Az ország húsz megyéjéből kilencben szinte nincs is más munkalehetősége az ott élőknek, mint a közfoglalkoztatás. Ráadásul az elmúlt hónapokban a közfoglalkoztatottak száma közel kétszer gyorsabban nőtt, mint a más magyarországi munkahelyeken dolgozók száma. A közmunkásbér havi 52 ezer forint, ami még létminimum összegét sem éri el, ráadásul, aki valami miatt kikerül a programból, akkor egy évig sem munka, sem segély nem jár neki. Mindez akkora hatalmat ad a településvezetőknek, hogy nem is csoda, hogy kiépülhetett a Fidesz-féle feudalizmus, amely akár helyi szavazásokat is képes eldönteni.
Ezen foglalkoztatási forma fenntartása ráadásul közpénzből történik, így tulajdonképpen még mindig a többi munkavállaló tartja el az adójából a közmunkásokat, akiknek foglalkoztatását relatív drágán oldja meg az állam. Minden közmunkás több mint 115 ezer forintjába kerül az államnak, míg a dolgozók bére 52 ezer, és ezt az összeget még véletlenül sem fogják emelni.
A KSH-adatai szerint a rendszerváltás óta először bukott 5 százalék alá a munkanélküliségi ráta, és a foglalkoztatottság is nőtt. Az egyetlen apró probléma, hogy a jó adatok csak annak köszönhetőek, hogy évente több százmilliárd forintot öntenek a közmunka-programba, és a statisztikába beleszámolják a környező országban dolgozó magyarokat is. Ráadásul a külföldön dolgozók és a közfoglalkoztatottak száma közel kétszer gyorsabban bővült, mint a más magyarországi munkahelyen dolgozók száma.
Mindezzel párhuzamosan a hazai munkaerőpiac súlyos helyzetére mutat rá az a tény, hogy már olyan mértékű a munkaerőhiány hazánkban, hogy az már a gazdasági fejlődést is korlátozza. Az elmúlt hónapokban a magyar munkaerőhiány tovább nőtt, amit mi sem bizonyít jobban, hogy rekord magas értéket ért el a betöltetlen álláshelyek száma. Ma már nemcsak arról lehet beszélni, hogy bizonyos magas kvalitást igénylő iparágakban nem találnak a cégek megfelelő munkaerőt, hanem az alacsony képzettséget igénylő területeken is egyre nagyobb problémát okoz a munkaerőhiány.
Érdekes kettősség jellemzi tehát Magyarországot: miközben az elsődleges munkaerőpiacon már-már bénító a szakemberhiány, a közmunkaprogram továbbra is a kormány foglalkoztatáspolitikájának a központi elemei közé tartozik.
Kettészakadt ország
Az elmúlt években a közmunkaprogram elképesztő aránytalanságokat szült az országban: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például az összes foglalkoztatott 17 százaléka közmunkás, ez az arány Győr-Moson-Sopron megyében 0,6 százalék. Az előbbi megyében az idei első félévben megnyitott pozíciók 92 százaléka volt közmunka, míg az utóbbiban mindösszesen csak 26 százalék. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból az is kiderül, hogy mekkora prioritással kezeli a kormány továbbra is a közmunkaprogramot: az idei év első felében összesen 413 ezer pozíciót nyitottak meg az álláskeresők számára, csakhogy ezek 78 százaléka államilag támogatott álláshely volt, azaz zömében közmunka.
Jelenleg a helyzet úgy áll, hogy az ország húsz megyéjéből kilencben szinte nincs is más munkalehetősége az ott élőknek, mint a közfoglalkoztatás. Ha akadnak is a piac által teremtett munkahelyek, valójában azok száma töredéke annak, amit az állam a közfoglalkoztatás keretében biztosít.
Alacsony bérek
A közmunkások átlagosan 52 ezer forintot visznek haza egy hónapban, béremelés pedig nem lesz, mert mint Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta, olyan bérrendszert kell fenntartani, ami ösztönzi a közfoglalkoztatottakat a továbblépésre. Amikor az állam éppen nem képes közmunkát biztosítani, addig a programban részt vevők úgynevezett foglalkoztatáshelyettesítő támogatást kapnak, ami 22 ezer 800 forint. A programból ugyanakkor nagyon könnyű kiesni, elég egy olyan polgármester, aki valami miatt a legszegényebbek kiszolgáltatottságából próbál hasznot húzni. Ha valaki kikerül a programból, akkor egy évig sem munka, sem segély nem jár neki – írja a 168.óra.
(Közfoglalkoztatási garantált bér a szakképzett közfoglalkoztatottnak jár)
forrás: MNO
Azt elég könnyű elképzelni hogy ma Magyarországon mire elég ez a 52 ezer forint (ami a létminimum összegét sem éri el). A közmunkásokat azonban további hátrányok is érik: ha valaki közfoglalkoztatott, akkor nem számít az életkora, hogy hány gyereke van, esetleg sérült gyermeket nevel-e, mindösszesen csak 20 nap szabadság jár neki egy évben. Ez az Abcúg számításai szerint 200 ezer embert érint, akiknél így sérül az egyenlő bánásmód elve.
Az államnak sem éri meg a közmunka erőltetése: ezen foglalkoztatási forma fenntartása közpénzből történik, így tulajdonképpen még mindig a többi munkavállaló tartja el az adójából a közmunkásokat, akiknek foglalkoztatását relatív drágán oldja meg az állam. Minden közmunkás több mint 115 ezer forintjába kerül az államnak, míg a dolgozók ugye mindösszesen 52 ezer forintot kapnak kézhez.
A Magyar Szegénységellenes Hálózat 2013-as kutatásából az derült ki, hogy a közmunkások számára a rezsi jelenti a legnagyobb terhet, amelyre arányosan kétszer annyit költenek, mint a hagyományos háztartásokban. Egy közmunkásnak átlagosan 24 ezer forintja marad, mire kifizeti a rezsit, a helyzet pedig különösen súlyos azoknál, akiknek lakáshitelük is van (a háztartások 18 százaléka). A mért háztartások több mint 60 százalékának már a hónap vége előtt elfogy a pénze. Gyakran előfordul, hogy nem jut pénz élelmiszerre, ruházkodás, közlekedésre, és a gyógyszer kiváltása pedig különösen nehéz. A megkérdezettek kétharmada nem engedheti meg, hogy legalább kétnaponta húst vagy halat egyen, több mint 40 százalékuk pedig nem tudja rendesen fűteni a lakását.
Fidesz-féle feudalizmus
Rengeteg olyan kistelepülés van Magyarországon, ahol lényegében a közmunka jelenti az egyetlen munkalehetőséget, jövedelemforrást, s ezekben a falvakban a kormánypárt rendkívül jó választási eredményeket szokott elérni. Egy kis közösségben a lehető legkülönfélébb eszközökkel lehet manipulálni az embereket a szavazáson, elég csak arra gondolni, hogy ha valaki kiesik a rendszerből, egy évig semmilyen támogatást nem kap.
Az elmúlt évek folyamán az önkormányzatoknak és azok vezetőinek, a polgármestereknek szabad kezet adtak a helyi segélyezési rendszer kialakításában és a döntéshozatalban. A kistelepüléseken élők így nagyobb mértékben lettek kiszolgáltatva a közigazgatásnak és az azt irányító (helyi és országos) politikának. Azokban a hátrányos térségekben, ahol semmiféle egyéb munkalehetőség sincs, a közmunkát osztó önkormányzat az emberek sorsát eldöntő szervezetté vált azáltal, hogy saját hatáskörben, nem túl átláthatóan dönti el, a sok jelentkezőből ki kaphat közmunkát, és ki nem.
A közmunkaprogram politikai befolyásolása jelentős mértékben hozzájárulhatott a Fidesz stabil választási győzelmeihez is. A Közmunkás Szakszervezet főtitkára szerint a munkavezetők és a polgármesterek azt sugallták a dolgozóknak, hogy ha a Fideszre szavaznak, akkor még jobb lesz a közmunkaprogram, több pénzt kaphatnak majd, és nem kell félniük a munkanélküliségtől. Egyes kelet-magyarországi településen is az a híresztelés járt a 2014-es választások során, hogy közmunkát csak az kaphat, aki a megfelelő helyre voksol. Többek között olyat is lehetett olvasni, hogy kis falvakban akár „nyílt szavazást” tartottak annak érdekében, hogy ellenőrizhető legyen, hogy jó helyre adták-e az emberek a szavazatukat.
Érdemes a népszavazás kapcsán megemlíteni Tiszabő példáját: Az észak-alföldi településnek 2100 lakosa van, a részvétel itt is kiugróan magas, 75,66 százalékos volt, de ami még meglepőbb: mindegyik szavazat érvényes volt, és mindenki nemmel szavazott. A város polgármestere a helyi közmunka-programok szervezőjeként kampányolt a 2014-es választás során. Ekkor mondta azt, hogy „a választásokon ötezer embert szereztem a Fidesznek a környékről”.
Mit kéne csinálni?
A kormánynak a következő években nem arra kellene törekednie, hogy tovább gyarapítsa a közmunkások számát, hanem olyan foglalkoztatáspolitikai eszköztár kiépítésén kéne fáradoznia, amely egyrészt garantálja a versenyszférában létrejövő új munkahelyek gyarapodását,másfelől pedig segíti a közmunkában dolgozókat abban, hogy normális munkát találjanak maguknak. A közfoglalkoztatásnak csak akkor lenne értelme, ha az decens megélhetést, illetve megbecsült és hatékony munkát jelentene. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság korábban már azt javasolta Magyarországnak, hogy a közmunkára fordított költségvetési forrásokat irányítsuk át az aktív munkaerő-piaci intézkedések megvalósítására.