A magyar politikában 2009-ben jelentős vihart kavart a szociális kártya bevezetésének ötlete, amely a segélyek „célzottságának" javítása érdekébe, egy elektronikus utalványrendszerrel korlátozta volna, hogy mire lehet ezeket a juttatásokat költeni.
Bár a kezdeményezés elbukott, úgy tűnik, most „főnixmadárként" újra feltámad: a kormányzat azt tervezi, hogy egyes ellátásokat részben Erzsébet utalványban fizethetnének ki az önkormányzatok.
A kormányzati kezdeményezés hivatalos indoka a segélyek célnak megfelelő felhasználásának erősítése, de több szakember kiemeli, hogy ezt nem feltétlenül biztosítja az utalványrendszer. Mi úgy látjuk, bevezetése sem az ellátottaknak, sem az államnak nem lenne jó. Egyetlen nyertesei azok a - kormányzat által preferált - beváltóhelyek lennének, amelyek ezzel egy újabb, körülbelül 10 milliárdos piachoz jutnának.
Célzott szociális juttatás?
A kormányzat eredeti tervei között az szerepelt, hogy a jövedelmi és vagyoni rászorultságtól függő ellátások, valamint a családtámogatások széles körét az Erzsébet utalványon keresztül juttassák el. Azonban ez az eredeti szándék erősen korlátozódott. Végül évente – a 635 milliárdos összegből – összesen 10 milliárd forintot fizetnének ki ilyen módon. De ez egyáltalán nem kevés!
A fenti változtatás legfőbb indokaként a döntés előkészítéséért felelős minisztérium azt jelölte meg, hogy így lehet biztosítani, hogy e juttatásokat a családok céljuknak megfelelően, a mindennapi megélhetésre, valamint a gyermekek nevelésének támogatására fordítsák.
Drágán erősítjük a feketepiacot
Ez a nagyszerűnek tűnő érvelés azonban több sebből vérzik. Egyrészt - ezt már a családtámogatások folyósításáért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium is jelezte - az utalványokkal történő fizetés kifejezetten drága, nem racionális. Még ezen a többletköltségen túl is lehetne lendülni, ha az utalvány hozzájárulhatna ahhoz, hogy a támogatások célzottsága jelentősen javuljon.
Ez azonban - a szociális és munkajogi szakemberek általános álláspontja szerint - nincs így. Az utalványokkal történő fizetés éppen ezért csak korlátozottan, kiegészítő jelleggel jelenik meg a világ segélyezési rendszereiben - még a nem túlzottan „szegénybarát" amerikai modellben is. A legfőbb probléma ezekkel a juttatásokkal, hogy bizonyos, az életvitel folytatásához szükséges javakat nem lehet velük megszerezni.
Ráadásul ez a megoldás csak akkor működhet hatékonyan, „amikor mindenképp valamilyen szolgáltatásra vagy termékre van szükség, de az helyben nem beszerezhető". Mindezeken túl, az utalványrendszer gyakran kialakítja a maga úgynevezett „másodlagos piacát". Ez azt jelenti, hogy ha az utalvány tulajdonosának készpénzre van szüksége, akkor megpróbálja azt megszerezni. Úgy, hogy az utalványát - jellemzően erősen névértéken alul - eladja másnak. Ha egy ilyen másodlagos piac kialakul - márpedig ki szokott alakulni - akkor az utalvány eredeti célja sérül: a célzott támogatás.
Ezt ismerhette fel akkor a kormányzat, amikor az eredeti, ambiciózus célkitűzések helyett, csak szűk körben, egyes rászorultsági segélyek körében tartotta - kiegészítő jelleggel - bevezethetőnek ezt az intézményt. Azaz: csak a segélyek esetében, akkor is csak részben (maximum havi ötezer forint értékben), illetve akkor is csak a segélyt folyósító önkormányzat erre irányuló döntése esetén lenne lehetőség az utalványok alkalmazására.
Tiltott állami támogatás?
Az Erzsébet utalvánnyal - bár a rendszer Matolcsy György szerint kiválóan működik - nemcsak szociális szempontból vannak problémák. Azzal, hogy az utalvány kibocsátója szabadon dönt arról, kivel szerződik, kinek biztosítja az elfogadóhelyi jogokat, valamint, hogy e körben egyedileg határozzák meg a kibocsátó jutalékát - közösségi jogi gondok is lehetnek.
Az Európai Unió joggyakorlatában ugyanis az olyan intézkedések, amelyeket valamely, az adott államhoz köthető szervezet végez, illetve amelyek a különböző tagállamok vállalkozásai között diszkriminálnak, általában jogellenesnek minősülnek. Márpedig az Erzsébet utalvány kibocsátója egy részben állami tulajdonú gazdasági társaság (Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft.), amely - a kiszivárgott hírek szerint - a hazai vállalkozásoknak alacsonyabb jutalékot számol fel, mint a külföldieknek.
Így ez az intézkedés tiltott állami támogatásnak is minősülhet. Ha ebből jogvita keletkezne, akkor az szintén az ellen hatna, hogy ez a rendszer így, ebben a formában, tartósan fennmaradjon. Ezen az sem javít, hogy megpróbálják az utalványt tisztán szociális intézkedésnek beállítani. Ami nyilvánvaló csúsztatás, hiszen az utalványt nemcsak a segélyezettek, sőt, elsősorban nem ők kapják. Ez elsősorban piacot érintő eszköz.
Kinek jó akkor ez a rendszer?
Mint jeleztük, az ellátottaknak nem. Az utalványt kevesebb helyen, gyakran drágább boltokban (a diszkontláncok többsége nem minősül elfogadóhelynek), kevesebb termékre válthatják be. Talán ez is az indoka annak, hogy végül ennek a rendszernek az „áldásait" a középosztály nem élvezheti - csak a leginkább rászorulók, a segélyezettek. Az ő érdekérvényesítő képességük azonban jóval gyöngébb, mint a családi pótlékban részesülő középosztálynak, amelynek szervezetei rögtön tiltakoztak.
A rászorulók ebből a „tortából" csak kegyelmi alapon, morzsákat kapnak: az utalványból származó profit egy részét hátrányos helyzetű magyar és határon túli gyermekek táboroztatására fordítja a kibocsátó.
Az államnak sem jó ez a rendszer, hiszen az adminisztrációja drágább, mint a pénzutalásnak.
Aki nyer, azok a beváltóhelyek, amelyeknek alacsony jutalékot számolnak fel. Ez az iparági pletykák, és az azokra is építő sajtóértesülések szerint elsősorban a hazai üzletlánc, a CBA. Amennyiben a kormányzat tervei valóra válnak, akkor ez a preferált kör - a leginkább rászorulók ellátásaiból - egy újabb, hozzávetőleg 10 milliárdos piachoz juthat.
