Hoffmann Rózsa a jelek szerint megirigyelte a Fidesz-KDNP újságírótagozatának sikereit a liberális-pukkasztásban. Erre úgy döntött, hogy úgy turbózza a „hülye pesti liberális értelmiség” agyvízét, hogy az nemcsak bayeresen virtuálisan, hanem valóban is fájjon. Máshogy nem lehet értelmezni azon elképzelését, hogy az angol „háttérbe lesz szorítva” a nyelvoktatásnál, illetve hogy jutalomban részesülnek azok az iskolák, ahol nem az angol az első idegen nyelv.
Az értelmiség ugyanis vallásosan hisz az angol mindenhatóságában, és a legújabb hoffmanizmus nem úgy fáj neki, mint egy bayerzsóti cikk, azaz pusztán lelkileg, hanem a mindennapokban is. Elvégre a liberális csemetékkel is előfordulhat, hogy a legközelebb eső iskolában nyugdíj után (vagy helyett?) kapnak majd angoloktatást.
Bár némi járulékos kár keletkezik ebből az akcióból, hiszen minden jel arra utal, hogy a konzervatív, sőt, még az ultra-jobber értelmiség részei is hisznek az angol kiemelkedő jelentőségében, de hát több is veszett Mohácsnál.
Ezt bőven megérték a rejtett kamerás felvételek a liberális szalonokban, ahol a MANYUP-Einstand óta nem röhögtek , bocsánat, hörögtek ennyit, mint Hoffmann terveinek kiszivárogtatása kapcsán.
Sajnos azonban nem csak a derék jobboldali értelmiség realistább része fogja fejét a gyűlölt politikai ellenfelekkel együtt, hanem a józan ész és a realitás is. Az angol ugyanis nem csak a második legtöbbet beszélt anyanyelv a világon a mandarin után, hanem az a nyelv, amelyet a legtöbben beszélnek. Pont. S emellett az a nyelv, amely a nemzetközi tudományban, üzleti életben, politikában és diplomáciában, sőt, még a sportban és a kultúrában is elengedhetetlen. Dettó.
Hiába a mandarin a legtöbbet beszélt anyanyelv a világon, százezrével ülnek repülőre évente ázsiai diákok, hogy Angliában vagy Amerikában tanuljanak angolul, mert ők is elfogadták az angolt a meghatározó nemzetközi közös nyelvként. Sőt, miközben diákjainknál a tervek szerint inkább előtérbe kerülne a spanyol, a francia, a latin és a német, aközben azon országok diákjai pedig angolul tanulnak.
Biztos jó néven veszik majd a franciák, spanyolok, németek, vatikániak, ha a saját „anyanyelvükön” tudnak majd velük beszélni a magyar fiatalok, de a számtalan többi nemzetközi partner – legyen az üzleti, tudományos, stb. –, akivel csak angolul lehetett volna beszélni, vállat von és továbbáll.
Vajon latinul beszéltek?
Hoffmann Rózsa versenyképességét ez nyilván nem fogja érinteni, neki nem a való világ keretrendszerében kell helytállnia, hanem a Fidesz-KDNP belharcok sajátos univerzumában. De ha egy kormány a versenyképesség oltárán képes feláldozni a munkavállalói és szociális jogok jelentős hányadát, akkor joggal kérdezhetjük, hogy tényleg megéri-e a puszta különcködés és liberális-pukkasztás a következő generáció nemzetközi helytállásának gyengítését?
Az angol tekintetében a világ a most kiszivárogtatott iránnyal szembe halad, és nem szól észérv amellett, hogy mi dacosan, erőlködve a világgal szembe menjünk.
De vannak észérvek is
Mindazonáltal – kapaszkodjon minden anglofil (bal)liberális és jobboldali egyaránt – felvillantak észérvek a kormányzat terveiben is, és az ellenérvek között sem minden arany, ami fénylik.
Van például a kormányzati érv, miszerint didaktikailag előnyös az angolt később tanítani, két oknál fogva. Az egyik az, hogy egy másik nyelv előbbi tanulása később megkönnyíti az angol elsajátítását, és az például kevésbé fog beragadni azon az alacsony szinten, ami számos iskolában felszedett angoltudásra jellemző. Mivel nem vagyunk nyelvtanárok, és még csak nem is vagyunk jártasak a szakmában, ezt nem tudjuk megítélni.
Annyi viszont biztos, hogy ha valóban ez lenne az egyik célja a rendszer alakításának, akkor ez ellentmond az „angol visszaszorítása” elképzelésnek – amiről egyébiránt nem világos, hogy valóban kinyilvánított szándéka-e a NEFMI oktatási államtitkárságának, vagy pusztán az origo értelmezése.
A másik ok a kormány szerint az, hogy ha az angol kerül első helyre, akkor a második nyelvet már nem veszik annyira komolyan, és ennek következményeképp nem is tanulják meg a diákok. Ez nyelvoktatói ismeretek nélkül, mindennapi tapasztalattal felszerelve is igaznak tűnik.
Felmerül a kérdés, hogy ha átalakítanák a nyelvek sorrendjét, és az angol lenne-e a második, akkor az nem lenne-e káros az angol tanulásra? Ezt mi nem tartjuk elfogadható árnak - komoly hiba lenne kiönteni a gyereket a fürdővízzel.
Egy valódi nyelvoktatási stratégiába beágyazva legitimek az oktatási államtitkárság által felvetett megfontolások. De csak addig, amíg az angol kiemelkedő szerepét nem tévesztik szem elől és lényegüket tekintve nem szabotálják azt a célt, hogy minél több diák tudjon angolul kommunikálni.
Érdemes ennek kapcsán kiemelni azt is, hogy mindenképpen ambiciózus a kormány azon elképzelése, hogy több nyelvet kellene tanulni. Elsősorban azért, mert 75%-unk semmilyen idegen nyelvet nem beszél. Így a második nyelv megtanulásának problémája - sajnos - meglehetősen keveseket érint. Mi már annak is nagyon örülnénk, ha egy idegen nyelvet megtanulnának polgártársaink, de azt rendesen. Már csak a sikerek nyilvánvaló hiányából kiindulva is érdemes lenne a könnyebbel kezdeni - az hátha összejön.
Sokaknak nem kevésbé hasznos a francia, mint a kémia
Nagyon gyatra az a Hoffmann-tervek kapcsán gyakran elhangzott érv a további nyelvek tanulása ellen, miszerint az angol önmagában elég a munkavégzéshez, illetve nemzetközi kommunikációhoz. A legtöbb általános-, illetve középiskolában tanult tantárgyra soha az életben nem lesz többé élesben szükség – biztos, hogy nagyon sok esetben a nyelv a leginkább az, ami hasznosnak bizonyulhat.
(Ezért mit adnak egy barcelonai áruházban?)
Személy szerint nem emlékszem, hogy a számtalan óra alatt bemagolt kémiai vagy fizika képletet használtam-e az iskolapadon kívül, de a nyelvek időnként előkerülnek. Sőt, lett volna lehetőségem olyan nyelvet is tanulni, amit azóta használhattam volna – sokkal inkább, mint azoknak az óráknak a gyümölcseit, amiket végül tanultam a nyelv helyett (abcúg iskolai informatika).
Mindez persze nem azt jelenti, hogy számoljuk fel a leendő humán értelmiség számára a természettudományok oktatását, vagy a mérnököknek a történelmet és az irodalmat.
Személy szerint ugyan azt tapasztaltam, hogy a legtöbb tantárgyat abszolút nem úgy oktatják, hogy 1) esélye legyen az indulóban kevesebb affinitással rendelkező diákoknak megszeretni azt; 2) hogy abból legalább olyan dolgokat kihámozhassanak, amelyek révén a mindennapokban megjelenő jelenségek értelmezhetővé válnak.
De mégis, elvileg egy jól működő széleskörű oktatásnak pont ez lenne a lényege: mindenki kapjon lehetőséget minden terület megismerésére. Így a szakosodás valódi választás lehet, s mind az érdeklődés, mind a rejtett tehetség a lehető legmaximálisabban kibontakozhat. Emellett egy jól működő széleskörű oktatás valódi, később hasznosítható általános műveltséget biztosít, azokban a tantárgyakban is, amelyek végeredményben távol állnak tőlünk.
Ebben a logikai rendszerben – azaz az affinitások feltárásában, valamint az általános (és a mindennapokban használható) műveltség tekintetében – sem káros azonban, ha az angol mellett más nyelveket is tanulnak a diákok. S ha végeredményben nem is több, mint agytorna, úgy a nyelvtanulás az átlagdiáknak e tekintetben sem kevésbé hasznos, mint a kémia a későbbi jogászoknak vagy a történelem a balneológusoknak.
Az viszont szomorú lenne, ha egy ilyen szakmai elképzelés lényegében egy angol-ellenes háború előfutára lenne. Ha valóban az „angol visszaszorítása” a kormányzati szándék, az nem több, mint a kormány téves ideológiai megközelítésének, illetve kicsinyes belpolitikai harcainak kiterjesztése a mai fiatalok számára elengedhetetlenül szükséges nyelvtudásra.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
