges oka a hazai alacsony bérszínvonal, ami az ígéretek ellenére csak minimális mértékben tudott konvergálni az uniós átlaghoz, miközben sorra azt látjuk, hogy a régiós versenytársak nemcsak az egy főre jutó GDP tekintetében húznak el mellettünk, hanem a bérek és az életszínvonal is nagyobb ütemben növekedett náluk.
Munkaerőhiány
Nem kérdéses, hogy a magyar gazdaság egyik fő problémája a munkaerőhiány, ami 2016-ban már nemcsak az IT-szektort érinti, hanem orvosokból, nővérekből, szakemberekből és képzett szakmunkásokból, betanított munkásokból, pincérekből, pénztárosokból is kevés van, és a sort még lehetne folytatni. Paradox módon az a helyzet állt elő, hogy miközben a foglalkoztatás az elmúlt években rekord szintre emelkedett, mégis egyre több szektorra terjedt ki a munkaerőhiány. Az ellentmondás feloldása nem nehéz, hiszen köztudott, hogy a Fidesz munkaerőpiac-politikája a közfoglalkoztatásra épült, emellett még jelentős statisztikai bűvészkedés is kellett ahhoz - például a külföldön dolgozók beszámítása a statisztikába -, hogy ennyire kedvező képet fessen magáról a magyar munkaerőpiac.
Mindeközben évről-évre egyre többen hagyták el az országot, a kivándorlást pedig az is gyorsította, hogy a magyar munkaerő számára megnyílt az út az Unió összes országába, nyugaton pedig tárt karokkal várták a képzett szakembereket. Win-win-szituációnak (nyerő-nyerő-helyzet) nevezhető ez a folyamat, mivel a nyugat-európaiak úgy jutottak hozzá a képzett munkaerőhöz, hogy oktatásukra egy fillért sem kellett fordítaniuk, miközben a kivándorló magyarok számára megnyílt az út a magasabb életszínvonal felé. A folyamat nem csak Magyarországot sújtotta a régióban, azonban nálunk a legdrasztikusabb köszönhetően annak, hogy már a régióban belül is lemaradásba kerültünk mind a gazdaság, mind a bérek tekintetében.
Az Unió területén belüli munkaerő-áramlás számos területen vezetett feszültséghez köszönhetően annak, hogy a kelet-európai bevándorlókat lejjebb nyomják a bérszintet bizonyos ágazatokban. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy ez olyan iparágakra jellemző, ahol a helyiek már amúgy sem akartak dolgozni. A brit népszavazás során erről kevés szó esett, és sikerült megtéveszteni a választókat.
Alacsony bérek Magyarországon
Az elvándorláshoz és a munkaerő-hiányhoz egyértelműen a hazai alacsony bérszínvonal vezetett. Miután 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz sokan joggal remélték azt, hogy a magyar gazdaság hamar felzárkózik az uniós átlaghoz, a remények azonban hamar szertefoszlottak. A magyar gazdaság alul teljesített, a 2004 után időszakot pedig joggal lehet hívni, az elvesztegetett évtizednek. A 2008-as pénzügyi válság a hazai gazdaságot a mélybe lökte, sokan veszítették el a munkájukat, a kilátások pedig nem voltak kedvezőek. Nem meglepő módon, nemcsak a magyar gazdaság, hanem ezzel együtt a hazai bérek, és az életszínvonal sem tudta megközelíteni az uniós átlagot.
Még szomorúbb tény, hogy 2004 után Szlovákia és Lengyelország is lehagyott minket a régióban, ami azt bizonyítja, hogy a lehetőségek megvoltak, csak nem tudtunk velük élni. A rendszerváltásig visszavezethető az a gyávaság, kompetenciahiány és korrupció, ami a mindenkori magyar kormányokat jellemezte, és ami ahhoz vezetett, hogy a szükséges strukturális reformok hiányában elmaradjon az a csoda, mint amit a 2000-es évek közepén Szlovákiában láthattunk.
Szlovákia kiváló példa arra, ha összeakarjuk vetni a munkaerőhiányt és bérszintet: miközben a 2000-es évek elején még Szlovákiából jártak át dolgozni Nyugat-Magyarországra és Budapestre, addig ez a trend mára megfordult, és Észak-Nyugat Magyarországról járnak át Szlovákiába dolgozni. Jó példa erre az autóipar: Szlovákiában vagy Csehországban jóval többet keres egy mérnök vagy szakmunkás, így nem véletlen, hogy a munkaerőhiány már az autóipart is érinti.
Hogy mennyire aggasztó a helyzet, azt jól szemléleti, hogy a 2014-es ágazati felmérés alapján Magyarország bérek tekintetében csak Lettországot, Litvániát, Romániát és Bulgáriát előzi meg, Lettország azonban már majdnem beért minket (egyedül az iparban alacsonyabbak a bérek, miközben a közszférában magasabb az egy órára vetített bérszínvonal), Litvánia pedig gyorsan közelít felénk. Pár éven belül így az is megeshet, hogy az órabérek már csak Romániában és Bulgáriában lesznek alacsonyabbak, mint nálunk, ez pedig sok mindennek nevezhető, csak sikernek nem.
Nem meglepő, hogy ezek után sokan döntenek úgy, hogy Nyugat-Európában próbálnak szerencsét, vagy járnak át dolgozni Ausztriába, Szlovéniába, Szlovákiába. (A 2014-es ágazati felmérésben még Horvátország nem szerepelt.)
Az ok: az alacsony termelékenység
Az alacsony béreket termelékenységi problémákra lehet visszavezetni. A termékenység kiváló mutatója annak, hogy megmérjük, egy adott ország milyen hatékonysággal tud előállítani terméket adott munka és pénzbeli befektetés mellett. Nyilvánvalóan azok az országok teljesítenek jobban, amelyek azonos ráfordítás mellett több gazdasági értéket tudnak előállítani, így a többieknél sokkal versenyképesebbek. Magyarország pedig ebben az összehasonlításban nagyon rosszul szemel, az egy munkaerőre, vagy akár az egy órára vetített termékenység az egyik legalacsonyabb az uniós országok között. A környező országokkal összehasonlítva Lengyelországot és Romániát még megelőzzük, 2010 óta viszont folyamatosan csökken a különbség.
A termelékenység és bérek közti kapcsolatot jól leírja, az úgynevezett Balassa-Samuelson-hatás: ha a külkereskedelmi forgalomba kerülő jószágok árai megközelítőleg azonosak, akkor a szegényebb országokban az alacsonyabb termelékenység miatt a bérek is alacsonyabb lesznek, az alacsonyabb munkaerőköltség miatt pedig a belföldi fogyasztásra termelt jószágok árai is alacsonyabbak lesznek.
Összességében tehát, ha az exportra termelő szektorban alacsony a termelékenység, akkor ez a többi szektorra is hatással lesz.
A termelékenységre az alábbi tényezők vannak hatással:
- egy adott ország mekkora tőkével rendelkezik,
- a humán tőke minősége,
- a technológia fejlettség,
- a fizikai és humán tőke szinergiája.
Magyarország egyik mutató tekintetében sem teljesít jól: 1. tőkeszegény ország vagyunk, és a 90-es évek óta a külföldi tőke beáramlása meghatározó a gazdaság számára, 2. a magyar munkaerő jelentős hányada nem képzett, a rendszerváltás után elmaradtak a nagyobb átképzési programok, 3. technológia lemaradásunk szintén nagy, rengeteg gyártósor elavult, itt is rá vagyunk szorulva a külföldi tőkére, 4. ha rendelkezésre áll a megfelelő technológia, sok esetben nem találni megfelelő humán tőkét hozzá, aki üzemeltetni tudná.
A termelékenységi problémák miatt a külföldi tőke kétszer is meggondolja, hogy Magyarországot válassza, és sok esetben inkább az alacsonyabb szakértelmet igénylő gyártósorok települnek hazánkba. Jó példa erre a Mercedes, ahol karosszériaösszeszerelés van, motorgyártás viszont nincs.
A humán tőke hiányát az elmúlt években, aki csak tehette, a bérek emelésével próbálta legyűrni, hiszen a munkáltatók is tisztában vannak azzal, hogy a legképzettebb szakemberek miért hagyják itt az országot. Csakhogy a bérdinamika feszültségekhez vezethet, ha nem jár vele együtt a termelékenység javulása.
Problémás bérdinamika
Másfelől a már korábban említett Balassa-Samuelson-hatás azt is feltételezi, hogy a fejlődő országokban - így Magyarországon is - a különböző szektorokban a termelékenység javulása eltérő ütemben megy végbe. A külkereskedelmi forgalomba kerülő termékeket előállító szektor termelékenységének javulása jellemzően nagyobb. Ez normális béremelkedéshez vezet, ez viszont a többi ágazatban is felhajtja a béreket, végül az indokolatlan béremelkedést magasabb inflációhoz vezet.
Magyarországon az elmúlt években egy hasonló bérdinamika vette kezdetét, annyi eltéréssel, hogy a termelékenység egyáltalán nem javult, mi több, 2010-hez képest még kicsivel romlott is. Ezzel szemben a vállalkozások egy munkaerőre kivetített fajlagos munkaerőköltsége jelentősen növekedett: 2015-ben már 12 százalékkal haladta meg a 2010-es szintet, miközben a termelékenység változatlan maradt.
Miért fontos ez? Az eddig leírtakban részleteztük, hogy a magyar gazdaság egyik fő problémája a munkaerőhiány, amelyhez az alacsony bérek vezettek, így végső soron örülni kellene a béremelkedésnek, mivel ez mérsékelheti a munkaerő-piaci problémákat.
Az alacsony bérszínvonal viszont az alacsony termelékenységre vezethető vissza, így az erőltetett bérdinamikának súlyos következményei lehetnek, ha a termelékenység nem javul: elmaradó beruházások, versenyképesség romlása, magasabb infláció.
A várhatóan magasabb inflációval már az MNB is számol, a további kamatcsökkentéssel is a munkaerő-piaci feszültségek miatt hagytak fel.
A magasabb infláció rákfenéje, hogy a reálbérek is alacsonyabb ütemben fognak növekedni, így végső soron hiába nagyobb a nominálbér emelkedés, a lakosság életszínvonala elhanyagolható mértékben fog növekedni.
Jól összefoglalva: a magyar munkaerő drágábban dolgozik, de nem jobban, mint 2010-ben, vagy akár 2006-ban. Mivel a magyar versenyképesség egyik meghatározó eleme az olcsó munkaerő, így a magasabb költségek miatt kevesebb tőke fog az országba érkezni, hazai cégek sora pedig csődbe mehet ha nem tudja kigazdálkodni a növekvő költségeket. Mivel nem érkezik tőke és újabb technológia az országba, így abba az ördögi körbe kerülünk, hogy a termelékenység nem fog javulni, hiába minden erőfeszítés.
Intézményi akadályok
Mint már korábban említettük, a termelékenység egyik fontos alappillére a humán tőke minősége, illetve az ezzel kapcsolatos tényezők. Jellemzően ilyen az adott ország intézményi berendezkedése: bürokrácia, oktatási rendszer, állami hozzájárulás. Magyarország esetében pedig komoly intézményi akadályok figyelhetőek meg:
- Az oktatási rendszer gyenge lábakon áll, és az elmúlt években a minőség tovább romlott. A szakképzési rendszer pedig katasztrofális.
- A vállalkozások elé gyakran görgetnek bürokratikus akadályokat, ami nemcsak a versenyképességet rontja, hanem a költségeket is növeli.
- A magyar állam előszeretettel herdálja el a meglévő tőkét, a korrupció agyonnyomja a gazdaságot, összességében pedig elmondható, hogy a mindenkori magyar kormányok nulla koncepcióval álltak hozzá ahhoz, hogyan is lehet kihúzni ebből a csapdahelyzetből az országot.
Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a gazdasági fejlődés nagyon mérsékelt volt, a termelékenység pedig megrekedt egy adott szinten. Az export szektor rá van utalva a külföldi tőkére, amelyből viszont egyre kevesebb fog érkezni, ha a külföldi befektetők úgy látják, hogy beruházásuk nem térül meg az emelkedő költségek miatt.
Mi lehet a megoldás?
Könnyű kérdés, nehéz válasz. A magyar kormány a belebegtetett információk alapján járulékcsökkentés próbálja meg kezelni a helyzetet, ami rövid ideig megoldást jelenthet, közép távon viszont két számjegyű járulékcsökkentéssel lehet olyan hatással elérni, ami érdemi javulást eredményezne. Ennek viszont nincsenek meg a költségvetési keretei.
Elmondható, hogy a korrupció mérséklődése, a bürokrácia csökkentése, az intézményi rendszer átalakítása és a transzparensebb kormányzás sokat javítana a helyzeten. Összefoglalva, a közgazdászok által sulykolt strukturális reformok. A rendszerváltás óta egyik párt sem volt elég bátor, hogy komolyabb átalakításokba kezdjen, és a politikai palettán most sem látni olyan pártot, amely érdekelt lenne a reformokban, bármilyen furán hangzik is ez. Az oktatási rendszerben uralkodó fejetlenség jól tükrözi, hogy a Fidesz is nulla koncepcióval áll hozzá a dolgokhoz, gyakorlatilag a teljes inkompetencia jellemzi a kormánypártot: miközben olyan modern oktatási rendszerre lenne szükség, amely olyan tudással és képességgel ruházza fel a diákokat, amelyek összhangban állnak a 21. századi munkáltatók követelményeivel, ahelyett szép lassan visszatérünk a szocialista rendszer szemlélet nélküli központosított rendszeréhez. Ilyen körülmények között nehéz elképzelni, hogy hazai humán tőke minősége sokat javuljon, a magasabb képzettséggel rendelkező munkavállalókat pedig továbbra is felfogják szívni nyugat-európai országok.
Mint láthatjuk, Magyarország ördögi körbe került: az alacsony bérek miatt sokan elhagyják az országot, emiatt munkaerőhiány alakult ki, amit a cégek bérfejlesztéssel próbálnak meg orvosolni, csakhogy a termelékenység semmit sem javult, így végső soron még több kár származhat a jelenlegi folyamból. Komoly strukturális reformokba kellene kezdeni, és minél hamarabb.