Az új önkormányzati finanszírozási rendszer - miként már korábban is jeleztük - gyakorlatilag teljes egészében felszámolja az önkormányzatok gazdálkodási önállóságát.
Bár a részletszabályok még nem ismertek, de az elfogadott önkormányzati törvény alapján, az állam meghatározhatja, hogy az egyes helyi közösségek mennyi adót szedjenek be, az állami támogatást mire költsék, mely nem kötelező feladataikra kaphatnak kiegészítő támogatásokat, s végül, súlyos korlátok közé szorítják a helyi költségvetési hiányt, s az önkormányzati hitelfelvételt.
Mindezek azt eredményezik, hogy az önkormányzatok korábban meglevő gazdálkodási szabadságának elvesztése, s a források viszonylag szabadabb átcsoportosítási lehetőségének megszűnése miatt komoly problémák merülhetnek fel egyes helyi intézmények működtetésében.
Ezek elsősorban a „nem kötelező"-nek nevezett szolgáltatásokat, így például a városi sportcsarnokokat érintik. Ellehetetlenülhet a jégcsarnokok, az uszodák, a játszóterek, vagy akár a helyi focicsapatok finanszírozása. Mi marad az NB1-ből?
Hogy van ez most?
Az 1990 után kiépülő önkormányzati szabályozás felemás modellt teremtett. Egyrészt az önkormányzatiság európai standardjait követve, széles körben biztosította az önkormányzatok gazdálkodási szabadságát. Azonban a helyi autonómiák legfőbb bevételi forrása továbbra is az állami támogatás maradt. Ez nem erősítette az önkormányzati önállóságot.
Az állami támogatások ebben a rendszerben azonban - összhangban az általános európai szabályozással - szabad felhasználásúak voltak. Azaz: ha megfelelt az önkormányzati kötelező feladatellátás a törvényi feltételeknek, akkor az állami pénzeket megkapta a helyi közösség, s nem kellett elszámolnia ezután azzal, hogy pontosan mire és hogyan költötte a forrásokat.
Előny és hátrány
Ez a megoldás számos előnyös és hátrányos elemet is magában rejtett. A modell előnyét az jelentette, hogy így az önkormányzat egy viszonylag jelentős gazdasági mozgástérrel rendelkezett. Azaz: a - kvázi „számlával" történő - feladatalapú elszámolás hiányában, csak arra kellett ügyelnie, hogy a kötelező szolgáltatást ellássa.
Ha ehhez – átmenetileg vagy tartósan – esetleg nem volt szüksége minden egyes állami forintra, akkor azokat más helyi közügyekre fordíthatta. Olyanokra, amelyeket nem írt számára elő törvény, de a helyi lakosság fontosnak tartott. Így például uszodát, sportcsarnokot építhetett és támogathatott, játszótereket, focicsapatokat működtethetett.
Éppen ez az előny jelentette a hátrányt is. Ugyanis a szabad felhasználás miatt, olykor az önkormányzatok lazábban fogták fel ellátási kötelezettségüket, s egyes esetekben a kötelezők kárára támogattak nem kötelező feladatokat. Erre jó példa Esztergom, ahol a jelentős önkormányzati életkezdési támogatás mellett, a kötelező - például szociális, oktatási - feladatok ellátására alig maradt pénz.
Az új rendszer – és annak hátulütői
Éppen ezen problémákra hivatkozva jött az új szabályozás. Eszerint az állami támogatás csak kiegészíti az elvárt helyi adókból származó bevételeket, s az egyes önkormányzatoknak várhatóan tételesen el kell számolni a támogatások felhasználásáról. Az új szabályozás azt is előírja, hogy a nem kötelező feladatokat - az esetleges állami támogatás mellett - csak a saját - jellemzően adó - bevételekből lehet finanszírozni.
Ez a szabályozás elvileg kizárja annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok a nem kötelező feladatokat részesítsék előnyben a kötelezőekkel szemben - amelyre sajnos, még az elmúlt időszakban is volt példa -, valamint a hitelfelvétellel kapcsolatos szigorú korlátozások elvileg kizárhatják az önkormányzati adósságállomány további növekedését.
Az önállóság vége
Azonban éppen ezek a korlátozások - habár védik a kötelező feladatok ellátását - egyben fel is számolják az önkormányzatok gazdálkodási önállóságát. S mivel a bejelentett tervek és az eddigi gyakorlat alapján, az önkormányzatok állami finanszírozása várhatóan tovább csökken. Ezért könnyen előfordulhat, hogy az új rendszerben a kötelező feladatokra „el fog fogyni" az önkormányzat saját bevétele.
Márpedig ennek hiányában, a kötelező feladatok elsőbbsége miatt, nem jut pénz a szabadon választottakra sem. A kötött gazdálkodás rendszerében pedig arra sem lesz módjuk a helyi közösségeknek, hogy az állami támogatásokkal „sakkozhassanak".
Így lehetséges, hogy 2013-tól számos, a lakosság által igényelt, azonban törvényi kötelezettségként meg nem jelenő helyi közszolgáltatástól elbúcsúzhatnak a polgárok - abban az esetben, ha erre az állam nem állít be pótlólagos forrásokat. Erre azonban semmilyen garancia nincs.
Ez a kör pedig rendkívül széles: a már említett helyi sportcsarnokok, strandok, uszodák mellett, ilyenek a különféle életkezdési támogatások, önkormányzati ösztöndíjak, önkormányzati díjak és egyéb szociális támogatások.
Ja, és a focicsapatok. Még a legtöbb NB1-es és NB2-es focicsapat legnagyobb támogatója is az önkormányzat. Ezentúl csak a leggazdagabb városok fogják tudni maguknak megengedni a nemzeti bajnokság luxusát. És csak a leggazdagabb falvak a megyei NB II.-t.
