„A kormány úgy döntött, hogy lehetőség szerint a tárgyalások arra vonatkozzanak, abba az irányba menjenek, hogy Magyarországon a jelzálogalapú devizahitelek kivezetésre kerüljenek" - nyilatkozta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek. Ezzel gyakorlatilag nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány végleg le akar számolni a devizahitelekkel.
Az eddigi programok ugyanis korántsem nevezhetőek sikeresnek. Az árfolyamgát egyáltalán nem volt népszerű a devizaadósok körében, miközben a végtörlesztés elsősorban azokon a jó besorolással rendelkező adósokon segített, akiknek korántsem jelentett gondot a hiteltörlesztés, mivel többnyire magasabb jövedelmű háztartásokról volt szó. A jó adósok kiválásával viszont nőtt azoknak a hiteleknek az aránya a teljes hitelállományon belül, akik már 90 napon túl sem tudnak törleszteni.
Elsősorban tehát egy olyan mentőcsomagra lenne szükség, amely azokon a devizaadósokon segít, akik már 90 napon túl sem tudják fizetni az adósságukat, vagy közel járnak ehhez. Nem beszélve azokról, akiknek a házát elárverezik.
Mi várható?
Pontosan egyelőre nem tudni, azonban Varga Mihály mostani és Navracsics Tibor korábbi nyilatkozata egyértelműen arra utal, hogy a kormány a teljes jelzálogalapú devizahitel-tömeget el szeretné tüntetni. Bár mindenki arra számított, hogy csütörtökön végleg kiderül, hogy a devizahitelek „eltüntetéséből" származó veszteséget kik fogják állni, mindössze annyit tudtunk meg, hogy a nemzetgazdasági miniszter tárgyalásokat kezdeményezett a Bankszövetséggel. Az ezer milliárdos veszteséget egészében biztosan nem tudják lenyelni a bankok, hiszen ez az amúgy is veszteséges pénzügyi szektort annyira leterhelné, hogy egyes bankok akár meg is fontolhatnák a kivonulást az országból, arról nem beszélve, hogy a hitelezés pár évre teljesen leállna az országban - és ezen még Matolcsy György csomagja sem segítene.
Reálisabb lehetőség lenne a teher megosztása a költségvetés, a devizahitelesek és a bankok között, viszont itt is több problémás pont van:
- A már korábban említett kritikus helyzetben lévő adósok nehezen tudnának beszállni egy ilyen programba, hiszen nemcsak a megemelkedett törlesztőrészlet, hanem külső okok miatt sem tudnak törleszteni: például a gazdasági válság miatt elvesztették a munkahelyüket.
- Bár a bankszektor jobban járna, de még a 300-400 milliárdos teher így is közvetlen hatással lenne a gazdasági teljesítményre.
- A költségvetésnek nincs mozgástere, persze a jövő évi választás szempontjából ez is felfogható egyfajta osztogatásnak. Azonban a feszes hiánycéltartás miatt további kiigazításokra lenne szükség, hogy a költségvetés ki tudja venni a részét az adósság mentésből.
-A költségvetésből való finanszírozás minden magyar embert érint, hiszen mégis csak közpénzekről van szó. Leginkább a forinthiteleseket érintheti érzékenyen a helyzet, akik az árfolyamkockázattal szemben a magasabb kamatozású forinthiteleket választották, végül a „vesztesek" mégis ők lehetnek. (Főleg akkor, ha a jó adós devizahitelesek is ki tudnak lépni a rendszerből.) Az ilyen szintű felelősségmegosztás viszont sokakban visszatetszést kelthet.
A felsorolt problémákból látszik, hogy az optimális megoldás talán mégis csak az lenne, hogy a kritikus helyzetben lévő devizaadósokat kéne valamilyen mentőövvel megmenteni. Mindenesetre Csányi Sándor már valamit biztosan sejthet, hiszen a részvényeinek egy jelentős hányadának eladása pont ebben az időzítésben inkább nevezhető furcsának, mintsem véletlen egybeesésnek.
Az eddigi csomagok sikertelenek voltak
Sem a végtörlesztés, sem az árfolyamgát, sem a Nemzeti Eszközkezelő nem hozta meg a várva várt áttörést. Utóbbi még jó is lehetne, viszont annyira akadozva indult el és annyira rosszul van szabályozva, nem beszélve sok vállalhatatlan feltételről, hogy a legtöbb problémás adós nem tud élni vele.
Az árfolyamgát rengeteg kockázatot tartalmazott (például kamatkockázat), így a legtöbb adós egyáltalán nem élt ezzel a lehetőséggel.
A legnagyobb bukta viszont egyértelműen a végtörlesztés volt, amely csak azokon segített, akik amúgy is tudták törleszteni a devizatartozásukat. A jó adósok kiválása a rendszerből viszont ahhoz vezetett, hogy nőtt azoknak a hiteleknek az aránya a teljes adósságállományon belül, akik már legalább 90 napja nem tudnak törleszteni. A bankok sem jártak túl jól, hiszen pont a jó adósok váltak ki, és nem a rosszak, így végül az ebből eredő veszteségüket pont a rossz adósokra kellene terhelniük, de erre nincs lehetőség, hiszen ők már amúgy sem tudnak törleszteni. Ez az igazi csapdahelyzet. A végtörlesztés helyett tehát egy olyan programra lett volna szükség, amely a kritikus helyzetben lévő adósokon segít, és nem a jó adósokon.
Ezt lehetne tenni.
Ötletelések helyett azonban létezik jó néhány forgatókönyv:
- Egyfelől érdemes lenne a devizaalapú hitelek kamatváltozását felülvizsgálni. Miközben a válság hatására nyugaton csökkentek a kamatlábak, Magyarországon nőtt a svájci frank alapú hitelek kamatlába (egyoldalúan), és elsősorban ez az egyik fő oka a hazai devizahiteles problémáknak.
- Ahogy azt a Kúria is kimondta, az árfolyamrést rögzíteni kellene, visszamenően. A bankoknak a jogtalanul beszedett árfolyamrést vissza kellene fizetniük.
- Kiszámítható gazdaságpolitika: a forintárfolyam a jelenlegi fundamentumok alapján (alacsony költségvetési hiány, relatíve alacsony kockázati felárak, a tavalyihoz képest valamelyest jobb gazdasági mutatók) akár 270-280 forint között is lehetne, azonban a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika és a nem titkolt forintgyengítés (így próbálnak hatni az exportra) miatt az árfolyam idén tartósan 290 forint felett volt az euróval szemben (a devizaadósok szempontjából fontos svájci frank árfolyam 240-250 környékén mozgott, 225-230-as átváltási árfolyam helyett).
- Nemzeti Eszközkezelő felülvizsgálata és normális keretek között való beindítása.
Lehetőség tehát van, viszont ezek kevésbé populista utak, mint a teljes devizahitelállomány kivonása. Ami természetesen egy választási kampányban nagyon jól hangzana.
