Az Európai Unió vezetésének egyre inkább elege van a renitens államokból, Brüsszel keze azonban megvan kötve, ha szankciókról van szó. Az uniós joggal össze nem egyeztethető törvényeket kötelezettségszegési-eljárás segítéségével ki lehet vizsgálni, és kötelezni lehet a tagországokat, hogy harmonizálják a törvényeiket az uniós joggal, a jogállamiság kereteinek felrúgása ellen viszont tehetetlen Brüsszel.
Leginkább a német kormányt és választókat zavarja, hogy rengeteg pénzt tesznek be a közösbe, azonban vannak olyan játékosok, akik hiába nettó haszonélvezői a rendszernek, a játékszabályokat mégsem tartják be. Magyarország és Lengyelország talán a két legkirívóbb példa. Mindkét ország kormánya a jogállamiság lebontásán dolgozik, miközben az uniós döntéshozatali mechanizmust is ott fúrják, ahol csak tudják azokban a kérdésekben, amelyekből otthon politikai hasznot tudnak kovácsolni.
Nehéz kordában tartani a renitens államokat
Az Európai Uniónak két eszköze van a renitens államok megzabolázására: az egyik a kötelezettségszegési-eljárás, a másik a 7. cikkely alkalmazása.
Kötelezettségszegési-eljárást egy tagállammal szemben akkor indít Brüsszel, ha valamilyen újonnan elfogadott törvény nincs összhangban az uniós joggal. A közösségi jog megsértése miatt az Európai Bizottság indíthatja meg az eljárást, ezt követően levelet küldenek az adott tagállamnak, amelyben választ várnak a kifogásolt törvénnyel kapcsolatban. Erre két hónapja van. Ha Brüsszel elfogadja a tagállam érvelését, akkor nincsen további teendő, ha nem, akkor két hónapja van a tagállamnak arra, hogy rendezze a helyzetet, és az uniós jognak megfeleljen a nemzeti törvény. Ha nincs válasz, vagy a válasz nem megfelelő, és a tagország nem rendezi a vitatott kérdést, akkor az Európai Bizottság peres eljárás indítására kéri a bíróságot. A bíróság két döntést hozhat: vagy felmenti a tagállapot, vagy elítéli, ebben az esetben pénzbüntetést szabhatnak ki amellett, hogy kötelezik a tagállamot a törvény megváltoztatására. A bírósági döntés sok esetben lassú és akár 2 évig is eltarthat.
A 7. cikkely, amelyet sokan csak az Unió atomfegyverének nevezetnek, egy olyan alkotmányos eljárás, amelynek célja az uniós alapértékek megvédése. A 7. cikkely egy többlépcsős eljárás: az eljárást a tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy a Bizottság indíthatja meg, ezt követően a Tanács négyötödös többsége, a Parlament egyetértésével megállapíthatja, hogy az egyik tagállamban súlyos sérelmek állnak fenn. A tagállamot ezt követően meghallgatják és javaslatokat fogalmazhatnak meg, hogy miben kellene változtatni. Ha a tagállam továbbra sem hajlandó együttműködni, akkor az ügy az Európai Tanács elé kerül, ahol egyhangú szavazással - az érintett tagállam nem vehet részt - kimondhatják, hogy a tagállam megsérti az Európai Unió alapértékeit.
Az érintett tagállamot is meghallgatják, majd minősített többséggel dönteni lehet a szankciókról: ilyen például a szavazati jog felfüggesztése. Ha ezt követően a tagállam hajlandó együttműködni és változtat a kérdéses törvényeken, valamint betartja a jogállamiságra vonatkozó szabályokat, akkor az Európai Tanács minősített többséggel visszavonhatja a szankciókat. Hasonlóan a kötelezettségszegési eljáráshoz, a 7. cikkely folyamata is több évig eltarthat. Az eljárással szemben az elmúlt években már számos problémát megfogalmaztak: amellett hogy lassú, nagyon körülményes és bonyolult, ráadásul nincs egyértelműen megfogalmazva, hogy milyen esetekben érvényesíthető. Mivel az Európai Tanács előtt egyhangú döntés szükséges, akár egy tagállam is megakaszthatja a folyamatot, és alkalmazása a gyakorlatban szinte lehetetlen.
Kötelezettségszegési-eljárást gyakran indítanak a tagállamok ellen, többnyire sikerrel, a 7. cikkely bevetése viszont csak az elmúlt években került elő, amikor egyre több renitens tagállammal szemben merült fel, hogy nem tartják be az Unió alapértékeit. Magyarország ilyen szempontból kiemelkedik a mezőnyből, mivel az Orbán-kormány már 7 éve szorgosan a magyar jogállamiság kereteinek ledöntésén dolgozik. Nem véletlen, hogy az utóbbi években egyre többször merült fel Brüsszelben, hogy talán hatékonyabb eszközt kellene keresni ezen államok megregulázására.
Az uniós támogatások csökkentése lehet a megoldás?
Mivel a jogállamiság lebontása jellemzően azokban a felzárkózó országokban történik, amelyek nettó haszonélvezői az Unió kohéziós politikájának, felmerült, hogy kézenfekvő lenne 2020 után az alapján dönteni a kifizetésekről, hogy az egyes tagállamok mennyire tartják be az Unió alapértékeit. A britek kilépésével a németeknek és franciáknak még mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk, ha a mostani újraelosztási szintet fenn akarják tartani. A német és francia választók azonban nem biztos, hogy ezt támogatni fogják, ha a hírekben állandóan arról olvasnak, hogy bizonyos renitens államok nem tartanak be semmilyen szabályt, azonban két kézzel markolják fel uniós támogatásokat.
A kohéziós pénzekkel kapcsolatban arról sem szabad megfeledkezni, hogy sok országban a korrupció melegágyát képzi a helyi elosztási rendszer. Magyarországon például amellett, hogy nagyon körülményes a pályázási rendszer, sok esetben azok a kormányhoz közel álló körök tarolnak, amelyek túlárazva valósítják meg a beruházásokat. Véleményünk szerint emiatt célravezetőbb lenne első lépésként egy olyan uniós hatóság felállítása, amely az uniós források felhasználást vizsgálná, mivel a pénzekkel kapcsolatban sokkal aggályosabbak a korrupciós kérdések, mintsem a jogállamisággal kapcsolatos kérdések.
A kifizetések csökkentése és árukapcsolásként való beállítása büntető eszközként működhet, azonban nem csak a renitens kormányt, hanem a teljes országot büntetné. Magyarországon és Lengyelországban a választók többsége kiáll az Unió mellett, a pénzek csökkentésével azonban az alapértékek mellett kiálló embereket is büntetné az Unió. A kohéziós politika büntetőeszközzé tétele emiatt aggályosnak mondható, és emiatt sokan kiábrándulhatnak az Európai Unióból. Másrészt a németeket is meg lehet érteni, hiszen az Európai Unió sohasem lesz egy működőképes rendszer, ha a renitens tagállamok nem tartják be a szabályokat, nem hajlandóak együttműködni olyan fontos kérdésekben mint például a migrációs válság, a minél nagyobb pénzügyi támogatást azonban elvárják Brüsszeltől.
Nehéz lesz dűlőre jutni
A kohéziós támogatásokról rendelkező többéves keretről egyhangúan kell dönteni, így biztosan nem menne át egy olyan módosítás, amely büntetné a renitens tagállamokat. 2020 után azonban mind a németek, mind a franciák, mind a többi nettó befizető tagország dönthet úgy, hogy kisebb összeggel fog hozzájárulni a kohéziós pénzekhez, ha vannak olyan tagállamok, amelyek nem tartják be a játékszabályokat. Nem könnyű meghozni egy olyan döntést, az Unió megreformálásához azonban szükség van minden tagállam együttműködésére.
Az Európai Unió agyonszabályozott bürokratikus rendszere nem hatékony, és ezt még jobban megnehezíti, hogy saját hatalmukat féltve vannak olyan nacionalista kormányok, amelyek ott gáncsolják el a reformterveket, ahol csak tudják. Megregulázásuk nem lesz könnyű ezeket, mivel a transzferek csökkentésével nemcsak a kormányokat, hanem az ártatlan állampolgárokat is büntetnék, ami könnyen az unióval szembeni szimpátia csökkenéshez vezethet.