Az Alkotmánybíróság - bár mindig ügyelt arra, hogy jogilag nehezen támadható, korrekt döntéseket hozzon - de egyes kiemelkedő súlyú döntéseinek részleteinek meghatározása során a jelenlegi kormánypártok felé kisebb-nagyobb kompromisszumokat tett.
A jogköröket korlátozó 2010. végi alkotmánymódosítással ugyanis a jobboldali többség jelezte: az AB megszüntetésének esélye sem kizárt. A túléléséért küzdő Alkotmánybíróság több ízben tett engedményt a kormányzatnak fontos döntéseiben. A leglátványosabb most a magánnyugdíj-pénztártagok nyugdíjjogosultságával kapcsolatos döntés többszöri, és elsősorban politikai szempontokból történő elhalasztása.
Ezzel biztosították az intézmény fennmaradását, de kérdés, hogy milyen áron. Az AB ezekkel a kompromisszumokkal nem lépte-e át a függetlenség erkölcsi Rubiconját.
Sokak szerint a Fidesz az Alkotmánybíróság hatásköreinek - a 98%-os különadó első “elkaszálásának” apropóján - végrehajtott korlátozásával átlépte a jogállamiság és az alkotmányosság Rubiconját.
A Ténytár is írt arról, hogy ez a lépés csökkentette az Alkotmánybíróság hatalmi egyensúly szerepét. Az Alkotmánybíróság mozgásterét az új alkotmány is szűkítette azzal, hogy 2012-től kizárta annak lehetőségét, hogy bárki kérhesse egy jogszabály alkotmányellenességének megállapítását. Ezt csak a kijelölt közjogi tisztségviselők (pl. az eddig is nagyon aktív köztársasági elnök), valamint a bírósági perek többéves huzavonáját végigjárt állampolgárok indítványozhatják.
A hatásköri szűkítések elemzése közben csak kevesen vizsgálták, hogy az Alkotmánybíróság szakítva az eddigi, az első alkotmánybírósági elnök által is vallott, "első az alkotmányosság" elvével, több iránymutató határozatában “meghunyászkodott”.
Fontos döntéseiben a népmesék okos lányához hasonlóan úgy állapította meg a jogszabályok alkotmányellenességét, hogy megsemmisítő döntésével a kormányzat alapvető érdekei se sérüljenek. Kérdéses, hogy ezekkel a határozatokkal erkölcsileg nem lépte át-e az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem mindenek felettiségének Rubiconját.
Az első állomás: a 98%-os különadó részleges megsemmisítése
Az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozására a 98%-os - visszamenőleges hatályú - különadó elkaszálása biztosított ürügyet. Az ismételten elfogadott jogszabály alkotmánysértő mivoltára hivatkozva annak elfogadását követően számos indítvány érkezett a taláros testülethez. Bár a sajtó az AB új határozatával kapcsolatban azt emelte ki, hogy az alkotmányosság védelmében, az emberi méltóság sérelme miatt ismét megsemmisítette a törvényt, arról kevesebbet írt, hogy egyben irányt és “menekülő utat” is mutatott a kormányzatnak. Tette ezt azzal, hogy úgy gondolta, nem sérti az emberi méltóságot, ha az adóztatás visszamenőleges hatálya nem 2005-ig, hanem csak 2010. január 1-ig terjed.
Ha arra gondolunk, hogy 11 hónappal ennek a határozatnak a meghozatala előtt az Alkotmánybíróság a szabályozás kéthavi (!) - nem pedig közel egy éves - visszamenőleges hatálya miatt semmisített meg egy törvényt, akkor látható, hogy ez a döntés is óriási visszalépést, sőt következetlenséget jelentett. Mivel nem látható más különösebb ok, sokan már ekkor is politikai nyomásra gyanakodtak.
Az alkotmánymódosító törvények alkotmányossága nem vizsgálható felül
Az elmúlt egy évben az alkotmányossági elveket érdekesen értelmező jogszabályokkal kapcsolatban a jogtudományban, majd a szélesebb jogászi szakma körében kialakult egy vita arról, hogy vizsgálhatja-e az Alkotmánybíróság az alkotmánymódosító törvények alkotmányosságát.
Egyes jogtudósok úgy vélték, hogy igen, ugyanis ezek a módosítások is törvények, amelyek megsérthetik az Alkotmány rendelkezéseit, annak szellemiségét. Ha ez az álláspont győzött volna, ez biztosíthatta volna, hogy az Alkotmány alapértékeinek sérelmét jelentő döntések ne érvényesülhessenek. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság többsége úgy döntött, hogy az alkotmánymódosítás felülvizsgálatára nem terjed ki a hatásköre. A közvetlen és hatékony jogvédelem helyett az AB ismét egy köztes megoldást próbált keresni.
És a hab a tortán: a magánnyugdíjpénztári határozat hányattatott sorsa
Amikor megjelent a magánnyugdíjpénztárakat államosító törvény, amely úgy kínálta fel a “választás szabadságát” a magán- és az állami nyugdíjrendszer között, hogy a magánnyugdíjat választókat kizárta az állami nyugdíjból, már többen úgy vélték, hogy ennek a szabályozásnak az alkotmányossága erősen kérdéses. Az AB nemrég kiszivárgott határozattervezete is ezt a megközelítést tükrözte, s hatályon kívül tervezte helyezni azt a passzust, amely kizárja a magánnyugdíjpénztári tagokat az állami nyugdíjrendszerből.
Első ránézésre - a határozattervezet elfogadása esetén - győzne az alkotmányosság. A szépséghiba csak az, hogy egyes sajtóinformációk szerint a határozat tervezetéről már hónapokkal ezelőtt tudott a kormányzat - azaz a tervezet már hónapok óta “készen állt”.
Másrészt, az AB csak a magánnyugdíjpénztári tagok kizárástát szünteti meg, de nem teszi lehetővé az állami rendszerbe lépő tagok magánnyugdíjpénztári visszalépését. Azaz az Alkotmánybíróság az alkotmányosság mindenek előtt való védelme helyett a költségvetés érdekeit helyezte előtérbe.
Ez ellentétes lehet az AB korábbi gyakorlatával, amelyet Sólyom László a következőképpen jellemzett: “annak a bíróságnak az volt a filozófiája, hogy a végsőkig el kell menni az alkotmányosság védelmében”. Ez az Alkotmánybíróság az emberek választási lehetőségével és az alkotmányosság mindenek felett álló védelmével szemben csak az “ellenálló” 3,2%-ot védte meg. Azok, akik a várható veszteség csökkentése érdekében a visszalépést választották, pórul jártak. Az Alkotmánybíróság késlekedésével és megszorító értelmezésével így hozzájárult egy nagy kormányzati “zsarolás” átütő sikeréhez.
Az AB "felhigítására" várva
MIndezek mellett csak hab a tortán, hogy az Alkotmánybíróság 2011. augusztus 30-i rendkívüli ülésén sem hozott határozatot. Így viszont az AB jogállását és összetételét módosító alkotmánymódosítás alapján így a kérdésről csak 2011. szeptember 1-je után a 15 fősre kibővült AB dönthet. Erősen kérdéses, hogy ezzel az időhúzással nem fordul-e meg az AB döntése. Ugyanis ilyen időhúzásra az AB ügyrendje és gyakorlata szerint csak akkor van lehetőség, ha jelentős kisebbség áll ellen a határozat meghozatalának.
Az új alkotmánybírákat az LMP és az MSZP- valamint Pokol Béla kivételével a Jobbik - azért nem támogatta, mivel kormányhoz kötődő (szak)politikusoknak tekintette őket. Így ha az AB kiszivárogtatott határozattervezetéhez képest 180 fokos fordulat következne be, akkor az új alkotmánybírák nehezen tudnák magukról lemosni azt a bélyeget, hogy ők a kormánypártok érdekeinek képviselői. Ki tudja, lehet, hogy egy ilyen "fait accompli" helyzet kialakítása volt a célja azoknak az alkotmánybíráknak (vagy alkotmánybírósági tisztviselőknek), akik kiszivárogtatták a határozat tervezetét.
A kocka el van vetve?
Mindezen “kompromisszumok” mögött a bennfentesek - így Sólyom László is az origo.hu-nak adott interjújában - azt sejtették, hogy az elmúlt közel egy évben az Alkotmánybíróság a túléléséért küzdött. Hatáskörének erőteljes szűkítése, valamint egyes kiszivárgott kormányzati tervek arra utaltak, hogy a kormányzati szándékok erőteljes fékezésének a “fék” teljes kiiktatása lehet a következménye. A túlélésért küzdő Alkotmánybíróság így olyan döntéseket próbált hozni, amelyek jogilag többé-kevésbé úgy korrektek, hogy nem váltják ki az “istenek” dörgedelmes - és megsemmisítő - haragját.
Ez a megoldás - mint a jelen helyzet mutatja - hozzájárult az Alkotmánybíróság, mint intézmény megőrzéséhez, de kérdés, hogy milyen áron. Ugyanis a meghunyászkodás és azzal együtt a sopánkodás nem erősíti a pártatlan ellenőrző testület erkölcsi tartását. Lehet, hogy az AB ezekkel a kompromisszumokkal a függetlenség erkölcsi Rubiconját lépte át.
Fizessünk-e egyáltalán nyugdíjjárulékot?
Ezen túl vannak további praktikus problémák is. A kormányzat - a Ténytár által is elemzett - nyugdíjtervei egyértelműen egy olyan rendszer kialakítása irányába mutatnak, ahol sok járulék kifizetéséért csak nagyon kevés nyugdíjat kaphat a dolgozó állampolgár.
Ha az állampolgár azt látja, hogy még az AB sem védi meg az esetlegesen aránytalan közterhek megfizetése alól, s nem az alkotmányos alapértekeket, hanem a költségvetési érdekeket helyezi előtérbe, akkor kisebb hajlandóságot érezhet a legális jövedelemszerzésre.
Mindez végső soron az amúgy sem rószás helyzetű államháztartás gondjainak további súlyosbodásához vezethet. Így egy rövid távon “költségvetésbarát” lépés hosszabb távon káros hatású lehet.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
