A jelenlegi kormánypártok számára az alkotmányozó többség elnyerése felé vezető rögös úton fontos állomás volt a 2008-as „szociális népszavazás". Talán erre is figyelemmel - ahogyan azt már korábban megírtuk - a népszavazás eredményességének feltételeit jelentősen szigorította az Alaptörvény.
A népszavazás megtartásáig azonban el is kell jutni, az ahhoz vezető eljárás ugyanis hosszadalmas. Ebben fontos szerepe van annak, hogy bárki megtámadhatja az azzal kapcsolatos döntéseket, amiket a Kúria és az Alkotmánybíróság bírál el. Ráadásul - a 2011 nyarán megfogalmazott javaslatokkal szemben - ezen eljárásoknak nincs határidejük.
Mindezek miatt, ha rendelkezésre is áll a megfelelő - 200 ezer választópolgárra kiterjedő - támogatottság, egy népszavazási kezdeményezés bejelentésétől a tényleges népszavazás megtartásáig akár évek is eltelhetnek.
Ezzel pedig akár ki is lehet nyírni a kezdeményezést. Hiszen addig az ügy könnyen okafogyottá válhat, esetleg a kezdeményezők nem tudják fenntartani a tüzet a választókban.
Az ötlettől a népszavazásig
A 2012. január 1-jétől hatályos Alaptörvény rendelkezései szerint, az eredményes és érvényes népszavazáshoz az kell, hogy azon a választásra jogosultak legalább fele megjelenjen, s többségük igennel válaszoljon a feltett kérdésre. Ez jóval szigorúbb feltételt jelent a korábbi rendelkezésnél, amely nem várta el, hogy a választópolgárok fele megjelenjen a népszavazáson. Csak annak kellett teljesülnie, hogy a válaszadók többsége igennel szavazzon, továbbá az „igen" szavazatok számának el kellett érnie az összes választópolgár egynegyedét. Ha az elmúlt évek - a pártpolitika által erősen átitatott - népszavazásaira tekintünk, akkor azt emelhetjük ki, hogy az 1989-es négy igenes népszavazás után, csak a Fidesz szociális népszavazása teljesítette az Alaptörvény feltételeit, a többi népszavazás nem.
Igen ám, csakhogy nem olyan egyszerű eljuttatni egy ügyet a népszavazásig. Az ahhoz vezető eljárás eléggé bonyolult. Az első lépés a népszavazási kérdés meghatározása, amely nem irányulhat olyan kérdésre, amelyet az Alaptörvény kizár (például költségvetési kérdés, az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi döntés), egyértelműnek és jól érthetőnek kell lennie, valamint a törvényalkotás felelősségi körébe kell, hogy tartozzon. Ezen feltételek fennállását az Országos Választási Bizottság ellenőrzi, amely azzal igazolja, hogy ezek teljesültek, hogy hitelesíti az aláírásgyűjtő ívet.
Az Országos Választási Bizottság döntésével szemben bárki (!) jogorvoslati eljárást kezdeményezhet, amelyet 2011. december 31-éig az Alkotmánybíróság, 2012. január 1-jétől a Legfelsőbb Bíróság Kúria bírál el. A Kúria eljárásának nincs határideje, a választási eljárásról szóló törvény ezzel kapcsolatban csak annyit mond, hogy „soron kívül" kell eljárnia. Ha a Kúria jóváhagyja a hitelesítést (azaz a hitelesítést megadó OVB határozatot helybenhagyja, vagy az elutasítót megváltoztatja), indulhat az aláírásgyűjtés. Ekkor négy hónapjuk van a kérdés kezdeményezőinek, hogy összegyűjtsék a kötelező népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást. Ezek hitelességét az OVB ellenőrzi.
A népszavazás kiírásáról ezt követően az Országgyűlés dönt, azonban ez ellen a döntés ellen bárki (!) az Alkotmánybírósághoz fordulhat, amely eljárásnak semmilyen határideje nincs. Csak az AB döntése után kerülhet sor arra, hogy a köztársasági elnök ténylegesen kitűzze a népszavazás napját. Látható, hogy ha nincs semmilyen jogorvoslati kérelem, akkor is hosszú hónapokra húzódhat el az ügy ebben a bonyolult eljárásban, amelynek főbb elemeit az alábbi ábra foglalja össze:
A jogorvoslat azonban elkerülhetetlen...
A fentiek alapján is látható, hogy a népszavazási eljárás folyamatát BÁRKI megakaszthatja jogorvoslati kérelmével. Ennek az a jogi oka, hogy a népszavazási kezdeményezés valamennyi választópolgárt érinti, így indokolt lehet számukra már az eljárás kezdetén jogorvoslatot biztosítani. Mivel minden népszavazási kezdeményezésnek jelentős a politikai tétje, ezért ha valaki egy ilyen kezdeményezést blokkolni akar, akkor elég egy választópolgárt találni, aki hajlandó azt megtámadni. Ráadásul ezekkel két alkalommal kísérelhetik meg elgáncsolni a kezdeményezéseket, egyszer a kérdés hitelesítésekor, másodszor pedig a népszavazás kiírásáról szóló döntéskor.
Így gyakorlatilag hosszú időre félre lehet tenni ezeket az igényeket.
A hosszú idő „bebetonozása"
Ennek a hosszú időnek az egyik legfőbb magyarázata az, hogy a jogorvoslatokat elbíráló szerveknek nincs eljárási határidejük az ügyekben történő döntéshozatalra. Egyedül a Kúria esetében mond annyit a hatályos törvény, hogy „soron kívül" kell eljárnia. Az, hogy nincs eljárási határidő, általában ahhoz vezet, hogy az eljáró szervek úgy gondolják, a jó munkához idő kell. Ezért akár egy évet is állhat az ügy e fórumok előtt.
Ezen a szabályozáson változtatott volna a jelenlegi kormányzat – a népszavazás kezdeményezéséről szóló – sarkalatos törvényjavaslata, amely 90 napos határidőt szabott volna e szerveknek. Ez a javaslat azonban „elakadt", helyette az Országgyűlés a korábbi szabályokat módosította - immáron a 90 napos határidő nélkül, így bebetonozva az ügyek elhúzódásának menetrendjét.
Popularis actio az AB előtt - ez most a fő irány?
Az AB jogorvoslatát BÁRKI kezdeményezheti népszavazási ügyben. Ez a szabály még érdekesebbnek fog tűnni akkor, ha azt vesszük alapul, hogy a jogszabályok utólagos felülvizsgálatára irányuló eljárást korábban bárki kezdeményezhette, 2012-től azonban csak a kormány, az Országgyűlés képviselőinek egynegyede és az alapvető jogok biztosa. Azaz: nem az a fő irány, hogy fennmaradjon a popularis actio, a bárki általi eljárási kezdeményezés. Így felmerülhet a kérdés, hogy miért pont a népszavazási ügyekben maradt fenn az a szabály, amely alapján az AB hosszú kifutású eljárását bárki megindíthatja.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
