2012. február 6-án, egy héttel a tavaszi parlamenti ülésszak előtt, megtartotta hagyományos, a sorban immár tizennegyedik évértékelő beszédét Orbán Viktor. Strasbourgi felszólalása, a Le Monde-nak adott interjúja, valamint Lázár János szavai után, az elemzők/újságírók többsége egy konszenzusra törekvő, békülékeny hangvételű beszédre számított. Nem pont így történt.
A hazai pályán és hazai közönség előtt általában (most is) jó teljesítményt nyújtó Orbán világossá tette: továbbra is szinte száz százalékig kitart a legtöbbet támadott döntések (egykulcsos adó, felső- és közoktatás), valamint az unortodoxnak tekintett lépések (válság- és bankadó, végtörlesztés) mellett.
Megegyezni persze szívesen megegyezik bárkivel. A bárki azonban csak az lehet, aki Magyarország megújítását segíti, vagy legalábbis nem megy vele szembe. Kérdés, hogy kikre gondolhat a miniszterelnök, hisz a tőle balra és jobbra állókkal való összefogást gyakorlatilag kizárja, valamint az európaiak okoskodó aggodalmaskodásával sem óhajt törődni. Vagy mégis? Lehet, hogy a megegyezés szándéka az IMF-re és az EU-ra vonatkozott?
Az elkövetkező hetek, hónapok politikája fogja megmondani, hogy a „konszolidációs időszak" mindössze a maradék szavazótábornak és a külföldnek szóló, üres retorikai fordulat-e vagy valami annál több.
Értékeljük az évértékelőt!
Forrás: MTI
Minden úgy jó, ahogy van
Magabiztos, az elmúlt év döntéseit büszkén vállaló, a megkezdett úton továbbhaladni szándékozó miniszterelnök beszélt tegnap délután a Millenárisra meghívott vendégek előtt. Önkritikát egyedül az „unortodoxnak" tekintett gazdasági megoldások kapcsán figyelhettünk meg:
Nem volt éppen életem legelegánsabb lépése, ahogy ellentmondást nem tűrően kivetettük a bankadót, a válságadót, majd a végtörlesztést.
Nem volt tehát elegáns, de nem volt mese: mivel „a szocialisták eltüntettek mindent, ami sűrűbb volt a levegőnél" meg kellett tenni. Pont.
Minden más, a mi írásainkban is vizsgált lépés (legalábbis amikre kitért a csaknem egy órás beszéd alatt) úgy jó, ahogy van. Marad az egykulcsos - kétkulcsos - adórendszer, a megkezdett úton folytatódik az oktatáspolitika teljes átalakítása, no és persze az államadósság ellen meghirdetett háború. Ezek szolgáltatják ugyanis az alapot a végső cél – egy erős, független, szabad Magyarország – eléréséhez, ahol:
egy olyan középosztály legyen a társadalom vezető csoportja, aki képes a visszakapaszkodni akarókkal és azokkal a nyugdíjasokkal, akik munkával élték le az életüket megegyezésre jutni.
Megegyezés, de kivel?
A cél elérése érdekében „törekednünk kell a megegyezésre, törekednünk kell a viták békés rendezésére mindenkivel, aki Magyarország megújítását támogatja, vagy legalábbis elfogadja."
A várva várt megegyezés ígérete tehát valóban megjelenik, de a gondolat a már jól ismert harcos tematikával folytatódik: „de a legkeményebben harcolni fogok minden olyan politikával és törekvéssel szemben, ami vissza akarja hozni azt a rendszert, ami válságba sodorta az országot."
A miniszterelnök logikáját követve, azt kell mondanunk, hogy szinte minden politikai ellenséget ellenfelet ez utóbbiak körébe sorol:
Akik tőlünk balra állnak, azok a teljes önfeladásban szeretnek jeleskedni. Mindent eladtak, amit lehetett, és ugyanígy eladnának mindent. Ők bármiről, bárkivel hajlandóak megegyezni.
Akik tőlünk jobbra állnak, nem hajlandóak megegyezni senkivel, így őket nem lehet komolyan venni.
A parlamenti pártok közül egyedül talán az LMP eshet bele abba - a meglehetősen soványka – halmazba, akiket nem zárt ki szinte azonnal a kormányfő a jövőbeli konszolidációs politika szereplői közül. Ők viszont jelenleg éppen azzal próbálják megtartani/növelni saját szavazóbázisukat, hogy az Orbán-rezsim megdöntését ígérik támogatóiknak.
Az éppen formálódó (bár már most konfliktusokkal teli) Ellenzéki Kerekasztal tagjainak legfontosabb összekötője szintén a jelenlegi kormánnyal szembeni teljes ellenállás, valamint a 2014-es leváltás reménye.
Marad tehát az, aki már eddig is velük van
Jól mutatja ezt, hogy az ellenzéki frakcióvezetők reakciója egyöntetűen negatív volt (hazugságbeszéd, keszonbetegség, vesztes, megtört ember felolvasása), míg a Fidesz és a KDNP a beszédet pozitívan fogadta, örömmel üdvözölve a konszolidációs időszak kezdetét.
Mi lesz az unióval?
A jól felépített, keretes szerkezetű, a múltat és jövőt összegző beszéd leginkább ellentmondásokkal teli eleme az unióhoz való hozzáállás kérdése volt. A miniszterelnök egyfelől hosszú perceket áldozott Európa és az unió jelenlegi helyzetének ecsetelésére, világosan jelezvén ezzel, hogy Magyarország jövőjét, a sokszor hevesen támadott EU-n belül képzeli el. Mondhatnánk úgy is: ez esetben valóban a megegyezés a cél. Ugyanakkor most is kiosztott néhány sallert (bár kétségtelenül finomabbakat, mint ezelőtt) a brüsszeli döntéshozóknak:
Európa lassan olyan lesz, mint az alkohol - nagy célokra inspirál, de megakadályoz abban, hogy elérjük azokat. (…) Ne törődjünk az értetlenséggel, az európaiak okoskodó aggodalmaskodásával.
Ez már csak azért is érdekes, mert az Európai Bizottság által kifogásolt kérdésekkel (amikről ezúttal hallgatott) kapcsolatban már többször megígérte: minden kérést és észrevételt figyelembe vesz a kormány, és amennyiben szükséges, változtat. Más választási lehetősége nem is igazán van – már ha továbbra is igényt tart az újabb IMF-segítségre.
Valahogy így lehetne összefoglalni a képzavart: egyrészt marad minden úgy, ahogy eddig volt (mivel nekünk van igazunk), de azért hajlandóak vagyunk változtatni (mert ugyebár az a mi érdekeinket szolgálja, kapunk hitelt cserébe), amúgy meg úgyis csak piszlicsáré ügyeken akadékoskodnak ezek az EU-IMF bürokraták.
Reméljük, Brüsszelben nem ezt olvassák ki a sorok közül. Ugyanis egyáltalán nem olyan rózsás az ország helyzete, ahogy azt Orbán Viktor láttatni kívánja, és sajnos nagy szükségünk van a segítségre.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
