Míg a bloggerek szimbolikus-retorikai háborút folytatnak arról, hogy mennyire jellemző a kelet-imádat a mérsékelt jobboldalon, addig a mérsékelt jobboldali kormány egy újabb területen bizonyítja nekünk, hogy keleti szél fúj. Csendben elülteti az európaitól távoli, keleti modell elveit az alkotmányunk szociális fejezetében.
Az alkotmányterv alig észrevehetően a szociális biztonsághoz való jogot egy szociális biztonságra való törekvéssé építi le. Tehát a szociális biztonsághoz való jog már nem lesz levezethető az alkotmányból - így jövőre az állam már nem is köteles azt nyújtani.
Hasonló a helyzet a nyugdíjakkal is. A terv megszünteti az időskori megélhetéshez szükséges ellátáshoz való jogot, és ehelyett egy meghatározatlan és korlátlan flexibilitással értelmezhető nyugdíjkötelezettséget vállal. Két apró szó, de teljesen más világ.
Így már egyből érthetővé és indokolttá válik az a passzus, hogy "nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni". Sok szülőnek valószínűleg ez lesz a legfontosabb támasza, hiszen az állam ezen felelősségét részben az állampolgárokra készül átruházni.
Itt nem csak azzal van a baj, hogy nem mindenki ápol olyan viszonyt a szüleivel, hogy ellátásukat indokolt lenne alkotmányos súlyú normaszöveggel számon kérni rajta. Különösen, mivel nem mindenki nőtt fel olyan családi környezetben, ami ezt a kötelezettséget morálisan indokolná. Azt mégoly “családbarát” ideológiával is nehéz lenne megindokolni, hogy egy gyermekkorában súlyosan bántalmazott gyermek miért tartozna erkölcsileg az elidegenedett szüleinek eltartásával.
Ami azonban a lényeg, és ettől válik a „keleti” modell teljessé, az az, hogy erre a passzusra nem véletlenül van szükség. Az állam csendben leépíti szociális kötelezettségeit, többek között kiemelten a nyugdíj sokat vitatott területén. Ezen lépésekkel az átlagember eljövendő mindennapjait teszi nehezebbé.
Felmerülhet az olvasóban, hogy tényleg ugyanarról az alkotmánytervezetről beszélünk-e?
A Fidesz-KDNP terve tele van szolidaritással, közösséggel és közösségi felelősségvállalással, és bőkezűen szórja a szociális jogokkal kapcsolatos jelzőket is. Integrál olyan, eddig az alkotmányban nem szereplő témákat is, mint a némák és siketek jogai, illetve a lakhatás. (Bár az utóbbi kapcsán nem esik szó jogokról és a tervezet hangsúlyosan nem kötelezi az államot semmilyen megfogható módon.)
Ez azonban csak a felszín. A mélyben az alkotmányterv a jóléti állam felszámolását készíti elő.
A jelenlegi Alkotmány szerint a "A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz", azonban a jövőre már csak az a cél, hogy az állam "szociális biztonságot nyújtson". Ezen látszólagos apróságból az következik, hogy az elégséges szociális biztonsághoz való jog nem vezethető le az alkotmányból, tehát az állam nem is köteles azt nyújtani - nem úgy mint eddig. Ez az javaslat, a társadalombiztosítás elvét jelentősen csorbítani kívánja, a szociális biztonsághoz való jogot egy szociális biztonságra való törekvéssé építi le.
Hasonló a helyzet a nyugdíjaknál is. A kidobásra ítélt Alkotmány szerint az idősek a "megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak", míg a tervezet alapján "Magyarország az időskori megélhetés biztosítását [...] segíti elő". A terv tehát megszünteti az időskori megélhetéshez szükséges ellátáshoz való jogot, és ehelyett egy meghatározatlan és korlátlan flexibilitással értelmezhető nyugdíjkötelezettséget vállal. Két apró szó, de teljesen más világ.
Kínai szociális modell
Együtt olvasva a legutóbbit a szülők eltartásának kötelezettségével, egyértelmű, hogy az állam előtt legalábbis megnyílik annak lehetősége, hogy drasztikusan csökkentse a nyugdíjasok ellátásáért vállalt kötelezettséget, és párhuzamosan privatizálja a fiatalok irányába a rászoruló idősek ellátásának feladatát. Márpedig ha egy színpadon megjelenik egy puska, az el is szokott sülni!
Kulcskérdés e tekintetben az is, amire fentebb utaltunk: társadalombiztosítási rendszerbe tartozó egyéb területek (jelenlegi Alkotmány § 70E) mellett a nyugdíjat is kivonja a TB hatálya alól. Ezzel a lépéssel a jóléti társadalmak szociális rendszeritől teszünk egy komoly lépést vissza.
A fejlődő társadalmak általában a nyugati modell irányába haladnak. A gazdagoktól a szegényebbek felé újraelosztó társadalombiztosítás rendszerébe integrálnak számos, a szociális ellátáshoz és biztonsághoz való jogot (és így kötelességet, feladatot). Ezzel szemben Magyarország – még csak elvi szinten – de egy drámai lépést tesz a másik irányba.
Miért is számít ez?
A nyugdíj tekintetében azért, mert az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a társadalombiztosítási rendszerbe befizetett hozzájárulást védi a tulajdonjog. Azaz a befizetésekkel olyan biztosítás jellegű jogosultságot szerez a TB-tag, amelyet az állam tulajdonként elismerni köteles.
Ez nem azt jelenti, hogy csak bizonyos mértékig oszthatja el az állam a befizetéseket az alacsonyabb keresetűek, rászorulók felé – ez is a szolidáris rendszer egyik lényeges eleme. De a nyugdíj és annak mértéke mindenképpen a befizetés összege mentén orientálódó, az egyén tulajdonjogához kapcsolódó jogosultság.
Amennyiben az új alkotmány megszakítja a köteléket a nyugdíj és a társadalombiztosítás fogalma között, úgy az államnak egyelőre elvi, de adott esetben gyakorlatiasítható lehetősége van arra, hogy a nyugdíjbefizetéseket pusztán adójellegű bevételnek minősítse és ezt olyan jellegű és mértékű nyugdíjjogosultsággá konvertálja, amelyet jónak lát.
Már látjuk is ennek az elvi döntésnek ez első gyakorlati hasznát. Az Alkotmánybíróság nem mondhatja majd ki, hogy a magánnyugdíjpénztárakban maradt közel 100.000 ember esetében az állami nyugdíjfolyósítás újra legyen kötelező. Ami a jelen alkotmányból pedig egyértelműen következik. (Nyilván nem véletlenül nem hozott ebben a kérdésben döntést még az AB.)
Jó szegény - rossz szegény
Az egész alkotmányos felfogás, a társadalombiztosítás elvének leépítésével, a szociális biztonsághoz való egyéni, alanyi jog felszámolásával, az "érdemes" és a "nem érdemes" rászorulók közötti különbségtétellel, épp azt a kormányzati filozófiát tükrözi, amely már az előző Orbán-kormány politikáját és a legfrissebb adóreformot is inspirálta: a fennálló viszonyokhoz képest masszív újraelosztás történik felülre, azaz az átlagemberektől a középső és felső középosztály irányába. Nem véletlenül nevezték el a szociális szféra szakemberei ezt "perverz újraelosztásnak".
Az alacsonyabb jövedelmű dolgozó átlagemberek részben nominálisan is több adót fizetnek, részben pedig "csak" jelentős reálbér csökkenést tapasztalnak, míg a magas keresetűek hatalmas adócsökkentést kapnak a kormánytól. Most ennek a felső középosztályt támogató politikai megközelítésnek ad új lehetőséget az alkotmánytervezet. Oly formában, hogy a kormány szociális kötelezettségét csökkenti a jogosultság megnyirbálásával, és lehetőséget ad a juttatások önkényes megállapításához, a szegények stigmatizálására, stb.
Már megint az átlagember jár rosszul
És ez miért éppen az alacsonyabb vagy közepes jövedelmű dolgozó átlagembereket érinti? Azért, mert míg a gazdagabbak ritkábban élnek a támogatásokkal és a táppénzzel, valamint az adócsökkentéssel növelt jövedelmükből gond nélkül tudnak félretenni idős korukra, addig erre az átlagos jövedelemmel rendelkező magyar polgár nem képes.
Alacsonyabb a pénzügyi tudatossága, nem tanult meg hosszútávra tervezni - és gyakran nincs is miből. Idős kora, betegsége, munkanélkülisége esetén függ az állam társadalombiztosítási ellátásaitól. Az ilyen átlagos magyar állampolgár Orbán Viktor - Wikileaks által kiszivárogtatott véleménye - szerint pedig nem Fidesz szavazó.
Az alkotmánytervezet szolidáris és szociális retorikája, és az állam szociális kötelezettségének leépítése között éppolyan szakadék tátong, mint a kormány gyakori szociálpopulista retorikája és gazdaság-, illetve adópolitikai valósága között.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
