Bárki megemlíti az unortodox gazdaságpolitika kifejezést, az embernek rögtön Matolcsy György jut az eszébe, aki 2010 óta a magyar gazdaságpolitika meghatározó személyisége, egyben nemzetgazdasági miniszterként, jegybankelnökként számos aranyköpéssel és vicces momentummal szolgálta ki a hazai sajtót. Személyének fontosságát jól jelzi, hogy Orbán Viktor jobbkezének nevezte, a Fidesz pedig mindig teljes mellszéllességgel kiállt mellette, még akkor is, amikor számos megkérdőjelezhető döntést hozott.
Megkérdőjelezhető döntésből márpedig akadt jó néhány, és nemzetgazdasági miniszterként sem sikerült maradandót letennie az asztalra. 2010-ben még bízott a 7 százalékos növekedésben, meggondolatlan gazdasági lépései azonban 2011-ben csődközeli helyzetben sodorták az országot. A bóvliminősítés után ismét az IMF-hez kellett fordulni, 2012-ben pedig nemhogy nem szárnyalt a magyar gazdaság, egyenesen recesszióba esett vissza.
Bár a kormánypárt teljes erőbedobással védte Matolcsy döntéseit és gazdaságpolitikáját, Orbán Viktor számára kapóra jött a jegybankelnöki pozíció megüresedése, hiszen így arcvesztés nélkül lehetett Matolcsy Györgyöt elmozdítani a miniszteri pozícióból, ahol egyértelműen sikertelenségek sora jellemezte. Jegybankelnökként sem hagyott fel az unortodox gazdaságpolitikával, a vártnál jóval óvatosabb döntései azonban végül nem veszélyeztették az ország stabilitását.
Az unortodox gazdaságpolitika atyja
Nem volt kérdéses, hogy a Fidesz elsöprő győzelme után az a Matolcsy György fog felelni a gazdaság fellendítéséért, aki 2000-2002 között gazdasági miniszter volt az első Orbán-kormányban. Bár 2002 és 2010 között ritkán szólalt meg, 2008-ban megjelent publikációja, az Éllovasból sereghajtó című munkájában kemény kritikákat fogalmazott meg a baloldali kormányok gazdaságpolitikájával kapcsolatban.
A második Orbán-kormányban nemzetgazdasági miniszterként megkapta a korábbi pénzügyminiszteri és gazdaságminiszteri pozíciót is, így lehetősége volt, hogy bizonyítson. Új gazdaságpolitikát hirdetett meg, amelyet nemes egyszerűséggel csak unortodox gazdaságpolitikának érdemes nevezni, mert jelentős eltért az addig megszokott ortodox gazdaságpolitikai irányzattól. Matolcsy pedig bizakodó volt, hiszen középtávon a 7 százalékos növekedést sem zárta ki, a növekedés motorja pedig az az egykulcsos szja-rendszer lett volna, amely jelentős adócsökkentést hozott a magas jövedelemmel rendelkező háztartásoknak.
2000-ben Chikán Attilát váltotta a gazdasági miniszteri pozícióban, hasonló sikereket viszont nem tudott felmutatni, mint elődje. A csúcspont 2000 első negyedévében volt, ekkor a GDP 5,6 százalékkal emelkedett az egy évvel azelőtti szinthez képest, ennél nagyobb sikert azóta sem tudott felmutatni egy kormány sem. Az első Orbán-kormány gazdaságpolitikájának sikere viszont egyértelműen a hazai gazdaság 1995-ben meginduló stabilizációjához köthető, valamint a Chikán Attila nevéhez köthető gazdaságpolitikához, ami szintén a stabilizációra és kiszámítható/tőkebarát gazdasági környezetre épített.
2000 után viszont valami megtorpant, nem sikerült még nagyobb növekedést elérni, így az akkori kormány olyan kétségbeesett döntéseket hozott, mint a lakástámogatási rendszer elfogadása (ingatlanpiaci buborék + költségvetési hiány), valamint a devizahitelek engedélyezése (svájci frank).
Tündérmeséből pokol
Az unortodox gazdaságpolitika hamar visszaütött, és már 2011-ben komoly problémákkal kellett szembenéznie az országnak. Az unortodoxia alatt pedig nem az egykulcsos adó elfogadását értjük - hiszen ezzel már számos országban megpróbálkoztak, és vannak logikus érvek is mögötte -, hanem az olyan nem megszokott lépéseket, mint például a Nemzetközi Valutaalap kipaterolása, a magánnyugdíj-pénztári rendszer beszántását, az indokolatlanul magas különadókat, és olyan költségvetési megtakarításokat, amelyekben a kulcságazatokból - például oktatás - vonták ki a pénzeket. A meggondolatlan nyilatkozatok csak tovább súlyosbították a problémákat, miközben Matolcsy György és a Fidesz továbbra is elhitte, hogy minden rendben van az országgal és sikerült a növekedés útjára lépni. Az unortodox gazdaságpolitika 2011 őszén ütött vissza: a nemzetközi gazdasági és pénzügyi rendszerben turbulenciák alakultak ki az Eurózóna adósságválsága miatt, és hamar megtalálták Magyarországot is. Bizalmi válság alakult ki: a befektetők nem hittek az unortodox lépésekben, a pénzcsapokat rövid időre elzárták, Matolcsy György pedig bejelentette, hogy ismét az IMF-hez fordulunk segítségért. Ezzel sikerült megmenteni az országot egy részleges csődeseménytől, azonban a legnagyobb hitelminősítők bizalma végleg megrendült Magyarországban, és sorba bóvlikategóriába sorolták a magyar adósságbesorolást, ami hatalmas arcvesztés volt a kormánynak. Matolcsy György azonban ekkor is egyfajta alternatív dimenzióban élt, gyorsnaszádról és sikerekről beszélt.
A sikerpropaganda csúcspontja egyértelműen 2012-es nyilatkozata volt, amikor magyar tündérmeséről beszélt. Abban az évben, amikor éppen recesszióba zuhant az ország, az adósságbesorolásunk bóvli volt mindhárom nagy hitelminősítőnél, az Nemzetgazdasági Minisztérium pedig képtelen volt kikalkulálni, hogy éppen mekkora megszorító csomagra lenne szükség ahhoz, hogy teljesüljön a deficitcél. A Matolcsy György vezette minisztériumban uralkodó fejetlenséget jól jellemezte, hogy pár héten belül három megszorító csomagot jelentettek be, a nyáron összecsapott költségvetési tervet pedig teljesen át kellett szabni.
A tündérmeséből rémálom lett, a magyar gazdaság pedig szégyenpadra került. Olyan országokkal kerültünk egy szintre 2012-ben, mint Görögország vagy Portugália. Normális körülmények között Matolcsy Györgynek le kellett volna mondania, hiszen gazdaságpolitikája felért a teljes csőddel, azonban lemondása beismerés lett volna, így a Fidesz és Orbán Viktor inkább teljes mellszélességgel kiállt a miniszter mellett, mintsem racionális döntést hoztak volna.
Az unortodoxia teljes csődjét jelenti, hogy végül ortodox gazdaságpolitikai lépesekkel sikerült stabilizálni az ország helyzetét. 2012-es költségvetési kiigazítások már egyértelműen ortodox lépések voltak.
Jegybankelnöki pályafutása
Orbán Viktor és a Fidesz számára kapóra jött, hogy Simor András mandátuma lejárt 2013 márciusában, Matolcsyt így gond nélkül át lehetett ültetni a jegybankelnöki pozícióba, a Nemzetgazdasági Minisztériumot pedig a piaci szereplők által jóval kiszámíthatóbb és elfogadottabb Varga Mihály kapta meg. Bár sokak szerint a háttérből ezután is Matolcsy határozta meg a fiskális politika irányát.
A miniszterelnök számára kellett egy megbízható ember a jegybank élére, aki biztosan ki fogja szolgálni a Fidesz érdekét, Matolcsy személye pedig kiváló volt annak ellenére, hogy miniszterként inkább kudarcok jellemezték, mintsem sikerek. A jegybankban hamar tisztogatásokba kezdett, jelentős átalakítások mentek végbe, sokan pedig attól tartottak, hogy az unortodoxia folytatása az MNB-ben még nagyobb károkat okozhat az országnak.
A félelmek végül nem igazolódtak be, igaz ehhez az is kellett, hogy jegybankelnökként már jóval óvatosabb unortodoxia jellemzi gazdaságpolitikáját, mint miniszteri pályafutása alatt. Ráadásul az ország megítélése is sokat javult azután, hogy sikerült stabilizálni a költségvetési hiányt 3 százalék alatt.
A jegybanki függetlenséget viszont sikerült felszámolni, számos Fidesz-közeli haver és rokon került be az MNB vezetésébe, miközben a jegybank egyik fő célkitűzése a kormány gazdaságpolitikájának kiszolgálása lett.
A balhés ügyek ráadásul a jegybanktól sem maradtak távol, 2014-ben már attól volt hangos a sajtó, hogy MNB furcsa ingatlan- és műkincsvásárlásokba kezdett a nyereségéből, amely közpénznek tekinthető.
Az alapítványok körüli botrányok
Az ügy 2016 márciusában terebélyesedet ki, amikor a kormány ismét beállt Matolcsy György mögé, és egy törvénymódosítással próbálták meg eltitkolni, hogy mire is költ az MNB 250 milliárd forintot. A Kúria és az Ab is kimondta, hogy az MNB alapítványai közpénzeket használnak fel, az Alkotmánybíróság pedig meg is semmisítette a törvényt, mivel számos ponton sértette az Alaptörvényt.
Nem sokkal ezután nyilvánosságra kerültek a költekezések, és hamar kiderült, hogy elsősorban azért próbálták meg eltitkolni a jegybanki alapítványok költekezését, mert a pénzekből például Matolcsy rokonainak is jutott. A jegybankelnök ráadásul maga is döntött pénzek szétosztásáról, bár előtte tagadta ezt.
Ha az unortodox monetáris politikai lépések végül nem is okoztak károkat az országnak, az alapítványok körüli botrányok miatt jelentősen csökkent a jegybank reputációja. Mindeközben pedig Matolcsy György egy minibirodalmat hozott létre az MNB-ben, az alapítványokon keresztül pedig továbbra is a Fidesz érdekeit szolgálja ki.
Bár nyilatkozatai és döntései miatt sokan csodabogárnak tartják, az elmúlt évek lépései inkább azt bizonyítják, hogy egy olyan rafinált emberről van szó, aki 100 százalékosan hűséges a miniszterelnökhöz, és valószínűleg ezt Orbán Viktor is meghálálja. A valóság talajára azonban jegybankelnökként sem tért vissza, és továbbra is szikla szilárdsággal kiállt korábbi gazdaságpolitikája mellett, annak ellenére, hogy már régóta bebizonyosodott, a magyar gazdaság egyáltalán nem sikeres, és kizárólag az uniós pénzek tartják életben a reményeket. Matolcsy György valószínűleg sohasem fogja elismerni hibás döntéseit, és vélhetően annak is örül, hogy neve eggyé forrt az unortodox gazdaságpolitika kifejezéssel.
