Emlékeznek? Azt mondta Orbán Viktor valamikor nem is olyan régen, hogy fontos, hogy „minden szegény sorsba született tehetséges gyermek eljuthasson egyetemre”.
Azt elfelejtette hozzátenni, hogy vajon milyen szerepben.
A Fidesz tervei alapján a társadalomtudományi területeken (jogász, közgazdász, politológus, bölcsész, szociológus, szociális munkás stb.) egyáltalán nem lesz államilag finanszírozott hely, azaz gyakorlatilag csak fizetés ellenében lehet a képzésben részt venni.
A kormány elképzeléseit látva a legtöbb szegény hátterű tehetséges magyar fiatalnak legfeljebb a Matt Damon Will Hunting lehetősége marad a Goodwill Hunting című filmből: elmennek az egyetemre takarítani. Ott a velük született zsenialitás révén megoldják a táblán hagyott megoldhatatlan problémát, meglesz hozzá az elitfelsőosztályúdealapvetőenjófejcsaj és aztán persze happy end. Hivjuk Hoffmann meséinek.
Irreális? Egy fokkal reálisabb, mint tandíj nélkül mondjuk jogásznak, szociális munkásnak vagy közgazdásznak tanulni: ugyanis a jelenlegi, reméljük nem végleges tervek szerint olyan nem lesz, ezeken és még egy jó néhány másik szakon sem. A költségtérítéses helyek száma 42 ezerről 25 ezerre csökkenne, ezen felül mindenkinek fizetnie kellene. Pokorni Zoltán pár éve ennél jelentősen kisebb csökkentésnél Magyarország jövőjét látta veszélyben.
Úgyhogy ha valaki szegény, nem elég tehetségesnek lennie: zseninek kell lennie és takarítania is kell az egyetemen. Persze mindezt Will Huntinghoz hasonlóan valami amerikai elit helyen, mert ott az alapképzésben minden szakon kaphatnak ösztöndíjat a tehetséges rászoruló diákok.
Ezzel a koncepcióval Hoffmann Rózsa a kormány most lényegében azt javasolja, hogy a szegények jelentősen ritkábban járjanak egyetemre. Nem ritkábban, mint a gazdagok, az már régóta így van. Hanem ez eddiginél is sokkal ritkábban.
Esélyegyenlőségben a mínuszon rontunk
A témában korábban írt cikkünkre érkezett kommentek alapján megállapítható, hogy az esélyegyenlőség és felsőoktatás téma közös halmaza mindkét oldalon erős indulatokat vált ki. Egyesek szerint az esélyegyenlőség maszlag nem más, mint az országot fenntartó tehetős, sokat dolgozó rétegek szívatására alkalmazott kifogás.
Több baj is van ezzel. Az egyik, hogy az esélyegyenlőség lényege nem az, hogy azoknak kedvezzen, akik lustán otthon ülnek, azok kárára, akik keményen dolgoznak. Ehelyett – ha működik – lehetőséget ad azoknak, akik zsenge koruknál fogva még nem tudtak bizonyítani az életben: azaz a gazdagok és a szegények gyermekeinek.
Szegényből szegényt
A tézis az, hogy a gyerek maga nem tehet arról, hogy a szülei szorgalmasak/okosak/szerencsések vagy lusták/buták/pechesek voltak, és amennyiben ezen tényezők jelentősen befolyásolják a számukra elérhető oktatás minőségét és ezáltal életesélyeiket, akkor az államnak közbe kell lépni azok javára, akik tehetsége/szorgalma/álma nem kapja meg a kellő esélyt rajta kívül álló okoknál fogva. (Abszolút lehet valaki azon a véleményen, hogy szegény szülők gyermeke megérdemli esélytelenségét és kész, de ezzel az állásponttal közös nevező híján nem tudunk és nem is akarunk vitatkozni.)
Akárhogy is vélekedünk a politika felelősségéről e téren, az tény, hogy látványosan nem foglalkozik az állam ezzel. Számos kutatás alátámasztja, hogy a fejlett országokra jellemző arányokhoz képest Magyarországon jóval kisebb arányban jutnak el a szegény családokból származó fiatalok a felsőoktatásba.
Na most amennyiben az állam eddigi, összes kormány alatt folytatott oktatáspolitikát védelmezők szerint ez nem politikai kudarc, hanem az egyének hibája, akkor ebből az következik, hogy a magyar szegények gyerekei egyszerűen butábbak/tehetségtelenebbek a többi ország szegényeinek gyermekeinél.
Bukás minden szinten
Egyébként a kudarc nem ott kezdődik, hogy a felsőoktatási rendszer eddig is túl kevés hangsúlyt helyezett arra, hogy bejuthassanak egyetemre az anyagilag szerényebb családi hátterű fiatalok.
A kudarc már az általános- és középoktatásban is jelen van, ahol Magyarországon a fejlett országok körében a leginkább meghatározó a családi hátté a tanulási eredményre, valamint az iskolában (is) elsajátított készségekre (meg itt, itt és itt).
Vajon az OECD-ben tényleg csak Törökországban butábbak/tehetségtelenebbek a szegény családok gyermekei, mint nálunk? Vagy inkább az a rejtély feloldása, hogy csak a török iskolák még rosszabbak a magyar iskoláknál a szegény gyermekek tehetségének kibontakoztatásában? A gyengébbek kedvéért: ezek retorikai kérdések voltak.
Ha Magyarországon van egy rendszer, ami már eddig is túlzottan igazságtalan volt ahhoz, hogy további, az esélyegyenlőséget csökkentő torzítást elbírjon, az az oktatás.
Ez a felsőoktatási koncepció még inkább felső-középosztály gettót csinálna a felsőoktatásból. És ráadásul a kormány eddig politikáját tekintve vélelmezhető, hogy ez nem járulékos kár egy magasabb cél elérése érdekében, hanem önmagában is cél.
Nemzeti együttműködés az esélyegyenlőség ellen
E tekintetben majdnem teljesen mindegy, hogy mi volt az elmúlt nyolc évben, sőt, az is, hogy mi volt a hírhedt negyven évben, a török megszállás alatt, stb. Nem azért, mert ezek nem voltak nagyon rosszak, hiszen a maga nemében mindegyik nagyon rosssz volt, hanem azért, mert nem releváns.
Egyesek erre biztos azt mondják, dehogyhátazelmúltnyolcév elvette a kormány mozgásterét és ezzel ellehetetlenítette az oktatás finanszírozását. Ebben van valami, de mégsem ilyen egyszerű: a jelen kormány rendkívül költséges kiadásokra vállalkozott és egyúttal lemondott jelentős bevételekről. Mint a politikát meghatározó erőnek, ezek nyilvánvalóan teljesen legitim döntések.
Egyúttal azonban mint minden prioritás ezek is komoly árral járnak. Most a legjobban keresők adócsökkentését és a MOL megvételét többek között azok az elsősorban szerény anyagi lehetőségekkel rendelkező diákok esélyeinek feláldozásával fizetjük. Ők emiatt a felsőoktatási koncepció miatt nem jutnak el a felsőoktatásba és azon fiatalok népes táborát fogják gyarapítani, akiket már a közoktatás egyszer cserben hagyott.
A biblia – és Nemzeti Hitvallásunk tekintetében legalább ennek kellene valamennyit számítania – azt mondja (vagy nem) hogy „könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni”. Hogy szól ennek a KDNP-s változata, a Hoffmann Rózsa féle felsőoktatási törvény koncepció? A Fidesz által vizionált, és megvalósítás alatt lévő világban előbb kap egy gazdag ember hatalmas adócsökkentést, mint egy szegény ember gyermeke költségtérítéses egyetemi helyet.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
