Jókor voltak, jó helyen - ezzel a közhellyel írható le a Lehet Más a Politika “berobbanása” a hazai közéletbe. A civil mozgalomból 2009-ben politikai párttá formálódott LMP ugyanis sokkal inkább köszönheti 7,48 százalékos választási eredményét az elmúlt 20 év politikájából, illetve az azt megtestesítő pártokból és politikusokból kiábrándult szavazóknak, mintsem átütő erejű politikai programjának. Az mindenesetre biztos, hogy parlamenti párttá való válásukkal “hivatásos politikusokká” avanzsáltak a civil-mozgalmi szerepből. Emiatt egy komoly dilemmával is szembesülniük kell: ebben a minőségükben már nem viselkedhetnek kívülállókként. Ebből az is következik, hogy - a politika természeténél fogva - “szeplőtelenségük” is gyorsan a múlt homályába veszik.
Eddigi teljesítményüket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az elmúlt másfél évben aktívan részt vettek az Országgyűlés munkájában, figyelemfelkeltő, bár gyakran infantilis performanszokkal hívták fel magukra a figyelmet, mégsem sikerült kitörniük a rétegpárti szerepből. Ha nem döntik el záros határidőn belül, hogy milyen minőségben kívánják folytatni - megelégszenek ennyivel, vagy megpróbálnak kitörni ebből a skatulyából és elindulnak a középpártosodás felé -, ez a teljesítmény már nem biztos, hogy 3 év múlva is elegendő lesz arra, hogy ismét a parlamenti patkóban találják magukat.
Döcögős indulás
A 2010-es országgyűlési választásokon az újdonságra vágyó, a megszokott politikai szereplőkre voksolni már nem hajlandó emberek fordultak a fiatal értelmiségiekből álló, önmagát ökológiai és radikális demokratának valló LMP felé. Erős budapesti beágyazottságukat jól mutatják az önkormányzati választáson elért, a tavaszinál gyengébb eredményeik is: mindössze egy polgármesteri helyet tudtak szerezni. Ez az adottság a jövőre nézvést problémát is jelent a pártnak: nem lesz könnyű kitörniük a leginkább budapesti értelmiségi miliőben népszerű, rétegpárti szerepükből. Kérdés persze, hogy van e egyáltalán erre való törekvés az LMP soraiban, vagy inkább megelégednek jelenlegi helyzetükkel, és arra koncentrálnak, hogy ezt tartani tudják.
A parlamenti munka
Az LMP 16 fős frakciója (Ivády Gábor kilépésével ma már 15) a konstruktív ellenzékiség szívesen hangoztatott jelszavával foglalta el helyét a parlamenti patkóban. Ahogy a választási kampány során, ezúttal is világossá tették, hogy nem kívánnak besorolódni egyik parlamenti erő holdudvarába sem, de törekedni fognak az értelmes párbeszédre, ahogy az általuk is támogatott javaslatokat is megszavazzák majd. Az eddigi parlamenti viselkedésüket vizsgálva kijelenthető, hogy ezeknek, a saját maguk által felvállalt értékeknek eleget is tettek a 2010/2011-es ülésszakok alatt.
Az LMP emellett kihasználja az ellenzéki eszközök olyan fontos csoportját is, amelyet az azonnali kérdések, a kérdések és az interpellációk jelentenek. Képviselői gyakorta élnek ezekkel a lehetőségekkel, amivel időről-időre eredményt is érnek el. A következő táblázat az LMP parlamenti munkáját mutatja be (kattintásra megnő):
A hagyományos parlamenti eszköztár mellett a párt előszeretettel alkalmaz figyelemfelkeltő “performanszokat” is a patkóban, így is kifejezve tiltakozásukat pl. a sajtószabadság végét jelentő médiatörvény, vagy az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése ellen. Emellett nem állnak távol tőlük az olyan meghökkentő javaslatok sem, mint pl. Karácsony Gergely, a Fidesz leváltása érdekében, az ellenzéki pártokat összefogó "alkotmánykorrekciós szövetség” ötlete.
A kép forrása: barikad.hu
Már csak azért is volt furcsa kezdeményezés ez épp az LMP-től, mivel választóik jelentős része épp azért voksolt rájuk 2010-ben, mivel egyik jelszavukhoz, a nem kötünk választási szövetséget, illetve a nem lépünk vissza szocialista jelölt javára, végig hűek maradtak.
A választóik szemében szélsőjobboldalinak és antidemokratikusnak tartott Jobbikkal kötött - akkor is, ha csak alkalmi - szövetség szintén nem az a kategória, ami felett egy demokrata szavazó könnyedén átsiklana; még a Fidesz leváltásának magasztos céljáért sem. Arról már nem is beszélve, hogy Schiffer András továbbra is teljes egészében kizárja a - sok mindenért joggal kritizálható, de mégis a demokratikus kereteken belül maradó - Gyurcsány Ferenccel való együttműködés bármely formáját. S bár nem tudhatjuk milyen összetételben futnak majd neki a szocialisták 2014-nek, a volt miniszterelnök egyelőre a parlamenti frakció tagja.
A parlamenti patkón túl
Az Országgyűlés falain kívül leginkább ökopárti minőségükben, az ehhez a szerephez kapcsolódó akciók kapcsán figyelhetünk fel az LMP-re. Ezeknek az akcióknak azonban jobbára nincs nagy visszhangja a hazai sajtóban, ami nem is csoda. Annak ellenére, hogy mi magunk is biztosan vagyunk abban, hogy a zöldkérdéseknek előkelő helyen kell majd szerepelniük a jövőben a politikai ügyek között, a jelenlegi helyzetben ezek a kérdések kevéssé ütik át - a városi értelmiségiek körét leszámítva - az ingerküszöböt.
Az olyan akciók ugyanakkor, mint pl. a népszavazási kérdések kezdeményezése, vagy az ügyészségi feljelentések (legutóbb az általunk is feldolgozott Magyar Sziget kapcsán), olyan ügyek, amelyeket akár legnagyobb ellenzéki párt is felkarolhatná. Mégsem teszi, ezzel pedig potenciális szavazókat "adhat át ezüsttálcán" az LMP-nek.
Merre tovább?
Ha az LMP hosszútávú tényezőként kíván szerepelni a politikai palettán, el kell döntenie, hogy megelégszik e a rétegpárti szereppel, vagy megpróbál szélesebb szavazói kört megszólítani. Ehhez azonban kénytelenek lesznek kibővíteni politikai mondanivalójukat olyan témákkal is, amelyek nem csak a városi, értelmiségi, jobb módú emberekhez szólnak. Ki kell lépniük a parlamenti értelmiségi politizáló szerepből, és tovább kell építeniük szervezeti beágyazottságukat is, amiben mind a szocialistáknak, mind a Fidesznek több évtizednyi előnye van. Végül nagy szükségük lenne karakteresebb, bátrabb, feltűnőbb vezetőkre, akik ügyesebben jelennek meg a médiumokban és akiknek szavára felfigyelnek az emberek.
Ez a bejegyzés a www.tenytar.hu oldalon megjelent elemzés rövidített változata.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
