Tényleg senki nem állíthatja, hogy nem szóltak neki: a Fidesz nem szereti a piacot. Mint ellenzéki párt és folyamatosan a privatizáció ellen hőbörgött és államosítást ígért, s most meg is lépi. Mi, akik a politika következetlenségét (is) centrális kérdésnek tekintjük, önmagában véve látunk ebben is becsülni valót.
Erre jó példa volt a Pécsi Vízmű gyors elfoglalása vagy éppenséggel a parkoló-társaságok kiszorítása a piacról, ami ugyan nem a vállalatok de jure államosítása, de a szolgáltatás fokozatos, de facto állami kézbevételét jelenti. A cafeteria piacon ennél drasztikusabb megoldás született. Kormányunk úgy döntött, hogy, nem kell itten sok szolgáltató! Elég egy, és az persze legyen állami.
Állami vs. magán
S most mondunk valami meglepőt, mindenki kapaszkodjon: nincs önmagában véve semmi baj a közművek vagy közszolgáltatások államosítással. Az állam által finanszírozott, vásárolt, stb. szolgáltatások kontextusában nem szeretnénk fetisizálni sem a magán-, sem az állami tulajdonú vállalatok által nyújtott szolgáltatást.
Mindkettő csupán eszköz egy-egy adott társadalmi cél végrehajtására, és főszabályként annak kell eldöntenie a magán/állami kérdést, hogy melyik tudja összességében hatékonyabban, a legjobban megoldani a feladatot. Márpedig ez változó.
Miért éppen a cafeteria?
A cafeteria kapcsán legfőképpen az a kérdés merül fel, hogy tud-e az állam valamit, amit nem nyújtanak a magánszolgáltatók, a Sodexho-val kezdve a Ticket Restaurant-ig, stb. A monopólium mindenképpen jár egy veszéllyel, hiszen a monopolistát nem tudják otthagyni a vevők és a vetélytársak jobb üzletpolitikája nem ösztönzi jobb szolgáltatásra. A monopolistát legfeljebb szabotálni lehet, de az általában nem jól végződik…
Más szóval könnyen eltunyul, s sajnos a magyar állam szolgáltatásaira ez gyakran jellemző.
Mivel nincs igazán meggyőzően megindokolva az állami hatalomátvétel a cafeteria piacon, csak következtetni tudunk: sok a profit a szférában, és ráadásul nem megfelelő kezekbe jut. Az sem tudjuk kizárni, hogy ez volt a gond a Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal is, és ezért kellett taccsra vágni.
Van ami megfizethetetlen – s van, amire a kártya van
Hogy az állam ezután teljesíteni tudja-e mindazt, amit eddig hoztak a cafeteria szolgáltatók, az ki fog derülni. Mindenesetre az üdülési csekk változásaiból kiindulva – itt a leginkább kiforrt az elképzelés – annyi plusz mindenképpen lesz, hogy buta kis papírcetlik helyett csili-vili bankkártyát kapunk, s ugye sokkal menőbb letenni az Amex Széchenyi Kártyát és felkiáltani, hogy „Főúr, fizetek!”, mint kiszámolni a sóher kis pszeudó-pénzeket.
Sőt, a kártyánál nem merül fel a "ebből sajnos nem adhatunk vissza" probléma és így rögtön mindenki jól jár, nettó több marad a polgároknál és legalább egy hamburgerrel többre telik évente a cafeteria keretből. Mármint ha nem tiltják be addig a hamburgert
Nem mellékes kérdés egyébiránt, hogy a kártyaolvasást viszont számos kisebb étterem nem tudja megoldani. Sőt, aki házhoz is szállít, az egy még komolyabb problémával szembesül: választhat, hogy minden egyes futárnak terminált ad vagy lehetővé teszi a netes fizetést. Mindkét opció nagyon drága és ez sajnos be fog épülni az árakba, de ilyen van.
Aki persze már most nem örül, hogy drága a sertésflekken, az ennek még kevésbé fog örülni.
(Ez a flekken már most is 1070 forintba kerül!)
Amikor az államosítás pusztán átruházott privatizáció
De a technológia terjedésének elismerése mellett, miért ilyen fontos, hogy mindez kizárólag kártyán menjen két éven belül? Ugyanis a színfalak mögött nem is olyan egyértelmű, hogy itt teljes államosítás történik. A fent is említett üdülési csekkek esetében ugyanis a kártyák legyártását és menedzsmentjét egy magáncég viheti majd, a teljes forgalom 1,5%-ért cserébe - ami az összes juttatás összevonása esetén irdatlan pénz lesz majd.
Mivel ez felelősségteljes feladat, nem láthatja el bármilyen jöttment. Ezért kormányunk egy rendelet keretében meghatározta, hogy ki viheti táncba piacra a nemzeti cafeteriát.
Nézzük részletesen, mit követel a rendelet annak 13 paragrafusa szerint: egy legalább ötéves biztosító pénztárnak kell lennie, kell rendelkeznie ügyfélközponttal minden 35 ezer feletti településen; már legalább 100 ezer kártyát bocsátott ki; legalább két éve benne van az utalványkártya bizniszben is.
Mi ezt sokkal rövidebben le tudtuk volna írni: OTP.
Itt pusztán a kodifikátorok (a jogszabályok megfogalmazói) idejével, valamint a nyomdaköltségekkel kapásból meg tudtunk volna spórolni annyit, hogy minden magyar kórháznak jutott volna egy lélegeztetőgép zacskó chips, mármint ha a chipsadó előtt vették azt és nem dízel autóval szállítják ki.
S mivel minket arra tanítottak, hogy amit röviden el lehet mondani, azt csak kabarében eresszük bő lére, ezért rögtön megtakarítunk az adófizetőnek egy újabb vagon pénzt, ha nem azt mondjuk, hogy:
Nem teljesen tűnik euró-konformnak egy pályázati kiírást úgy megfogalmazni, hogy annak egyetlen piaci szereplő tud megfelelni, mert felvetheti annak gyanúját, hogy az állam képviselői az érintett vállalat képviselőivel együtt pénzügyi visszaélést akarnak megvalósítani.
Na, ez ugye annyit tesz, hogy a komplikált és konkrét bankra szabott kiírás nem nagyon készülhetett más szándékkal, mint azzal, hogy az OTP-nek tisztességtelen piaci előnyt szerezzenek, azaz korrupció.
A Sláger és Danubius kinyírása kapcsán volt megfigyelhető az a jelenség, hogy sok pártos megfigyelő szerint egy ilyen durva húzásra a megfelelő válasz az, hogy: Na és, hiszen azok is korrupcióval jutottak a lehetőséghez!
Mivel ez a fajta érvelés a Sodexho és társai kapcsán is biztos fel fog merülni, szeretnénk már előjáróban kiemelni, hogy ez borzasztóan nagy logikai bukta. Mert ha történetesen valami korrupt volt előtte, az biztos nem indokolja, hogy más korrupcióval váltsuk ki.
A rendcsinálást, a korrupció felszámolását biztos indokolná, de effajta jó szándék teljesen kizárható, ha ilyen sunyi módon egy, a versenyt elutasító, lényegében politikai vállalkozásnak adnak ilyen nagy üzletet.
Mert bizony, bár csak a forgalom másfél százalékát lehet vele kaszálni, az is hatalmas összeg. Hogy Sodexho és társai megérdemlik-e, hogy banánköztársaságra jellemző módon játsszák át az OTP-nek az üzletüket, arra nem tudunk választ adni. Hogy az adófizetők megérdemelnék, hogy a pénzüket elköltésénél nem csak a pártpolitikai máz lesz folyamatosan újraöntve, az biztos.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
