Matolcsy György – Orbán Viktor kérésének megfelelően – a múlt héten ismertette a jövő évi költségvetés sarokszámait. A tervezet optimista jövőt fest: alacsony költségvetési deficittel, csökkenő adósságállománnyal, valamint a GDP és a foglalkoztatás növekedésével számol. „Aprócska” gond, hogy még az idei várakozások sem teljesülnek. Emiatt fölösleges ennyire sietni.
Mivel még az idei tényleges adókat sem látni, és a magas kockázati faktor miatt a becslések intervalluma elég szélesnek mondható, értelmetlen volt már az év közepén bejelenteni a költségvetési tervezetet. Nagy valószínűséggel, ősszel rengeteg módosítással kell majd kiegészíteni – tekintve, hogy már az idei számok is túl optimisták –, ez pedig az ad hoc politizálásból eredő bizonytalanságot erősítené a befektetők körében. Ehelyett az IMF tárgyalások mielőbbi megkezdésére, és a megállapodás elé gördülő akadályok megszüntetésére kellene törekedni.
A költségvetési sarokszámok utáni futásnak nagy ára lehet. Az európai adósságválság begyűrűzésével például egyáltalán nem számol a kormány. A nemzetgazdasági miniszter illúziókat kerget, miközben az adatokon és a számokon nem lát át, a kockázatokkal pedig nem foglalkozik.
A problémák továbbgördülhetnek a jövő évre
Bár a költségvetési deficitcél teljesülhet, ennek költségei aggasztóak – ha megnézzük a legfőbb makrogazdasági adatokat. Recesszió, magas infláció, csökkenő reálbérek, csökkenő foglalkoztatás a versenyszférában, növekvő munkanélküliség, egyre több kivándorló, csökkenő működőtőke-beáramlás, magas jegybanki kamatláb – a sokkhatások kezelése miatt –, növekvő adóterhek a kkv szektorban, növekvő adóék, stabilan 300 környékén és a felett az euró-forint árfolyam, miközben az ország kockázati megítélése változatlan.
A belső problémák továbbfeszítik Magyarországon az európai adósságválság viharos hatásait. kellene törekedni. Egy-egy pénzügyi turbulencia pedig könnyen begyűrűzhet a magyar gazdaságba – az IMF védőháló hiányában. Az árfolyam-volatilítás csak egy bizonyos ideig tudja elnyelni a negatív trendeket, a problémák halogatása csak további lassulást eredményezhet, amennyiben nem történik valami váratlan mind hazai, mind külföldi fronton. Mindezek miatt, elképzelhetetlen, hogy jövőre 1,6 százalékos növekedés lesz, hiszen még az idei 0,1 százalékos prognózis is tündérmesének tűnhet a kiábrándító év elejei adatok tükrében.
Az év első negyedében éves szinten 0,7 százalékkal csökkent a gazdasági teljesítmény, miközben az ipari teljesítmény jelentősen visszaesett. A telekommunikációs iparágat leszámítva, minden ágazat csökkenést volt kénytelen elkönyvelni. Az export változására jótékony hatással lehet a Mercedes gyár beindulása, de a kockázati faktor itt sem megkerülhetetlen, mert egy kiújuló válság nem érinti jól a megrendelésállományt, és ehhez kapcsolódóan a járműipart.
További probléma, hogy a kormány a vártnál több mint kétszer nagyobb bevételt remél a tranzakciós adóból. Ebből arra lehet következtetni, hogy a korábban bejelentett adókulcsnál magasabbal számolnak. Ennek pedig két kimenetele lehet:
1. A bankok nem hárítják át a terhet – ebben az esetben a hitelpiac további beszűkülésével kell számolni, ami nem kedvez a beruházásoknak, és ezzel együtt az ország gazdasági teljesítményének.
2. A bankok áthárítják a terhet – a tranzakciós díjat a háztartások fizetnék meg, ami nem jelent mást, mint nettó 280 milliárd forintos megszorítást. (Sajnos, ennek nagyobb a valószínűsége.)
Az illeték megfizetése tehát rontja a kormány amúgy is túl optimista növekedési kilátásait, ráadásul inflációs kockázatokat tartalmaz. Matolcsy György hozzá nem értését jól mutatja, hogy szerinte csak akkor lenne recesszió Magyarországon, ha a visszaesés mértéke meghaladná az 1 százalékot (negyedéves alapon meghaladja). A gond ezzel csak az, hogy recesszióról akkor beszélünk, ha két negyedévben is visszaesést produkál az adott gazdaság – az elmúlt négy negyedévben kettőben stagnálás volt, és kettőben visszaesés. Utoljára 2011 első negyedében volt növekedés (az előző negyedévekhez viszonyítva).
Illúzió a foglalkoztatásban
Bár statisztikailag a foglalkoztatási adatok viszonylag kedvezően alakultak az elmúlt két évben, az ördög a részletekben rejlik. Egyrészt a foglalkoztatást a közmunkások számának mesterséges növelése javította, amely állami pénzeket szív el, és komoly hozzáadott értéke sincs a gazdasági teljesítmény szempontjából.
Másrészt a versenyszférában jelenleg elképzelhetetlen a létszámnövelés – a vállalkozói terhek növelése (kompenzációk, elvárt minimálbér) és az adóék növekedése miatt. Harmadrészt az aktivitási ráta növekedése eredményezte a foglalkoztatás emelkedését, miközben a munkanélküliségi ráta még mindig 11 százalék fölött áll. A kilátások pedig nem túl rózsásak. Nem véletlenül akar minden második fiatal külföldre menni.
A statisztikai trükközés mit sem ér, ha a KSH adataiból kiolvasható, hogy a versenyszféra legalább öt dolgozót foglalkoztató vállalkozásainál 25 ezerrel kevesebb a foglalkoztatott, mint egy évvel ezelőtt.
A hiánycél teljesülhet – na de milyen áron?
A tartalékok és a fiskális konszolidáció miatt a költségvetési hiánycél teljesülhet – 3 százalék alatti deficit –, ennek ellenére, a 2,2 százalékos prognózis kicsit merésznek tűnik – a makrogazdasági adatok illúzióinak ismeretében. A vártnál gyengébb GDP csökkentheti az adóbevételeket, és az inflációs nyomás is torzító hatással van a piaci szereplők döntéseire. A gazdaságpolitikának sikerülhet elérnie az Európai Unió által elvárt deficitcélt. Viszont ennek költségeit a lakosság alacsonyabb jövedelmű hányada és a vállalkozói szféra fizeti meg.
A gazdagok diszkrecionális jövedelme az elmúlt években jelentősen növekedett a számukra kedvező adóváltozások miatt. Az így megszerzett többletforrást viszont nem forgatták vissza a hazai gazdaságba. Az egykulcsos adó így tévútra vezette a magyar gazdaságot. A bevételeket pedig olyan módon pótolták – a költségvetési deficitcél teljesülése miatt –, amely a mostani gazdasági állapothoz vezetett. Fontos a költségvetési deficit leszorítása, de a Fidesz-kormány módszerei a legrosszabbak közé sorolhatóak. Az úgynevezett Gini-koefficiens növekedése – a társadalmi egyenlőtlenség mérőszáma –, a különadók, és az egyéb intézkedések – kiegészülve az európai adósságválsággal – zátonyra vitték a magyar gyorsnaszádot.
Új kapitány?
Mivel még az idei tényleges adókat sem látni, és a magas kockázati faktor miatt a becslések intervalluma elég szélesnek mondható, teljesen fölösleges volt már az év közepén bejelenteni a költségvetési tervezetet. Nagy valószínűséggel, ősszel rengeteg módosítással kell majd kiegészíteni – tekintve, hogy már az idei számok is túl optimisták –, ez pedig az ad hoc politizálásból eredő bizonytalanságot erősítené a befektetők körében. Ehelyett az IMF tárgyalások mielőbbi megkezdésére kellene törekedni, és a megállapodás elé gördülő akadályok mielőbbi megszüntetésére.
Ehelyett a nemzetgazdasági miniszter csodáról, tündérmeséről, és növekvő Magyarországról beszél. Kijelentéseit nem nehéz megcáfolni, elég csak a KSH adatait böngészni. Lehet, hogy a magyar gazdaság hánykolódó hajójának egy új kapitányra lenne szüksége?
