Az Emberi Jogok Európai Bírósága áprilisban meghozta ítéletét a magyar kisegyházak ügyében: a törvény sérti a vallásszabadságot, ráadásul a kisebb egyházaknak jóval kevesebb jogot ad, mint a nagyoknak.
A magyar kormány pedig nem tudta bizonyítani, hogy nem tudta volna kiszűrni az állami támogatással visszaélő közösségeket annál kevésbé drasztikus módszerekkel, minthogy bizonyos egyházaktól egyszerűen megvonja az egyházi státuszt, egyesületté süllyesztve azokat. Ez ugyanis a szerzett jogok elvétele, így a jogbiztonságot is sérti.
Abban a rendszerben, ahol a parlament dönt arról, hogy egy vallási közösség egyházzá válhasson, ott a vallási közösségeknek óhatatlanul is lobbizniuk kell a politikai erőknél, hogy megkaphassák az egyházi státuszt. Ahol a politikai döntéshozókon múlik egy egyház létezése, ott az állam vallási semlegességének elve is sérül, hiszen a politikusok szubjektív szempontok alapján szűrhetnek a közösségek között.
Ennyire diszkriminatív törvényt alkotni demokratikus országokban nem szokás, ráadásul a kormány intézkedése a szólamokban támogatott keresztény egyházak közül is több százat megfosztott egyházi státuszuktól.
Ami eddig történt
A Ténytár blog már több ízben foglalkozott az egyházügyi szabályozás kérdésével. Megírtuk, hogy az Alkotmánybíróság 2011 végén – formai hibákra hivatkozva – elkaszálta a törvény első változatát. A kisegyházak egyházi elismerését szigorító, s az egyházi státust az országgyűlés – azaz egy politikai szerv – jogorvoslattal meg nem támadható elismerését hozó szabályozás iránti igényét a kormányzat nem adta fel, s rövid úton ismét elfogadott egy változatlan tartalmú törvényt. Ezt a törvényt a Velencei Bizottság is erősen vitatta, úgy vélte, a szabályozás sértheti a vallásszabadság elvét. Hasonló okokból, valamint a jogorvoslat hiánya miatt az Ab ismét megsemmisítő döntést hozott, amelyet követően a kétharmad bosszút állt: a leginkább vitatott szabályokat magába az Alaptörvénybe illesztették bele a híres-hírhedt negyedik Alaptörvény-módosítással. Úgy tűnt, ezzel a játszma véget ért.
Az elismert egyházakat megillető előnyökhöz teljesítendő kritériumok az egyházügyi törvény szerint: 100 éves működés, vagy 20 éves működés és a magyar lakosság 0,1 százalékát elérő tagság, plusz a kétharmad jóváhagyása szükséges.
A nemzetközi jog védelmében
Azonban köszönhetően annak, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország még a jogállamiságról álmodott, hazánk a legtöbb, az emberi jogokat védő nemzetközi szervezethez csatlakozott, így az európai államok összességét átfogó (csak Belarusz tagsági jogviszonya van függőben) Európa Tanácshoz is, s aláírtuk az Emberi Jogok Európai Egyezményét, amely független jogvédelmet biztosít. Ez a jogvédelem az Emberi Jogok Európai Bírósága – a köznyelvben „Strasbourgi Bíróságként” ismert szervezet.
A kisegyházak panaszukkal ehhez a szervezethez fordultak. A Bíróság – erős vitában, 5:2 arányú döntéssel – alapvetően helyt adott a kérelmeknek. Azaz elismerte, hogy az a szabályozás, amely egy politikai szerv kezébe kellően hatékony jogorvoslat nélkül bízza az egyházi státuszról való döntést (az alkotmányjogi panasz csak rendkívüli jogorvoslat, s annak befogadása az Ab-tól függ) sérti az állam és egyház elválasztásának elvét, s ezzel a vallásszabadságot. Ráadásul a jogorvoslat nem kellően hatékony volta miatt a jogorvoslathoz való jog is sérülhet. Mindezeken túl már csak hab a tortán, hogy a részletes indokolást mellőzve még a tulajdonhoz való jog sérelmét is megállapították. Ezek pedig igen komoly jogsértések.
Strasbourg így döntött, oszt’ mi van?
A Bíróság egy nemzetközi szervezet, amely nem sértheti a tagállamok szuverenitását. Így – ellentétben az Európai Unió Bíróságával – ez a szervezet nem semmisíthet meg magyar törvényeket, ezért az egyházügyi törvényt nem kaszálta, hiszen nem kaszálhatta el.
Azonban a Bíróság rendelkezik olyan hatáskörrel, ami adott esetben igen fájdalmas lehet: bár a jogsértő törvény életben marad, de anyagi kompenzációt írhat elő az adott államnak a sérelmet szenvedett fél részére. Így bár elvileg a nemzeti szuverenitás nem sérül, ha egy állam el akarja kerülni, hogy állandóan nagy összegű forrásokat fizessen, akkor figyelembe kell venni a Bíróság gyakorlatát. Ugyanis a Bíróság egyfajta esetjogot alakított ki: korábbi ítéletei a későbbi gyakorlatra nézve is iránymutatóak.
Így törvényi változtatás nélkül az a helyzet is előállhat, hogy Strasbourg olyan fizetési kötelezettségeket ír elő, amely a kormánynak kellemetlen lehet. Éppen ezért érthetőek azok a hírek, hogy a kormányzat egyezkedni készül ezekkel a szervezetekkel, hiszen így nagyobb mozgástere maradhat, mintha Starsbourgra bíznák kizárólag a döntést.
Ez új kihívást jelent a civil szférával történő egyeztetéseket jobbára csupán a saját akarat átnyomására használó, erőből politizáló kormányzatnak. Pedig most nagy a tét: ha ugyanis nem sikerül megegyeznie a kormányzatnak a kisegyházakkal úgy, hogy a feltételek minden szereplőnek megfeleljenek, akkor a strassbourgi bíróság dönthet a a kártérítés mértékéről. Márpedig nem kevés pénzről beszélünk, a 16 kisegyház összesen körülbelül 2 milliárd forintot követel.
Ez a pénz több összetevőből áll, vagyoni és nem vagyoni kárelemek megtérítését várják a kisegyházak. Ezek között szerepel az egyházi státusz elvesztésével nem járó adókedvezmények köre, a kiesett állami támogatás, vagy a kiesett egy százalékok.
Csak a pénzről szól?
Röviden: nem. A kisegyházak nem csupán a pénz miatt fordulhattak a strassbourgi bírósághoz. A nem bejegyzett egyházak nem oktathatnak hittant az iskolákban, legtöbb esetben nem gyűjthetnek egy százalékokat az adóból, illetve börtönlátogatásokat, kórházlátogatásokat sem szervezhetnek. Tehát sok olyan jogtól esnek el, amely bevett egyházként megilletné őket.
Ráadásul mivel az állam már nem nyújtott támogatást a nem bejegyzett egyházaknak, azok szociális támogatást sem adhattak a rászorulóknak. Működésképtelenné válhattak, illetve a mély szegénységben élő támogatottak sem számíthattak már a jogoktól megvont közösségekre.
Meghajtja a fejét a kormány?
Mivel az európai emberi jogi egyezményt hazánk is magára kötelező érvényűnek fogadta el, ezért az abban foglaltakat, tehát a vallásszabadsághoz való jogot is teljesítenie kell a kormánynak. Ha pedig a strassbourgi bíróság úgy dönt, hogy az egyezmény sérült, akkor a jogsértés mindaddig fennáll, amíg az ország nem módosította az ide vonatkozó törvényeket. Mivel az egyezmény az Alaptörvény felett is áll, ezúttal nincs mód a gránitszilárdságú Alaptörvény ismételt módosításával való trükközésre. Így, vagy úgy, de a változtatást meg kell lépnie a kormánynak.
Amíg nincs meg az új törvény, addig is a bejegyzett egyházakkal egyenlő jogokat kell biztosítani a kisegyházaknak, és be kell kerülniük az Emberi Erőforrások Minisztériumában kezelt egyházi nyilvántartásba is.
Kormányunk tehát ismét maga futott a pofonért, ezúttal a diszkriminatív egyházügyi törvény megalkotásával.
