Ismét, immáron 13. alkalommal küldött levelet a választópolgároknak Orbán Viktor. Ezúttal ráadásul elsőbbséggel (ez darabonként plusz 30 forintos költséget jelent) siet tájékoztatni minket a kormányfő az újabb sikerről, jelesül a túlzottdeficit-eljárásból való kikerülésről. Azt, hogy az újabb propagandalevél mennyibe fájt, még nem tudjuk (közérdekű adatigénylésünk folyamatban van), de az biztos, hogy az eddigi “konzultációk” 3.4 milliárd forintra rúgnak. Igaz az elsőt a Fidesz fizette, így levonhatunk 17 millió forintot az összköltségből.
Kétségtelenül nagy eredmény a csatlakozás óta folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetése. Arról azonban mélyen hallgat a miniszterelnöki üzenet, hogy ezért nagy árat fizettünk (fizetünk). Az ugyan tény, hogy a kormány mozgástere mindenképp nőhet ezáltal, a fő kritika azonban a hiány hosszú távon való fenntartása. Egy negatív spirálban lévő gazdaság, csökkenő beruházásokkal és vegetáló gazdasági környezettel nem éppen ideális a hiánycél fenntartása és az adósság leépítése szempontjából. Mindeközben a társadalom is megszenvedte a megszorításokat. A különadókat és megnövekedett terhek nagy részét is mi fizetjük.
Siker siker hátán
Az újabb levél ismét a háborús retorikát részesíti előnyben: fontos csatában győztünk mi, magyarok. Elvégre az újabb siker mindannyiunk érdeme. Amit az "elmúltnyólcév kormányzása" tönkretett, azt most közös erőfeszítéssel helyrehoztuk.
No persze a szokásokhoz híven ezúttal is találkozhatunk hazugságokkal, hiába rövidke a kormányfői üzenet. Így például a miniszterelnök szerint a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének következménye, hogy "ezután minden uniós forráshoz hozzájuthatunk, ami a magyaroknak jár." A valóságban azonban egyetlen eurocentről sem kellett lemondanunk. Igaz rövid ideig szóba került egy 500 milliárdos zárolás, ebből azonban végül nem lett semmi.
Arról már nem is beszélve, hogy Orbán szerint “rendbe tettük az ország pénzügyeit”. Amennyiben a recesszióra, a továbbra is növekvő államadósságra, vagy a szegények számának aggasztó emelkedésére gondol a kormányfő, akkor rendben van az állítás. Mondjuk mi erre azért annyira nem lennénk büszkék.
Amiről Orbán hallgat
Kétségtelenül nagy eredmény a csatlakozás óta folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetése. Nem véletlen, hogy ezt Orbán is annyira fontosnak tartja, hogy - ismét a mi pénzünkön - külön levélben tájékoztatja róla a választópolgárokat.
Arról azonban nem szól a miniszterelnöki levél, hogy a három százalék alatti költségvetési hiány mindenáron való fenntartása a társadalom és a gazdaság teherbíró képességét is jócskán próbára tette.
A kormány ugyan kölcsönös teherviselést és jobban teljesítő Magyarországot emleget, az eljárásból való kikerülés azonban a gazdaság recesszióba lökésével járt. Megfelelő növekedés nélkül, egy negatív spirálba kerülve csak újabb és újabb megszorítások árán lehet fenntartani a hiánycélt. Így pedig Málta sorsára juthatunk, akik ellen javasolják ismét az eljárás megkezdését. Jövőre akár komolyan elszállhat a költségvetés.
Hiába sikerül 2-3 évre kikerülni az eljárás alól, ha az nem fenntartható hosszú távon, csak cseberből vederbe esünk. Márpedig a folytonos megszorítások, újabb vagy növekvő adók mind-mind akadályozzák a növekedés beindulását.
Hiába jött rekord méretű külföldi tőke Magyarországra, ha azok nem a közvetlen munkahelyteremtő beruházásokba áramlottak. Az elhibázott gazdaságpolitika miatt a kormányváltáskori mértéken tetőzött újra a munkanélküliség. A társadalmi különbségek, a szegénység mértéke és kiterjedtsége tovább nőtt.
Az ugyan tény, hogy a kormány mozgástere mindenképp nőhet ezáltal. Sőt, akár feljebb is sorolhatnak a hitelminősítők a bóvli kategóriájából, így csökkenhet az államadósság finanszírozása. A fő kritika azonban a hiány hosszú távon való fenntartása. Egy negatív spirálban lévő gazdaság, csökkenő beruházásokkal és vegetáló gazdasági környezettel nem éppen ideális a hiánycél fenntartása és az adósság leépítése szempontjából. Mindeközben a társadalom is megszenvedte a megszorításokat. A különadókat és megnövekedett terhek nagy részét is mi fizetjük.
